87 felszólalás
A/3466 Guruló dollárokért cserébe kiárusított nemzeti érdek?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és a dollárbaloldal büszke vezetője már nyíltan ír és beszél arról, hogy azon dolgoznak itthon, de elsősorban Brüsszelben, hogy Magyarországot minél rosszabb helyzetbe hozzák. Gyur…
A/3466 Guruló dollárokért cserébe kiárusított nemzeti érdek?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr, ami elég aggasztó, de sajnos az is nagyon aggasztó, ami a múltban történt, és mindent meg kell tennünk, hogy ez ne térjen vissza. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a balliberális kormányok többek között eladták a Postabankot, amit ezután…
I/3317 Hány munkahelyet sikerült megvédeni a Kormány munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A háború kitörésének első évfordulója után Magyarországnak érdemes világossá tennie, hogy nem változtat korábbi álláspontján, ezért támogatandó a fideszes és a KDNP-s képviselőtársaim által benyújtott országgyűlési határozati javaslat, mely rögzíti: M…
I/3317 Hány munkahelyet sikerült megvédeni a Kormány munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ahogy említette válaszában államtitkár úr, 4 millió 691 ezren dolgoznak Magyarországon. Én azt gondolom, ez a szám és az emberek szorgalmas munkája jelenti a magyar gazdaság stabilitását. Bizony, ki kell azt mondani, hogy a baloldal a ko…
A/3070 Vajon mit várnak el a tengerentúlon a guruló dollárokért cserébe?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A 2022-es év a dollárbaloldal áprilisi történelmi választási veresége mellett a rendszerváltás óta hazánk legnagyobb pártfinanszírozási botrányát is elhozta. Mint az már mindenki számára ismert, a dollárbaloldal közel 4 mi…
A/3070 Vajon mit várnak el a tengerentúlon a guruló dollárokért cserébe?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát, de azt gondolom, hogy a téma, és ahogy a válaszában ön is elmondta a részleteket, nagyon aggasztó. A napnál is világosabb, hogy a dollárbaloldal kiárusította Magyarország érdekeit külföldi hatalmaknak. Zavar van a b…
T/1619 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az expozéban is hallhatták, a tisztelt Ház asztalán fekvő egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat célja a vasúti, hajózási, közúti és légi közlekedés t…
T/1611 A 2025. évi Oszakai Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához kapcsolódó rendelkezésekről
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház asztalán fekvő 2025. évi oszakai világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához kapcsolódó rendelkezésről szóló törvényjava…
T/1617 A területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja a bürokráciacsökkentés, az állampolgárok és a vállalkozások költségeinek a csökkentése, az elektronikus ügyintézés lehetőségeinek, ahogy elhangzott, a további szél…
I/434 Miért támadja a baloldal az árstopok meghosszabbítását?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miért támadja a baloldal az árstopok meghosszabbítását? Háborús infláció van, amely csak akkor fog megszűnni, ha béke lesz, ezért nem a háború támogatásával, hanem békekötéssel lehet a legeredményesebben fellépni az i…
I/434 Miért támadja a baloldal az árstopok meghosszabbítását?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Igen, az államtitkári választ elfogadom, és megdöbbentő volt azt itt is hallani, és azt gondolom, hogy a magyar embereknek és a társadalom minél nagyobb részének mindig újra el kell mondani, hogy bizony valóban nem szavazta meg a baloldal, az ellenzék ezek…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vitához a magyarországi turizmusfejlesztés kapcsán szólok hozzá és a költségvetés turisztikai részét érintő vonatkozásaihoz. A 2023-as turisztikai költségvetés a szektor megváltozott célkitűzése…
Napirend előtti felszólalások
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Száz éve, száz évvel ezelőtt Sopron és a környező nyolc település népszavazáson úgy döntött, hogy az ezeréves állam része marad, a nagyhatalmak diktatórikus döntésének ellenére. A hűség történelmi erénye Sopronnak. 1277-be…
A/17881 Miért támadja a Kormány által bevezetett minimálbéremelést és rezsicsökkentést a baloldal kijelölt vezetője?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Igen, elfogadom.
