145 felszólalás
politikai vita lefolytatása
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga úrral ellentétben én azt vallom, hogy a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni. Úgyhogy engedje meg, képviselő úr, tisztelt Ház, hogy én egy fontos kérdésről, a kamatstopról szóljak önökhöz. A változó kamatozású hitelek kockázatát a magyar…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltást követő húsz év nem volt egyszerű Kelet-Nógrád életében. Nagyon mélyről indultunk, majd az első Orbán-kormány alatt elkezdtünk magunkra találni. Azonban a 2002 és 2010 közötti baloldali időszakban újra lejtőre k…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyre durvább politikai harc kezd kibontakozni hazánkban, melynek keretében láthatóan mindent egy lapra feltéve indított támadást a brüsszeli elvárásoknak megfelelően a TISZA Párt. A célkeresztbe elsősorban a kormányfő került, de nem kím…
K/9861 Milyen eszközökkel támogatja a kormány Kelet-Nógrád további fejlesztését?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány növekvő mértékben biztosítja a fejlesztési forrásokat Kelet-Nógrádnak, és külön öröm számomra, hogy az elkövetkezendő időszakban is számíthatunk a Nógrádba érkező európai uniós és hazai források na…
K/7865 Mit tesz a kormány a kelet-nógrádi települések fejlesztése érdekében?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Öröm számomra, hogy Nógrád vármegye 1. számú választókerületének képviselőjeként több olyan beruházásról számolhatok be a tisztelt Ház előtt, amely a 2023. évben valósult meg. Ezek közül most a tavaly év végén Bá…
T/6217 A gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
BECSÓ ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A KDNP-s képviselőtársaim által benyújtott törvényjavaslat célja, hogy a gyermekek után járó pótszabadsággal a munkavállalók maguk rendelkezhessenek. Ez ese…
T/5891 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
BECSÓ ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő kkv-törvénymódosítás célja az uniós normákkal való harmonizáció és a hatályos szabályozás még egyértelműbbé tétele. Mindez hozzájárulhat a kkv…
T/5883 Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról
BECSÓ ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az éghajlatváltozás erősödő hatása az egész világon érezhető. Gondoljunk akár arra, hogy Európát is egyre gyakrabban sújtják olyan szélsőséges időjárási jelenségek, mint az aszál…
H/3004 A 2023. év Madách Imre-emlékévvé nyilvánításáról
BECSÓ ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! 1823 különleges év volt a magyar irodalomtörténetben. Kétszáz évvel ezelőtt a januári napokban olyan események történtek, amelyek hatással vannak napjainkra is. Ha szimbol…
K/1460 Országos szinten milyen eredményei vannak az Aktív Magyarország Programnak és ezek tekintetében mi várható a folytatása kapcsán?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány egyik vállalása, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé tartozzon. Ezen célkitűzés eléréséhez szükséges feltételek között találjuk többek között az oktatást, az egészségüg…
K/1236 Országos szinten milyen eredményei vannak az Áldozatsegítő Központoknak és az azokhoz kapcsolódó társadalmi edukációnak?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Magyarországon egészen a rendszerváltásig nem alakult ki a bűncselekmények áldozatait segítő rendszer. 1989-et követően az önkormányzatok segélyek formájában nyújtottak segítséget az áldozatoknak, míg a civil és egyházi sze…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nekünk Kelet-Nógrádban sosem volt egyszerű a helyzetünk. A rendszerváltozás éveiben a szénbányászat és a nehézipar leépítése teremtett drámai helyzetet térségünkben, hiszen 30 százalék fölött volt a munkanélküliség, tu…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kelet-Nógrád és ezen belül Salgótarján városa is nyertese lehet az elkövetkező éveknek, ha jól fogunk sáfárkodni a kilobbizott forrásokkal, ha hiszünk a sikerben, és ha képesek leszünk térségünket a befektetők, a turisták és a döntéshozó…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen a „Modern városok” program keretében lehetőségünk nyílott arra, hogy Nógrád megye keleti részében egy egységes turisztikai desztináció kialakítására kerüljön sor. Ennek határai nagyjából megegyeznek…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A turizmus teljesítménye 2010 óta 2019-ig évről évre rekordokat döntött Magyarországon, és amíg az elmúlt év, vagyis 