10 234 felszólalás
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Révész Máriusz, a Fidesz képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Göndör István, az MSZP képviselője következik.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Felhívom a tisztelt képviselőtársak figyelmét, pró és kontra, természetesen ennek a vitának helyt adtam, de ezt a vitát a napirend elfogadásánál már megtettük. Azért tudom, mert jómagam is felszólaltam. Tehát ha van rá lehetőség, akkor a módosító indítványokhoz próbáljunk hozzászólni. Ennek j…
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Ékes József, a Fidesz képviselője következik, kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Göndör Istvánnak, MSZP, kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Szabó Rebeka, az LMP képviselője következik kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A következő felszólaló Ékes József, a Fidesz képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Köszönöm. Engedjék meg a tisztelt képviselőtársak, hogy egy nem frakcióspecifikus megjegyzést tegyek: abban a nem túl szerencsés helyzetben vagyok, hogy mivel az általános vitát is én vezettem, tehát teljes mértékben fel tudom idézni az ott elhangzottakat, az ismétlés a tudás anyja, de ha leh…
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője következik kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Ha értelmezik a 15. ajánlási pontban szereplő módosító indítványt a megfelelő tipográfiai jelekkel, arról van szó, hogy a vízi létesítményeket, illetve vízi közműveket egybe kell írni vagy külön kell írni. Csupán erről. Tehát készséggel teret engedek annak a vitának…
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A következő felszólaló Józsa István, az MSZP képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Rebekának, az LMP képviselőjének.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Józsa István, az MSZP képviselője következik, kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A Jobbik nevében Hegedűs Lorántné következik, kettőperces felszólalásra.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Ékes Józsefnek, a Fidesz képviselőjének, kettő percben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A felszólalási sorrend olyan módon történik, hogy kormánypárt, ellenzék, ezen belül pedig abban a sorrendben, hogy lehetőleg az egyes frakciók is egymást követően felváltva jöjjenek. Így tekintettel arra, hogy az előbb kormánypárti volt, most ellenzéki következik, és mivel az előbb a Jobbik k…
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Nyikos Lászlónak, a Jobbik képviselőjének, kettőperces időkeretben.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A kétperces vitakör végére értünk. Most felszólalásra következik Bödecs Barna, a Jobbik képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A következő felszólaló Göndör István, az MSZP képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Hegmanné Nemes Sára államtitkár asszony.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Csak jelzem államtitkár asszonynak (Hegmanné Nemes Sára: Bocsánat.), hogy ha hosszabban is részt akar venni a vitában, és nem csak a zárszóban, akkor ha rendes felszólalásra jelentkezik (Hegmanné Nemes Sára: Megtaláltam, köszönöm szépen. - Dr. Józsa István: Isszuk a szavait!), ott is megelőzi…
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A következő felszólaló Volner János, a Jobbik képviselője.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: Megadom a szót Göndör Istvánnak, az MSZP képviselőjének.
T/5161 A nemzeti vagyonról
ELNÖK: A következő felszólaló Nyikos László, a Jobbik képviselője.