A/17881 Miért támadja a Kormány által bevezetett minimálbéremelést és rezsicsökkentést a baloldal kijelölt vezetője?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban mindent meg kell tennünk azért, hogy megőrizzük a rezsicsökkentés és a minimálbér-emelés eredményeit, és sajnos engem sem lepett meg az, hogy az ellenzék bizony figyelmen kívül hagyja azt, hogy a szakmai szervezetek és a kormány jó együttműköd…
I/17156 Mikorra várható a minimálbér 200 ezer forintra emelése?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elindultak a 2022-es minimálbérrel és a garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések. A kormány átfogó megállapodásra törekszik a minimálbér kérdésében a szakmai szervezetekkel, és ezért f…
I/17156 Mikorra várható a minimálbér 200 ezer forintra emelése?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen államtitkár úrnak az átfogó választ. Fontos azt kiemelni, hogy ezzel a tervezett döntéssel majdnem háromszor annyi lenne a minimálbér összege, mint Gyurcsány kormányzása alatt volt. Tudjuk azt, hogy ők a kormányzásukkal majdnem csődbe vitték az országot, megdu…
K/16472 A baloldal folyamatos támadásai ellenére kitart-e a fejlesztés mellett Magyarország Kormánya?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sopron-Fertő térsége megállíthatatlanul fejlődik, és elindult hazánk egyik legnagyobb vidéki turisztikai beruházása, a Fertő-part fejlesztése is. Sajnálatos, hogy a baloldal, a Jobbiktól a DK-ig ezt a hiánypótló beruházást t…
T/16220 Egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A turizmus Magyarországon, mint tudjuk, stratégiai fontosságú ágazat, a gazdaság egyik motorja; versenyképességének, növekedésének biztosítása, azt gondolom, mindannyiunk pártok felett álló, közös érdek…
T/16220 Egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról
BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Végighallgattam a vezérszónokokat, és nagyon sok gondolat fogalmazódott meg bennem. Nagyon igyekszem rövid lenni. Van, ami politikai kérdés, meg van, ami szakmai kérdés. Én azt gondolom, hogy ez a vita, a turizmustörvénynek a vitája a szakm…
T/16212 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi törvény kis terjedelmű, ám annál nagyobb jelentőségű módosításait tartalmazza. A törvény célja…
T/15992 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összesen tíz törvény módosítását kezdeményezi. Vezérszónoki felszólalásomban igyek…
T/15999 Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház asztalán fekvő egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az elmúlt időszak jogalkalmazói hatósági tapaszta…
T/13478 Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő, az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, ahogy azt az államtitkári expozéban is hallhatták, az ingatlanok ene…
T/13479 A fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat alapvetően egy európai uniós jogharmonizációs célú jogszabály-módosítás, amely egyebek…
T/10993 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő, a villamos energiáról szóló 2007. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat célja, hogy segítséget nyújtson a megújulóenergia-ipar szá…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BARCZA ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A költségvetési vita kapcsán én a turizmushoz és a kiemelt turisztikai térségek fejlesztéséhez kívánok hozzászólni. Abból kell kiindulni, és ezt hiszem és vallom, hogy sikeres turizmust csak úgy lehet építeni, ha azt az irányvonalat mi is k…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindannyiunk számára ismert, hogy a Covid-19-fertőzés miatt a kormánynak az elmúlt pár hónapban a kihirdetett vészhelyzet idején számos olyan kormányrendeletet kellett alkotnia, amelyek az ez évi k…
T/10095 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, atomenergiáról szóló ’96. évi törvény és az uniós vámjog végrehajtásáról szóló ’17. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatról van szó, aminek a lényege egy…
T/10096 Egyes törvényeknek a piacfelügyelettel összefüggő módosításáról
BARCZA ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal, ahogy az előzőekben tárgyalt törvénynél is, jogharmonizációs kötelezettségünknek teszünk eleget. Az előterjesztésben javasolt jogszabály-módosítás…