1 036 felszólalás
T/17876 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/17876/16. számú ajánlás 10. és 12. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító…
T/17878 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 32., 34., 35. és 43. pontját előterjesztője visszavonta. Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/17878/48. számú ajánlás 1., 2., 3., 4., 5.,…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel a teremben uralkodó fáradtságra és türelmetlenségre, röviden fogalmazom meg a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját. Mi üdvözöljük ezt a törvényjavaslatot, annál is inkább, mert négy évvel ezelőtt már egy hasonló tárgyú java…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban a fejlesztéspolitikai koncepcióhoz érkezett módosító javaslatok megvitatására kerül sor, az ajánlás 5-37. pontjai szerint. A vita második szakaszában a kormányfelhatalmazást tartalmazó indítványok szerepelnek, az ajánlás 38-40. pon…
T/18209 Az állat-egészségügyről
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban a bevezető, értelmező rendelkezéshez érkezett módosító javaslatok megvitatására kerül sor az ajánlás 1-9. pontjai szerint. A vita második szakaszában az állattartást és az állategészségügyet érintő módosító javaslatok megvitatására…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Áder képviselő úrral ellentétben én valóban a száz lépés programjáról szeretnék beszélni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ő is erről beszélt!), de tekintettel arra, hogy utána szólalok meg, ne…
J/18203 A 100 lépés program megvalósításáról H/18204 A 100 lépés program megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. A vezérszónoki körben nem érintettem az egészségügyet, és most ezt pótlólag, legalább két perc erejéig szeretném megtenni. Ebből a 21 lépésből, ami itt szerepel, jó néhány olyan konkrét gyakorlati lépést találunk, amivel teljes mértékben egyetértünk,…
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja az előttünk fekvő javaslatot. Teszi ezt elsősorban azért, mert minden olyan javaslatot nagyon fontosnak és támogatandónak tartunk, ami a foglalkoztatás bővítésére irányul. És ez a javas…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én valóban a törvényjavaslatról szeretnék beszélni, de engedjék meg, hogy egy kicsit tágabb összefüggésből kiindulva kezdjem a mondanivalómat. Rendkívül komoly feladat és súlyos felelősség minden kormány számára az időskori bi…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Csákabonyi képviselő úr szociális szempontokkal érvelt, amikor az özvegyi nyugdíj 50 százalékos részének a megemelését próbálta érvekkel alátámasztani. Ismerem ezeket az adatokat, kétségtelen, hogy átlag tekintetében ez a legalacsonyabb. Ugye,…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Csak azért kértem szót, mert elhangzott, hogy többek között az özvegyek célcsoportja ennek a javaslatnak, én pedig nem szeretném, ha az a félreértés vagy hasonló félreértés keletkezne, ami a kormányprogram kapcsán Mátrai Márta által volt idézve. Nem általá…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Én is azért jelentkeztem, hogy egy pontosítással éljek, hogy ne maradjon félreértés. 2007-ben kerül sor először ilyen korrekciós nyugdíjemelésre egy évjáratban, a legrégebben - az 1988 előtt - nyugdíjba mentek évjáratában. Szeretném felhívni Ékes képv…
T/18359 A nyugdíjak korrekciós célú emeléséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, azt szeretném indítványozni, hogy a módosító indítványok benyújtási határidejét a mai nap ülésének végére tűzze ki. Köszönöm szépen.
