10 234 felszólalás
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Bejelenteném, hogy a felszólalási sorrend a következő: Bárándy Gergely, Mile Lajos, Juhász Ferenc, Gaudi-Nagy Tamás, de a felszólalások előtt öt perc technikai szünetet rendelek el. Ez azt jelenti, hogy pontosan 11 óra 18 perckor folytatjuk a munkánkat. (Rövid szünet.)…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: A következő felszólaló Mile Lajos, az LMP képviselője.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr hozzászólását, és boldog születésnapot kívánok egyben. (Taps.) Megadom a szót Juhász Ferencnek, az MSZP képviselőjének.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Kontrát Károly államtitkár úr.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Reagálásra következik Szabó Timea, az LMP képviselője.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Kontrát Károly államtitkár úr válaszol.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Juhász Ferenc, az MSZP képviselője következik, kettő percben.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: E kétperces vitakör újabb felszólalója Kontrát Károly államtitkár úr.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: A következő reagáló Staudt Gábor, Jobbik.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Államtitkár úr, öné a szó.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a lehetőséget Staudt Gábornak, hogy a közvetlenül hozzá intézett szavakra most válaszolhasson.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Schiffer András, az LMP képviselője következik.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: A következő felszólaló Kontrát Károly államtitkár úr. (12.10)
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a lehetőséget Schiffer képviselő úrnak, hogy a személyével kapcsolatos felvetésekre most reagálhasson.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Kontrát Károly államtitkár úr következik.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője következik kétperces időkeretben.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Steiner Pálnak, az MSZP képviselőjének két percben.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Mile Lajosnak, az LMP képviselőjének két percben.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője következik.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Juhász Ferencnek, az MSZP képviselőjének.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: A következő hozzászóló két percben Schiffer András, LMP.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Mile Lajosnak, LMP.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársakat, hogy ez az élénk kétperces vitakör pillanatnyilag lezárult. Megadom a szót Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének rendes felszólalásra. Öné a szó.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőjének.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Az LMP képviselőcsoportjának 2 perc 32 másodperc felszólalási idő áll rendelkezésére. Megkérdezem Szabó Timea képviselő asszonyt, hogy ezt az egészet ki akarná-e használni. Normál szókérő nincs. (Jelzésre:) Nem, elegendő akkor a kétperces időkeret. Megadom a szót önnek.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Egy perc 16 másodperc maradt a frakció részére, és ezzel az időlehetőséggel Mile Lajos kíván élni. Öné a szó.
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, ezért a részletes vitát lezárom, és megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Köszönöm. Az "ön elnökölt akkor is" jelen esetben már nem igaz a helycserét követően. További jó munkát kívánok! Megadom kétperces felszólalásra a lehetőséget Ékes Józsefnek, a Fidesz képviselőjének.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Nyikos Lászlónak, a Jobbik képviselőjének, kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Képviselő Úr! Hadd kérjem meg, itt többen jelzik, hogy annyira alul van a mikrofon, ha még följebb rakná, akkor talán...