183 felszólalás
T/8886 A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Így gyakorlatilag úgy tűnik, utolsó hozzászólóként szeretném figyelmeztetni a kormánypártokat arra a súlyos felelősségre, amit most ennél a szavazásnál viselni fognak. Önök gyakorlatilag felszámolták a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, ezált…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A köztársasági elnök úr átiratában szerepelt egy számunkra is lényeges pont, ez pedig az OHÜ eljárása a minősítés tekintetében. A köztársasági elnök úr joggal kifogásolta, hogy egy olyan nonprofit gazdasági társasági formában működő jogi szemé…
T/8886 A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vita második szakaszában a 3., 4., 9., 13., 23. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni az alábbiak szerint. A 3. ajánlási pontban javasoltuk a "műemlék" fogalom pontosítását oly módon, hogy: olyan műe…
T/8886 A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most már kapcsolódhatok Karácsony Gergely képviselőtársamhoz, hiszen ő megemlítette a 9. ajánlási ponttal kapcsolatos módosító indítványunkat. Itt azért - kiegészítve képviselőtársam felszólalását - el kell mondanom, hogy az a fajta megfogalma…
K/8741 Jön az elektronikus újdíj, megszűnik a Ro-La?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg áll közbeszerzési eljárás alatt a bevezetésre kerülő elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt tender. Ez az útdíj elvben a nehéz közúti tehergépjármű-forgalom csökke…
J/8574 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről H/8779 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja v
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én egy szóval kezdeném: boszorkányüldözés. Ugyanis ez a szó nem itt és nem most hangzott el először, hanem ezt Göndör képviselő úrtól az első vizsgálóbizottsági ülés után hallottam a folyosón. Tehát itt nagyjából erre az ideológiai alapvetésre…
J/8574 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről H/8779 Az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja v
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a felszólalásomban szeretnék egy kicsit belemenni néhány részletbe, ami azt hiszem, elég jól fogja reprezentálni azt, hogy mi is történt itt, és egyben kérdéseket is fogok feltenni részben képviselőtársaimnak, részben államtitkár úrnak.…
T/8286 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Jómagam is a természetvédelmi és környezetvédelmi részeihez szeretnék hozzászólni ennek a törvénynek. Ezek olyan lényeges elemek, melyek a jövő nemzedékek érdekeit szolgálják, a nemzeti vagyon pótolhatatlan el…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A hulladéktörvénnyel a jelenlegi kormány egy olyan szakterület újraszabályozására vállalkozott, amely bizony a rendszerváltás utáni két évtizedben rendkívüli mértékben félresikerült szabályozással működött. Nem volt probl…
T/8483 A postai szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy itt valami igen nagy baj van akkor, amikor a Magyar Szocialista Párt egyrészt megpróbálja magát teljes mértékben különválasztani a saját kormányától, meg attól a koalíciótól, amiben vezették az országot, és akkor még az volt a…
A/8311 A multinacionális ingatlanberuházó lobbit, vagy az autógyártó ipart zavarta e jobban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten a sajtóban megjelent hírek szerint még ebben a hónapban megszűnhet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, noha az eddigiekben nem lehetett arról hallani, hogy ilyen mértékű és jellegű átalakításra készülnéne…
A/8311 A multinacionális ingatlanberuházó lobbit, vagy az autógyártó ipart zavarta e jobban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Viszonválaszomban ismét megerősíteném azt a kérdésrészt, hogy a gyorsaság és jogszerűség mellett a szakszerűség szempontjait hogyan fogják a jövőben érvényesíteni. Tekintetbe kell vennünk, hogy a kulturális örökség elemei egyediek, éppen egyediségük a…
K/8259 Végül megmentik-e, avagy sorsára hagyják a hazai autóbusz gyártást
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Május 7-én dr. Nagy István Fidesz-képviselő azonnali kérdést intézett miniszter asszonyhoz a Kravtex-Kühne cégcsoport helyzete, az ott folyó, a közelmúlt hazai viszonylatában egyedülálló volumenű autóbuszgyártás sorsa…
T/8004 A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményhez fűzött fenntartásról és az egyezmény módosításának kihirdetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen támogatja ennek a javaslatnak az elfogadását, hozzátéve azt, hogy már megint az Európai Unió háta mögé soroltunk be. Jobb lenne, ha a magyar kormánynak általában saját álláspontja lenne akkor, am…