T/18152 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/18153 A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról T/18271 Az il
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2005. november 22-én az alkotmányügyi bizottság Csapody Miklós képviselő, MDF, T/18152. számú, a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatának, valamint a Magyar Köztársaság nemzeti…
Az ülés napirendjének megállapítása
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló H/18067. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása során a parlamenti tárgyalás anyaga a határozati javaslat és annak melléklete. A Házszabály szerint mindkettőhöz benyújtható módosító javaslat.…
T/18089 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban a hatályos törvényjavaslatban szereplő rendelkezéseinek elhagyását indítványozó módosító javaslatokat vitatja meg az Országgyűlés, az ajánlás 1., 2., 3. pontjai, az 5-11. pontjai, a 14., 15., 16. pontjai, a 18-28. pontjai, valamint…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én ebből a törvényjavaslatból most csak a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel szeretnék foglalkozni, elsősorban azért, mert ez a törvény 99-ben született meg, eltelt öt év, és ha már kinyito…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Sajnos úgy tűnik, hogy a rászokástól való megóvás sem igazán egyszerű. Az előbb említettem, hogy a főszabálytól negatív irányba is eltér a törvény, tehát megfogalmaz olyan helyeket, ahol ki sem kell jelölni dohányzásra alkalmas helyeket, merthogy az egész…
K/18216 Az esélyegyenlőségi tervek elkészítéséről és működésükkel kapcsolatos tapasztalatokról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2003-ban fogadtuk el az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőségről szóló törvényt, azzal a céllal, hogy ezáltal, ahogy a preambulum is fogalmaz, hatékony jogvédelmet biztosítsunk a hátrányos megkülönböz…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatási bizottság november 10-én tárgyalta meg a törvényjavaslatot. Az ülésen a tárca képviseletében jelen lévő minisztériumi tisztségviselők a foglalkoztatási bizottsá…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Asszony! (Balsay István: Lesz még egy ügyrendi?) Államtitkár Úr! Engem az előbb elhangzott ellenzéki vezérszónoklás megerősített abban a nézetemben, hogy ez a törvényjavaslat jó. Ez a törvényjavaslat jó, ha az ellenzé…
T/18096 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Soltész képviselő úrra akartam reagálni, de amit az előbb hallottunk, azt sem tudom szó nélkül hagyni. A szocializmus éveit idéző érvelés volt: a jó állam majd féken tartja, ide a hatósági árakat és a többi. Nem, képviselő úr, amiről Vidor Györgyi beszélt,…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitánál tartunk, ezért én elsősorban azokról a módosító indítványokról szeretnék beszélni, amiket magam nyújtottam be a költségvetéshez; ezek többsége természetesen a szociális normatívákat érinti. Az általános vit…
Napirend előtti felszólalások
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja támogatta a száz lépés keretében bejelentett foglalkoztatási lépéseket, mert alapvetően jónak, jó irányba tett lépéseknek tartja azokat, azt a 19 lépést, amelyek jelent…
J/17702 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről H/17972 A foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről szóló jelentés elfogadásáról
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ellentétben az előttem szóló fideszes képviselő asszonnyal, én ezt a jelentést alapvetően jónak, korrektnek tartom, következésképp elfogadásra ajánlom az Országgyűlésnek. Ez a jelentés egyré…
K/18111 Roma esélyegyenlőség- egyszer van, egyszer nincs?
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány hete első alkalommal rendeztek speciális, úgynevezett gondolkodtató közvélemény-kutatás keretében vitafórumot a romák és nem romák helyzetéről. A fórum azt a célt szolgálta, ami a romák hát…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ha egy szóval akarom jellemezni ezt a költségvetést, az a jelző jut eszembe, hogy kifeszített. Nagyon-nagyon kifeszített ez a költségvetés, nincsenek benne tartalékok; nincsen benne például puffer, ami egy sajátos, a korá…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Délelőtt, amikor első ízben megszólalhattam, azt a jelzőt használtam a költségvetésre, hogy nagyon kifeszített. Most a szociális területről vett példákkal szeretném bizonyítani ezt a kijelentést, végigtallózva azokon a normatí…
K/18032 Csökkentsük és ne növeljük a hepatitis C fertőzöttek számát
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Néhány hete egy Somogy megyei nő esetéről olvastam a sajtóban, aki a balesete után kapott vértől hepatitis C-vírussal fertőződött meg. A véradásokon végzett ellenőrzéseknél ugyanis nem mindig alka…
T/17876 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról T/17877 A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A munka törvénykönyvének egy közepes terjedelmű módosításáról tárgyalunk, egészen pontosan 29 szakaszban módosítjuk most a munka törvénykönyvét. Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy azzal kezdjem, hogy n…