190 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ahogyan azt már tőlem talán megszokhatták, ma is egy olyan helyről szeretnék beszélni, amely nemcsak a térképen létezik, hanem minden itt élő szívében élő közösségként és mindennapjaink színtereként is jelen van, ez pedig nem má…
K/11782 Ezt nevezik maguk megelőzésnek?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A miniszterelnök az idei év elején hajtóvadászatot hirdetett a drogkereskedőkkel szemben, pár hete Tarnazsadányban pedig arról beszélt, idézem, hogy háromszoros erővel fognak fellépni a kábítószerek ellen. De ahogy azt má…
T/11619 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és köszönöm szépen a türelmét is. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat, ami előttünk fekszik, két, egymással csak igen laza kapcsolatban álló törvény módosítását indítványozza. A javaslat célját…
T/11622 Felsőoktatási, kulturális, innovációs tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ma egy olyan törvényjavaslatról tárgyalunk, amely a felsőoktatás, a kultúra és az innováció területén hajtana végre széles körű változtatásokat. A kormány b…
T/11281 Az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben egyes törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja nem fogja támogatni a szavazáson a törvénytervezetet, ugyanis úgy látjuk itt a plenáris vita után is, hogy a módosítási szándékok tovább fokozzák a jogi aggályokat. Ez az, amire már Salacz képvi…
T/11421 Az Európa Tanács labdarúgó-mérkőzések és egyéb sportrendezvények biztonságához, biztosításához és az ott nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó integrált megközelítésről szóló Egyezménye kihirdetéséről, valamint az Európa Tanács sporteseményeken, k
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ígérem, hogy nem fogom sokáig rabolni az idejüket. A törvénynek mindössze egyetlen mozzanatára térnék ki, hiszen ez egy technikai jellegű javaslat nyilvánvalóan, az egyik egyezményt eltöröljük, a másikat pedig ra…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma itt, a tisztelt Ház falai között egy olyan ügyet kell szóvá tennem, amely túlmutat a politikán, mert amikor gyermekek egészségéről, egy teljes közösség biztonságáról van szó, akkor nincs helye mellébeszélésnek, nincs helye a…
T/11422 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kálmán Olga képviselőtársamhoz csatlakozva azért én is, mielőtt elmondanám a hozzászólásomat, pár szóval reagálnék Nacsa Lőrinc képviselőtársunk hozzászólására. Nacsa Lőrinc azt mondta, hogy Trump elnöksége minden eddiginél…
T/11281 Az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben egyes törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, a T/11281. számú törvényjavaslat, amely az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét írná elő, én úgy gondolom és a Dem…
T/11281 Az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggésben egyes törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Juhász Hajnalka képviselőtársam megszólított. Ilyenkor úgy illik, hogy azért válaszoljon az ember. Tudja, tisztelt képviselő asszony, alaposan félreértettük egymást. Legyen világos! Nekem nem azzal volt a bajom, hogy képviselőtársunk az el…
K/11250 Miért szelektálnak önök a rákos megbetegedések között?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt belekezdenék a kérdésembe, azért jelezném Novák képviselőtársamnak, hogy ő is megszavazta azt a törvényt, ami tiltja, hogy kiskorúak jelenlétében ilyenekről lehessen beszélni, és most a karzat tele van kiskorúakkal, úgyhogy máskor fogja…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Pár hete lesújtó tanulmány jelent meg a magyar oktatási rendszerre nézve, és a magyar fiatalok iskolai végzettségére nézve, valamint a korai iskolaelhagyók számáról a TÁRKI által kiadott 2024-es Társadalmi Riportban.…
T/11201 A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már Sebián-Petrovszki László képviselőtársam mondott egy nevet, Shakespeare nevét, akkor én hadd mondjak önöknek többet. Hadd kezdjem személyes nagy kedvencemmel, Platónnal, aki A lakomában ‑ nem tudom, olvasták‑e (Nac…
Összevont vita
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hát, furcsa ülésünk volt ma reggel az Európai Ügyek Bizottságában, hiszen a most, sürgősségi eljárással a Ház elé került és azóta többször módosított politikai nyilatkozatot a bizottság tagjai mintegy fél óráva…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy egy közösség ereje nem csupán az infrastruktúrában vagy a gazdaságban rejlik, hanem abban is, hogy hogyan éljük meg mindennapjainkat, hogyan támogatjuk egymást, és hogyan alakítjuk a környezetün…