2019 minden idők legjobb turisztikai éve volt, a pandémiás helyzet miatt 2020 minden idők legrosszabb turisztikai éve le…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kelet-Nógrád gazdasági és társadalmi felzárkóztatása, egy dinamikusabb növekedés elérése nem új keletű dolog életünkben, gyakorlatilag a rendszerváltozás óta napirenden van ez a kérdés, és ezért nem véletlen, hog…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati választások után most már minden feltétel adott ahhoz, sőt bizonyos helyeken szükségszerű is, hogy a részben megváltozott politikai térben, új gazdasági kihívások közepette, sajátságos versenyhelyzetben újrapozicionáljan…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Az ország gazdasági teljesítménye lehetővé tette, hogy a 2020-as költségvetésben minden kiemelt terület, minden fontos prioritás több forrással gazdálkodhat, mint az idén. Az egyik legfontosabb megoldandó feladatunk a célunk elérés…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Az állami eszközökkel felfuttatott, az előző, szocialista rendszerben kiemelt figyelmet élvező Salgótarján valamikor virágzó bányaváros, nehézipari központ volt, amely a 60-70-es években élte a fénykorát. A rendszerváltozás viszont…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Salgótarján emlékezik és gyászol néhány nap múlva, december 8-án. Hatvankét évvel ezelőtt a megyeháza előtti téren egy békésnek induló tüntetés Magyarország második világháború utáni történetének egyik legborzalmasabb vérfürdőjébe torkollott. Mi…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kutatók szerint az optimizmus azt jelenti, hogy megválasztjuk, hogyan látjuk a világot. Nyilván nem arról van szó, hogy elkerüljük vagy letagadjuk a kedvezőtlen információkat, de törekszünk arra, hogy a helyzet p…
V/18483 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Régóta vallom, hogy nincs feleslegesen elvégzett munka, és ez különösen igaz egy olyan megyében, amely a rendszerváltozás óta folyamatosan azzal küzd, hogy végre elinduljon a társadalmi és gazdasági felzárkóztatás folyamata. Nóg…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés legnagyobb erénye, hogy szinte mindenki számára megteremti annak lehetőségét, hogy egyet lépjen előre. Megfeszített, következetes és elkötelezett hétéves munkánk eredménye, hogy Magyarország, az ellenzék minden gá…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban négy fontos munkaerőpiaci programról kívánok szólni, a nyári diákmunka programról, a 2013 elején bevezetett munkahelyvédelmi akcióról, az „Út a munkaerőpiacra” programról és a „Közfoglalkoztatásból a ve…
V/14405 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemzetközi összehasonlításban, különösen a visegrádi 4-ek viszonylatában is érdemes megvizsgálnunk Magyarország teljesítményét az uniós források felhasználásának kérdésében. Amikor egy ilyen vizsgálatra sort kerítünk, tisztában kell lenn…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan nem telik el úgy egy hét, hogy valamelyik ellenzéki párt ne jelentse be, hogy mit fog majd csinálni a választási győzelmüket követően. Persze, egyelőre viszonylag messze vannak a választások, és a jelenlegi felmérések sem…
Napirend utáni felszólalások
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nógrád megye székhelye, Salgótarján néhány évtizeddel ezelőtt egy igen fontos ipari város volt. Több ezer embernek adott munkát a bánya, olyan jelentős hagyományokkal rendelkező üzemek tevékenykedtek a városban, mint az acélgyár, az Öblö…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A panamai iratok napvilágra kerülésével, úgy tűnik, végeláthatatlan azon politikusok listája, akik érintettek az offshore botrányban. (21.00) Bár hosszú a sor, én csak a Nógrád megyei szállal, pontosabban a salgótarjáni szállal kívánok f…
A/9239 Továbbra is törvénysértő állapot Salgótarjánban?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy héttel ezelőtt interpellációt nyújtottam be: „El lehet odázni Salgótarján költségvetését?” címmel. A válaszadás időpontjában még nem volt a szocialista vezetésű Salgótarjánnak benyújtott költségvetése, azóta eltelt egy hét, és sajno…
A/9239 Továbbra is törvénysértő állapot Salgótarjánban?
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát. Úgy gondolom, hogy a szocialista városvezetés részéről ez felelőtlenség, hogy szántszándékkal nem került beterjesztésre a 2016. évi költségvetés. Nyilván nem véletlenül vállalták akár a törvénytelenséget is, ugyanis ha beterjesztették volna…