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A víziközmű-szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat immár másodszor kerül ide a Ház elé, és az első körben jelzett hibák orvoslása nagyrészt ebben a javaslatban megtörténik. Zárószavazás előtti módosító indítványok, illetve kapcsolódó módosító…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tényleg régen volt már az általános vita, és sokan már talán nem is emlékeznek rá. Engedjék meg, hogy az első vitaszakaszban én elsősorban azokról a módosító indítványokról beszéljek, amelyek nem kapták meg a bizottsági támogatás…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban még két ajánlási pontról szeretnék szólni. Az egyik a 44., ahol megint csak, szemben az Unió elvárásaival egy szigorúbb szabályozást ajánlanánk a tisztelt Országgyűlésnek, ez pedig a hulladék Magyarország területére tört…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már tényleg rövid leszek, egy ajánlási pont van ebben a vitaszakaszban, amelyhez szeretnék hozzászólni, ez pedig a 81-es. Itt a díjakról van szó. Nagyon fontos az, hogy a jogkövető magatartást tanúsító hulladékbirtokosok, i…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Igazából nehéz helyzetben vagyok, hiszen az előttem szóló jobbikos képviselőtársak és az LMP-s frakcióvezető úr is nagyon sok mindent elmondott abból, amivel én magam is egyetértek, és amiről szólni szerettem…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy közlekedési jogszabályokat érintő salátaszabályozással álltunk szemben, meglehetősen sok módosító indítványt nyújtottunk be, és ezek közül a közúti közlekedésre vonatkozókból szeretném né…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a vasúti közlekedést érintő törvények módosításáról van szó. Az első dolog, amihez szeretnék hozzászólni, a felügyeleti díjak tekintetében beadott módosító indítványainkat jelenti. Több olyan felügyeleti díjat állapít me…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy meglepetéssel tapasztaltuk azt, hogy a gazdasági bizottság módosító indítványaként jött be a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, még hatályba nem lépett törvény megváltoztatása. Mindenképpen azért csodálkozunk ezen, államtitkár úr,…
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik nagyon fontosnak tartotta azt a szabályozást, amit decemberben ez a Ház elfogadott, és a magunk részéről is támogattuk azt az elképzelést, hogy a vízi közművek közösségi tulajdonlását átgondolva…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvény több törvényt módosít, és ilyen értelemben ugyan egy szakterülethez tartozik, de elég komplex változtatást jelent. Előzetesen azt szeretném kérni elnök úrtól, hogy tekintettel a napirend változ…
T/7416 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Iménti felszólalásomban említettem, hogy a törvényjavaslat indoklása több esetben elnagyolt, és több esetben nem ad kellő iránymutatást arra nézve, hogy mit is akar, és hogyan akar a törvényalkotó szabályozni. Erre szeretnék most egy példát fe…
A/7490 "Meg tudja-e védeni az infrastruktúráért felelős államtitkár a vidéki vasutakat" a mocskos, büdös IMF-től?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Természetesen elfogadom.
A/7490 "Meg tudja-e védeni az infrastruktúráért felelős államtitkár a vidéki vasutakat" a mocskos, büdös IMF-től?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért én örülnék, ha az egyperces viszonválaszában a kérdésem első részére egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolna. Szeretném elmondani, hogy bár Fónagy János államtitkár úr azt mondta az LMP frakcióvezetőjének napir…
T/7233 A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik támogatja az előttünk fekvő javaslat elfogadását. Lényegében két területről szól ez a javaslat: az egyik a tengerhajózással kapcsolatos felelősségbiztosítási szabályok megállapítása…
T/7035 Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A javaslat cégjogi részéhez szeretnék a Jobbik részéről hozzászólni. Nagyon üdítő és örömteli dolog, amikor egy olyan, kormány által benyújtott szakpolitikai javaslattal találkozunk a Ház előtt, amelyik ténylegesen az emberek pro…
T/6848 Az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Magyarországon
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A törvényjavaslat az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi…