1 065 felszólalás
A/1574 Volt-e Önnél házkutatás?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Én azt tartom méltatlannak a magyar miniszterelnökhöz, hogy kormánya a politikai harcban veti be a rendőrséget. Közel 12 éve aláírtam egy szolidaritási nyilatkozatot Orbán Viktor, Kövér László és a Fidesz más alapítói mellett, akiket akkor…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlésben az elmúlt másfél évben jellemzővé vált, hogy a napirend előtti felszólalásokban és interpellációkban is önmagával beszélget a kormánykoalíció, a kormánypárti képviselők és a min…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitához jutottunk ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása során, és ezt azért tartom szerencsésnek, mert a részletes vita, illetve a részletes vita tagolása a korábbinál is világosabbá teheti számunkra, hogy miről is…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak a félreértések elkerülése végett, tisztelt képviselőtársaim, csak hogy ne legyen félreértés: én név szerint, a tanulmány megjelölésével idéztem a szerzőt, akinek a történetfelfogására a magam részéről a felszólalásomban támaszkodtam. Megmondtam, h…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Pósán képviselő úr az általános iskolai történelemkönyvet vette elő. (Dr. Pósán László: A középiskolait!) Köztudott, hogy a magyar polgári átalakulás egy 150 éves folyamat volt, és 150 éven keresztül egy előrehaladásokkal és súlyos…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én most megmaradnék annál a vitaszakasznál, amiről beszélünk, tehát az 1., 2., 3. §-nál, és ennek kapcsán tennék egy megjegyzést ahhoz, hogy itt többen valóban szóvá tették azt, miszerint közben már látható, hogy a dolog eldőlt, a kormány eldöntöt…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mulatságosnak tartom, hogy miközben a törvényjavaslat arról szól, hogy kiemeljék a koronát és a koronázási jelvényeket a múzeumi tárgyak közül, az államtitkár úr azzal indokolja - egyébként helyesen - azt, hogy minden, amit eddig tettek, az jogsze…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Figyelemmel hallgattam Fazekas képviselő úr igazán szépen megfogalmazott felszólalását; azt gondolom, hogy hitelesen tükrözött egyfajta álláspontot. Egy dolgot szeretnék neki javasolni. Ha úgy ítéli meg, hogy ezt a vitát - ő úgy fogalmazott - a ma…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez a vitaszakasz a törvényjavaslat által bevezetni kívánt, úgynevezett Szent Korona-testület létéről, tagjairól és feladatairól szól. Ehhez kétféle módosító javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés tagjai. (18.10) A mi módos…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért arra felhívnám a figyelmét, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot az alkotmány módosításával hozták létre, a Szent Korona-testületet is jogilag létre lehetne hozni az alkotmány megfelelő módosításával, de it…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most én is elérkeztem a harmadik vitaszakaszban a címmel és a preambulummal kapcsolatos módosító javaslatokhoz. Itt ismét azt mondom, két típusú módosító javaslatot nyújtottunk be magunk is. Egyrészt benyújtottunk az 1. pont alat…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez egy furcsa törvényjavaslat, és a szabad demokratáknak a törvényjavaslathoz való viszonya sajátos, mert azt mondjuk, hogy a törvényjavaslatban, noha magát a benyújtását, és az e formában való tárgyalását nem tartjuk helyesnek -…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről egyetértek azon észrevételek irányával és szándékával, amelyeket Kovács képviselő úrtól az imént hallottunk. Hogy én mindemellett mégis támogatom a kormánynak azt a szándékát, hogy a Mol maradék részvényeit érvén…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Háttal Európának - egy kormányátalakítás vagy elmaradt kormányátalakítás, erről szólnék néhány szót a mai napirend utáni felszólalásomban. Az elmúlt hét politikai eseménye, mint tudjuk, az volt, hogy Orbán miniszterelnök úr két miniszter felmentését ke…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A költségvetési bizottság szocialista és szabad demokrata képviselői általános vitára alkalmatlannak találták ezt a törvényjavasl…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "A kormány megalakulása óta 500 nap telt el, és így a kormány privatizációs