137 felszólalás
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak, hogy a tévéközvetítés végén még elmondta a zárszavát a vita legelején, de Sándor Klárának szeretnék válaszolni. Szó nem volt arról, hogy politikailag inkorrekt vagy korrekt valaki, pusztán arra próbáltam felhívni a figyel…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör képviselőtársammal én nem fogok vitatkozni azon, hogy az ombudsmani jelentésben mi áll, ezt mindenki el tudja olvasni. Azon sem fogok vitatkozni, hogy a kanizsai programok miből indultak ki, mennyi köze van az önkormányzathoz vagy mennyi nem,…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megértem, hogy államtitkár úr nem érti azt a politikát és azokat az intézkedéseket, amiket az Orbán-kormány tett (Csizmár Gábor: De, értem!), hiszen nem abban a kormányban van, nyilván más elképzelései vannak. Ennek az eredményét láthatjuk is az ors…
I/2905 Rutinosan hazudozó közszolgát előbb utolérik, mint a sánta kutyát?
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Meglepő, hogy ön fog erre válaszolni, de hát, lássuk! Manapság még mindig nagyon dúl a számháború azokról, hogy kinek nincs biztosítási jogviszonya. Az egyik szakértőnk azt mondja, hogy 500 ezerre, a másik szakértőnk azt mondja, aki…
I/2905 Rutinosan hazudozó közszolgát előbb utolérik, mint a sánta kutyát?
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Hát, éppen ez a kérdés. Hiszen az APEH-nál az egyéni járulék-nyilvántartó rendszer nem működik, katasztrofális. Nem nagyon látszik, és egyre inkább nem derül ki, hogy hol van az az 500 ezer vagy 1 millió ember, aki, úgymond potyautas. Helyette azokkal az emberekkel…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Először csak tényleg egy gondolatot arról, hogy elnök úr azt említette, hogy nagyon belemegyünk abba, hogy egyben tárgyaljunk ennyi módosító indítványt. Az a helyzet, hogy nem nagyon lett volna értelme azt javasolnunk,…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy Mátrai Márta felhívta a figyelmem arra, hogy az ajánlás 5. pontjára egy kicsit kevesebb figyelmet fordítottam az idő miatt. Azért is fontos, hogy egy ilyen típusú szerződést nevesítsünk, mert nyilván államtitkár úr is ismeri, a mostani…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kisebbségi véleményünk azért döntött a tartózkodás mellett, mert úgy ítéltük meg, hogy azután, hogy 1997 óta folyamatosan kormányrendel…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek a vitája kapcsán is nagyon sok jó szándékú emberrel találkoztam. Minden képviselő szájából nagyon jó szándékok elérése fogalmazódott meg, hogy mit szeretnénk elérni ezzel a törvénnyel. És ennél a jogszabálynál is, ha…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vidorné hozzászólására szeretnék reagálni. Két dolgot állított. Az egyik az, hogy mi rosszul fogjuk meg a dolgot, és nem azokról az emberekről beszélünk, akik a törvénytervezet hatálya alá tartoznak, nevezetesen, hogy önök kiragadtak egy szálat. A k…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Vidorné hozzászólása úgy szólt, legalábbis egy része, hogy ha már csak az lenne az eredménye ennek a mostani módosításnak, hogy a Mátrai képviselőtársam által említett kocsmai visszaélési példa kiszűrődne, akkor már milyen nagyot alkottunk volna. Azért…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr és Vidorné képviselőtársam hozzászólásából kiderült, hogy jól olvastuk el a törvényt. Ugyanis a két hozzászólásból a következő derült ki. Én dr. Juhász Ferenc szavait idéztem a Fogyatékosügyi Tanács jegyzőkönyvéből, amiben arról beszé…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Erről van szó, amiről a képviselőtársam beszélt. Államtitkár Úr! Mi nem a csalókért aggódunk, és nem az egyébként az érintettek, a rendszerben lévők kisebbik feléért, akikhez önök sem tudnak hozzányúlni, mert az már alkotmányos problém…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem lesz két perc, csak szeretném hozzátenni az államtitkár úr előbbi válaszához azt, hogy ez természetesen azoknak az esetében érvényes, akik véglegesen megkapták a 67 százalékukat, nekik fel fogják ajánlani. Aki viszont ideiglenesen kapta m…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az államtitkár úr szó szerint azt mondta, hogy fogjuk vissza magunkat. Azt gondolom, hogy ez nemcsak képviselőként, hanem államtitkárként is méltatlan kijelentés volt, nem az együttműködést szolgálja. Ezt merem azért mondani, mert amikor ön a járadé…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Majd ha államtitkár úr visszaolvassa a jegyzőkönyvet, akkor nyilván észre fogja venni, hogy azért kellett szólnom, mert ön név szerint támadta meg egyik képviselőtársamat, Harrach Pétert, aki nem tartózkodott a teremben, ezért kellett szólnom ebben…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Abban szeretném, ha egyetértésre jutnánk, mivel készülnek itt folyamatában még módosító javaslatok a vitában elhangzottak alapján, hogy esetleg még egy kis határidőt kapjunk a benyújtásra, hogy amiket már aláírtunk, azt még befogadja a rendszer. Kös…
