1 065 felszólalás
T/4054 Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én két módosításról szeretnék beszélni. Az egyik: szeretnék hozzászólni Lezsák Sándor képviselő úrnak az 1. és 2. pontban szereplő, a címre és az 1. §-ra irányuló módosító javaslataihoz, amelyek az egyetem megnevezéséről szólnak. A másik módosító javas…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák Sándor képviselő úr fölszólalásához szeretnék egy gondolat erejéig visszatérni. Ő is összefüggésbe hozta a jegybank ellenőrzésének a kérdését, a jegybank saját ellenőrzésének a kérdését - nevezetesen azt, hogy felügyelőbizottság…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon figyeltem arra, hogy Lezsák Sándor képviselő úr mit mond, és nem én értettem őt félre. Ő ugyanis azt a kérdést, hogy felügyelőbizottság van vagy más ellenőrzési mód van, összefüggésbe hozta a CW Bank veszteségeivel. Én arra m…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Nemzeti Bank a magyar gazdasági és társadalmi élet egyik alapintézménye, nemzeti intézmény. Nemzeti intézményként alapozta meg az 1991-es jegybanktörvény, amely széles körű konszenzussal született, bevezette Magyarországon nyu…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Érdeklődéssel hallgattam újra Rogán képviselő úr érvelését, és csak egyet nem értek. Azt mondta Rogán képviselő úr három héttel ezelőtt is, hogy az önök javaslata visszatérés az 1991-es jegybanktörvényhez. (Rogán Antal: Csak részben.) Itt nem az szerepel, hanem…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Rogán Képviselő Úr! Még egy ponton szeretnék rámutatni arra, hogy az érvelése nem állja meg a helyét. Ön arról beszélt - azért idézem a három héttel ezelőtti előadását ugyanennek az érvelésnek, mert az papíron előttem van, a m…
J/3919 A területi folyamatok alakulásáról a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról H/3920 A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos T
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én értem, hogy önök minden adódó alkalommal, ahogy Lasztovicza képviselő úr és Bánki Erik képviselő úr tette most, előadják ezt a történetet arról, hogy önök teremtették meg a növekedést, miközben a növekedés elindult '95-ben. Előadják…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Hiszik is, vagy csak mondják, hogy azért nem támogatja a kormány a 4-es metró építkezését, mert nincs rá pénz? Két és fél éven keresztül, vagyis a '98-as önkormányzati választások óta halljuk, hogy azér…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Noha a napirend nem jelezte a költségvetési bizottság előadóit, ha már a többség nevében Rubovszky képviselő úr mint fideszes képviselő szót kért, akkor engedjék meg, hogy…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint többször elhangzott már, rövid törvényjavaslat van előttünk, mindössze három paragrafusból áll, de azt gondolom - szabadon idézve a miniszterelnök úrnak a Fidesz kongresszusán mondot…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Várhegyi Államtitkár Úr! Nem minden kérdésben szeretném a vitát újra lefolytatni, de egy dologra szeretnék utalni. Ön azt mondja, hogy önök azt az alkotmányos elvet érvényesítik, hogy bárhol tanul, bármilyen iskolába jár is az ember, u…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Rubovszky Képviselő Úr! Nekem eszem ágában sincs önöket szembeállítani. Én pusztán arra utaltam, hogy az önök, mármint egykori kereszténydemokraták magatartása ebben a kérdésben következetes. Abban is egyetértek önnel, hogy a Fidesz hosszú utat járt be,…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Sajnos az én kétperceim sem hosszabbak, mint az államtitkár úr kétpercei, úgyhogy én is ismételni vagyok kénytelen. (Közbeszólás az FKGP-frakció soraiból.) Államtitkár úr, áttanulmányozni nem volt még módom az önök dokumentumát, csak sajtóismertetésekből tájékoz…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak szeretném Szászfalvi képviselő úrral tisztázni az álláspontjaink között meglévő azonosságot és különbséget. Azzal teljesen egyetértek, hogy az a tradíció, amelyet többek között Kossuth, Eötvös, Deák nevével fémjelezhetünk, annak a magyar nemzeti szabadságra…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy Szalai Annamária idézete sem volt teljesen pontos. Az Alkotmánybíróság abban a kérdésben, hogy törvényesen működnek-e a kuratóriumok, nem foglalt állást, mert nem foglalhatott. Az Alkotmánybíróság abban a kérdésben foglalt állást, ho…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Sokszor elmondták ma már a kifogásukat az ellen, hogy a szocialista és szabad demokrata képviselők nem a benyújtott javaslat egyes elemeiről beszélnek itt, hanem az úgynevezett médiahelyzettel való összefüggésről. No…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége, mint önök tudják, elutasítja. Nem azért utasítjuk el ezt a javaslatot, mert a szomszé…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Két megjegyzést szeretnék tenni ahhoz, amit ön mondott. Az egyik: azt gondolom, hogy amit a szomszéd országokkal való viszonyról mondott az előkészítés során, nem tudok erre jobb kifejezést, azt gondolom, hogy ez a válasza nem volt egyene…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Két megjegyzésre, két hozzászólásra szeretnék visszatérni. Potápi képviselő úr azt mondta, ő meg van róla győződve, hogy ennek a törvényjavaslatnak a megvalósítása nem fog feszültségeket okozni a szomszéd országok többségi lakossága és a magyar kisebbs…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, ismételt hozzászólásra jelentkeztem - mint második szabad demokrata hozzászóló ma este. Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva ezt a ma esti vitát, abban a helyzetben, mint aki egyedül mondott nemet erre a törvényjavaslatra, elmondhatom, hogy…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már az államtitkár úr nem zárszóként, hanem fölszólalásként mondta el azt, amit mondott, akkor egyetlenegy megjegyzést tennék. Tudok példát mondani ennek az utóbbi, most már 11 éves szabad magyar parlamentnek a történetéből, amikor a Fidesznek 21 ma…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr, de cserébe el is állok a napirend utáni hozzászólástól ma estére vagy ma hajnalra. Tabajdi képviselő úr felszólalásához van egy apró megjegyzésem és egy másik. Az apró megjegyzésem annyi, hogy azoknak a bizonyos finnországi svédeknek egy pici töredéke,…
Napirend előtti felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Három év Fidesz-hatalom után újabb veszély fenyegeti az államszervezet demokratikus működését. (Moraj a Fidesz soraiban.) Június végén lejár a hat évvel ezelőtt megválasztott országgyűlési biztosok mandátuma, és május 8-án még nem tudjuk,…
A/4528 Mi az a hatévnyi teljesítmény amit a kormány három év alatt elvégzett?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Én becsülöm annyira a miniszter urat, hogy tudom, ő ilyen képtelenséget sosem állított volna, úgyhogy megvárom a miniszterelnök urat: ő magyarázza meg ezt a kijelentését. Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
T/4113 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kérdés, amelyet az előterjesztők az előterjesztésük benyújtásával föltesznek, nem egyszerűen arról szól - és ezt Kökény Mihály képviselő úr világossá tette -, hogy biztosít-e a kormány több pénzt a gyógyszerkasszára, mint ami a jelenlegi…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is tudom, hogy a "Háttal Európának" cím vagy a "Hiszik is, vagy csak mondják?" cím-e a találóbb arra, amiről ma beszélni fogok. Ma délben Mádai Péter képviselőtársunk "Így épül az új pártállam?" cím…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Vissza kell hogy térjek Hende államtitkár úr előző megjegyzésére, amire a szocialista frakcióból már ketten is visszatértek, de azt hiszem, igen jellegzetes volt az ő megszólalása. Mit is mondott? Azt mondta a MIÉP felszólalójának, hogy azt az észrevét…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Szabad Demokraták Szövetsége ezt a törvényjavaslatot elutasítja, alapjában véve nem ért vele egyet. Nem ért egyet azzal a szellemiséggel, amely ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik. Mécs Imre…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak két megjegyzést fűznék ahhoz, amit az államtitkár úr mondott. Az egyik: fenntartom magamnak azt a lehetőséget, ami mindenkinek fennáll, hogy amit a másikunk mond, azon gondolkozzék, és levonja belőle a következtetéseket - ezt a jövőben is meg fogo…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondoltam, hogy a törvényjavaslat másodlagos részletkérdéseire majd a részletes vitában térünk vissza, de miután az államtitkár úr azt állította, hogy a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, ahol az Országgyűlés hatalmazná fel a Fővárosi Közgyűlést…