elképzeléseiről nem elsősorban az előttünk fekvő szövegből, hanem a valóságban történtek alapján alkothatunk képet. Az előttünk fekvő törvényjavaslat és…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem meggyőzött Salamon László képviselő úr arról, hogy neki az a szöveg megfelel, neki azzal a szöveggel nincs baja. Ez teljesen rendben is van, csak amikor egy emléktörvényt kívánnak alkotni az államalapítás 1000. évfordulójára, akkor olyan szöveget…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én a felszólalásomat azzal kezdeném, amivel a miniszter asszony befejezte - nem most, hanem a hosszabb észrevételében -, azzal a kérdéssel, hogy hogyan is állunk azzal, hogy tudunk-e együtt ünnepelni.…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter asszony, ön azt mondta körülbelül egy órával ezelőtt, amikor a szocialistáknak azzal az észrevételével vitatkozott, hogy kétharmados ez a törvény, hogy a címerben a korona ábrázolása van benne, és ezért a koronára nem vonatkozik a kéthar…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon örülök annak, hogy a miniszter asszony kész arra, hogy elinduljunk egy olyan úton, hogy olyan törvény szülessék, amely valamennyiünk számára elfogadható. Mi azt mondtuk, hogy abból a szövegből, az alkotmányügyi bizottság által elfogadott sz…
T/1845 A Kossuth-díjról és a Széchenyi -díjról szóló 1990.évi XII.tv., valamint a Magyar KT kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.tv. módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy ismét egy olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amelyet jobb lett volna ebben a formájában nem benyújtani. Egy olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amely egy kérdést, egy nem különösebben égetően fo…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretném kezdeményezni, hogy az elnök úr értesítse a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy utolsó napjába lépett a 2000. évi állami költségvetés vitája. Indokolom az ügyrendi javaslatomat. Talán emlékeznek rá…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól tudom, akkor jelenleg az Országgyűlés fejezetben vagyunk (Közbeszólások: És a mellékleteiben!) - mármint a mellékletek országgyűlési fejezetében. Ebben a fejezetben szerepel Rogán Antal képviselő úrnak az a kapcsolódó módosító javaslata, amelyik…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Kedves Révész Képviselő Úr! Azzal kezdtem, hogy én egyetértek önökkel abban, hogy az a korábbi gyakorlat nem helyes; hogy ezt meg akarják szüntetni - én ezzel egyetértek. S azt mondtam, hogy az az új gyakorlat, amelyet önök be akarnak vezetni, az sem helyes.…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden kívánom jelezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége rendkívül sajnálatosnak - és ez egy finom kifejezés volt - tartja azt, ahogy a kormánytöbbség az ombudsmani hivatalok költségvetésével bánt, vagy ha úgy tet…
A/1941 Mire alapozta Ön tavaly augusztus 25-i bejelentését a törvénytelen megfigyelésekről?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Miután a miniszterelnök úr annak idején személyesen tette ezt a bejelentését, noha nem kétlem, hogy Kövér miniszter úrnak lehetett szerepe a dologban, mégis magától a miniszterelnök úrtól szeretnék választ kapni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)
A/1574 Volt-e Önnél házkutatás?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Ezúttal a miniszterelnök úr személyes felelőssége iránt szeretnék érdeklődni, tehát megvárnám a miniszterelnök urat.
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Ha egy évvel ezelőtt lennénk, akkor ez a válasz elfogadható lenne. Ha a törvényjavaslattal együtt benyújtottak volna egy programot arra, hogy milyen ütemezésben kívánják a járóbeteg-szakellátás privatizációját is meg…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hegedűs képviselő úrnak szeretnék válaszolni arra a kérdésre, hogy túl sok vagy túl kevés az idő. Azt hiszem, a mi álláspontunk teljesen világos: túl sok idő ment már el anélkül, hogy valami érdemi történt volna. Amikor viszont valami történik, ak…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, nekem ma az marad, hogy a Hegedűs képviselő úr által fölvetett kérdésekre válaszolok. Ha elolvassa az általunk javasolt 2. § (1) bekezdését, ott azt találja, hogy mi térítési díjat javasolunk. De ha továbbolvas és a (2) bekezdést is elolva…