T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleménynek ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk a tegnapi napon tárgyalta az előterjesztést. Nyilván meg fog érkezni a többségi előadó is. Sőt, meg is van, utána majd el fogja mondani, hogy ők mié…
T/2931 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért felhívnám a tárca képviselőinek a figyelmét, hogy éppen hogy csak átment a bizottságon a javaslat, hiszen volt olyan szocialista képviselő, aki nem igenne…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azon nem csodálkozom, hogy ezzel a polémiával, nevezetesen az őszi eseményekkel kapcsolatban szocialista képviselőtársaimnak az a véleménye, amit kifejtettek, hiszen nyilvánvaló, hogy a Kádár-rendszer rendőrségének például az ünnepek kapcsán tapaszt…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Biztos Urak! Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnék a mondanivalómra, szeretném Gusztos képviselőtársamat megkérni arra, szolgáljon valamiféle magyarázattal, hogy Ékes képviselőtársamról egy zárt ülésen elhangzottakkal kapcsolatban információt közölt. M…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy nem zavarodtam meg, sőt nagyon is következetes volt, amit mondtam. Szeretném megvilágítani egy kicsit önnek - bár sajnálom, hogy a tíz percből ennyi ragadta meg a figyelmét, és most már tényleg, ima…
J/2098 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről H/2812 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én csak egyetlen rövid kérdést szeretnék föltenni Gusztos képviselőtársamnak: hol, mikor és kitől hallott olyat a részünkről, hogy mi konkrétan kimondtunk, jeleztünk az ombudsman irányába olyat, hogy milyen állásfoglalást foglaljon el adott kérdésben? Ilye…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság ez év április 25-én tárgyalta J/2099. szám alatt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységről szó…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Teleki képviselő úr vezérszónoklatában elhangzott egy mondat, amelyik nevezetesen úgy szólt, hogy a telepfelszámolás megoldására nem volt politikai szándék a megelőző, tehát a Fidesz-kormányzat idején. Fel szeretném hívni a figyelmét, hogy ez a kérdés, min…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hozzászólásomban arra szeretném egy kicsit a figyelmet ismételten ráirányítani, ami annak kapcsán fogalmazódott meg bennem egyébként a bizottsági ülésen is, hogy az általános ombudsmani beszámoló kapcsán elhangzott egy olyan mondat, ho…
J/2099 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2006. január 1.- december 31.) H/2811 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Ha Gusztos képviselőtársam és Teleki képviselőtársam visszaemlékezik arra, amit mondtam, akkor tudják, én azt mondtam, azt gondolom, hogy kicsit előreléptünk az esélyegyenlőség meg az egyenlő bánásmód hangsúlyozásában, az ezekkel a problémákkal való foglalkoz…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Alapvetően két javaslat mellett szeretnék érvelni. Az elsőt H/2284/16. számon az ajánlás 17. pontja tartalmazza. Itt szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét és szeretném kérni őket, bár nagyon sok mindenben egyetértés született az á…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nyilván a szövegből kiderült, hogy a 17. ajánlási ponthoz, csak a 16-os módosító javaslathoz szólt hozzá képviselőtársam. De még mielőtt tényleg elhinnénk azt, hogy milyen sikeres volt az előző ciklusban indított néhány intézkedés, azért pontosítsun…
H/2284 A "Legyen jobb a gyerekeknek!" Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032.
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem emiatt nyomtam kétpercest, de még mielőtt kijön a sodrából Göndör képviselőtársam (Göndör István: A tényekről beszéljen már!), azért arra tessék visszaemlékezni, hogy az előző hozzászólásomban én a munkanélküliek számának növekedéséről beszéltem…