K/11013 Teljes kudarc az egyetemi modellváltás: mikor hajlandó visszaadni a kádereiknek kiszervezett közvagyont?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mára mindenki számára világossá vált az, amit a Demokratikus Koalíció a kezdetektől fogva hangsúlyozott, vagyis hogy az egyetemek modellváltása, a fenntartó alapítványok felpumpálása fideszes csinovnyikokkal…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A XV. kerület Budapest egyik dinamikusan fejlődő és sokszínű része, amely mind az itt élők, mind az idelátogatók számára számos lehetőséget és élményt is kínál. Egyesek talán a nyüzsgő belvárost keresik, mások pedig a…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Megválasztásom utáni első felszólalásomban itt, a Ház falai között az égető óvodapedagógus-hiányra próbáltam felhívni a figyelmet. Saját választókerületem jövőjéért aggódó egyéni képviselőként akkor arról beszéltem, hogy az országot sú…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan néhány nap múlva itt a karácsony, és véget ér az év is, de Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán mindig történnek olyan fontos dolgok, amelyekről szeretnék itt, a tisztelt Ház előtt és az ország nyilván…
A/10310 Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy végre lépjenek valamit?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Arra szeretném kérni, hogy az órát majd egy picit pörgessük vissza, mert előbb elindult. És annyit még azért szeretnék elmondani, hogy sajnálom, hogy amíg kiléptem magamnak vízért, miniszter úr elhagyta a termet. Jó lett volna ezt a problémát v…
A/10310 Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy végre lépjenek valamit?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, lett volna esélye rá, hogy normálisan válaszoljon, a rendelkezésére álló időt sem használta ki. És kikérem magamnak, hogy én bárki halálát politikai célokra használnám fel! (Zsigó Róbert: Akkor mit csinálsz?) Önök használják fel a vasút fejleszt…
I/10015 Egyházi személyeknek miért nincs feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények esetén?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszterhelyettes Úr! Idézet következik: „A Magyar Katolikus Egyházat sem a büntető törvénykönyv, sem a büntetőeljárási kódex alapján nem terheli feljelentési kötelezettség a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények…
I/10015 Egyházi személyeknek miért nincs feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények esetén?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Az államtitkári választ nem fogadom el, mégpedig azért, mert államtitkár úr a rendelkezésére álló időben mindenről beszélt a kánonjogtól elkezdve, csak épp a kérdésemre nem válaszolt. Ez engem annyira nem lep meg, hiszen azt régóta tudjuk, hogy önökne…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Élek a gyanúperrel, hogy direkt ezekre a napokra kéri magát ülésvezetésre, hogy meghallgathassa, hogy mi történik Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán. Igyekszem kielégíteni most is a kíváncsiságát. Tisztelt Ház! Mindig nagy öröm számomra,…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! A helyzet az, hogy a béke költségvetéseként aposztrofált fideszes buhera-költségvetés mind az oktatásban, mind az egyes budapesti választókerületek és kerületek finanszírozásában újabb súlyos gondokat okoz…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A magát kereszténynek és családbarátnak hazudó Orbán-kormány több mint tízezer családot taszít ma a magyar társadalom peremére: azokat a családokat, akik súlyosan halmozottan fogyatékos gyermeket nevelnek, illetve azokat a súlyosan halmozottan fog…
T/10010 A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat ismét ékes példája annak a buheraattitűdnek, ami a kormány politikáját jellemzi az oktatás egész területén, nemcsak a közoktatást, de a szakképzést, a felnőttoktatást és a felsőokta…
politikai vita lefolytatása
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy ilyen kevés időnk maradt a vitában, mert egy olyan témát szerettem volna behozni, amivel a magát családbarátnak és kereszténynek hazudó kormány nem nagyon szokott foglalkozni, sőt, azokat is akadályozza, akik foglalkoznak…
T/9717 Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat lehetőséget adott volna rá, hogy a felsőoktatás finanszírozásának átgondolásával, az állami ösztöndíjrendszer még szélesebb kiterjesztésével a kormány megpróbálja a…
T/9717 Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nacsa képviselőtársamnak őszintén szeretném megköszönni, hogy azt a már ponyvaregényírók által is szégyellt szálat behozta ide a vitába, miszerint a gaz, patás és ördögszarvakkal rendelkező Gyurcsány miatt nem mehetnek ki, és ne…