101 felszólalás
I/53 Elég-e a rendőrségnek a pénze erre az évre?
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! Néhány héttel ezelőtt egy kellemes avatási ünnepségen vettünk részt Nyíregyházán, ahol az állomás közelében rendőrőrsöt avattunk. Minden résztvevő örült, hogy az önkormányzat, a BM és a helyi rendőrség összefogásával, támogatásával, ingatlancserékk…
I/53 Elég-e a rendőrségnek a pénze erre az évre?
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Abban a reményben fogadom el a miniszter asszony válaszát, hogy a kormánynak lesz lehetősége ennek a közel 9 milliárd forintnak az előteremtésére, mert legyen bármilyen szigorú büntető törvénykönyv, bármilyen szigorú büntetés a bűnelkövetés következmén…
H/5649 A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én magam sportot szerető és sportot támogató ember vagyok, és az a város, ahol élek, erőn felül vállal a sport támogatásáért és a sport létéért anyagi áldozatokat, néha a lakosság ellenében is. Azt ugyan nem érzem az utóbbi időben, hogy…
T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Három javaslathoz szeretnék támogatókat szerezni és támogatókat toborozni: a 37., a 38. és a 14. számú javaslatokhoz. A 37. javaslat Nyírpazony község szennyvízprogramjára irányul, ez a község a kilencedik alkalommal adta be a szennyvíz…
I/5246 A gázközművagyonnal kapcsolatos további önkormányzati igények kielégítése
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Határozatok Tára ez évi 41. számában tette közzé a kormány a 2261/2001. számú határozatát az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés döntéseiből adódó egyes feladatokról. E határozat 9. pontja feladatot…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én arra jöttem be, amikor Babák képviselő úr a lakástémáról beszélt. A lakásnál ugyanaz a helyzet, mint az élet sok más területén, hogy nem egy szerves fejlődés következett be az 1998-as kormányváltásnál. Csak néhány példát szeretnék erre elmo…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a zárszámadás önkormányzatokat érintő részével szeretnék foglalkozni, illetve néhány olyan témával, amelyik az önkormányzatok működésével, az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban van. Az ÁSZ vizsgálata megállapítja, ho…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Nem vitatkozom a 2001-2002-es eredményen, akkor valószínűleg félrehallás van. Itt van nálam, a 351. oldalon: az oktatás jövedelemnövekedése 110 százalék, tehát ez azt jelenti, hogy ha 9,8 százalék az infláció, akkor a 2000. évben az oktatásban nem vo…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány sok intézkedését hajlandó vagyok pozitívan értékelni, de nem gondolom, hogy ami 1999-ben és 2000-ben a környezetvédelem területén történt, azt sok dicsérettel kellene illetni; illetve nem azt, ami történt, hanem azt, ami nem történt meg, é…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Őszintén remélem, hogy nekünk lesz majd alkalmunk az önök által teherként megfogalmazott nagyon sok-sok kötelezettséget teljesíteni. Mert ez az élet rendje, ilyen nagyon egyszerű, hogy kormányok és parlamentek döntenek, és a következő kormányok és pa…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MDF-kormány hibázott, amikor 1990-94 között nem fizette ki az önkormányzatoknak a privatizációs bevételekből a jogos járandóságukat. Az önkormányzatok és az önkormányzati érdekszövetségek pereltek és nyertek. A Horn-kormány 90…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselők! Amikor a Magyar Szocialista Párt szociális fordulatról, jóléti rendszerváltásról szól, a területi, lakóhelyi élet- és esélykülönbségek csökkentéséért szól. Én is adatokat szeretnék sorolni, valamennyi a Tárki anyaga. Ha egy országban a megyék között a gaz…
T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következő kérdésekről szeretnék szólni: mit tett a kormány a közigazgatás átfogó reformjáért; milyen volt a törvény előkészítése; a törvényt illetően a köztisztviselői jövedelmekről, az illetményalapról, a kiegészítésekről, az egyéb juttatás…
I/3774 Mi valósult meg az Orbán-Torgyán kormány ígéreteiből?
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszöntöm önt a parlamentben. Kívánok munkájához kormánytámogatást, elegendő pénzt, jó partnereket és sok sikert. Szüksége is van minderre, mert valamennyiünk érdeke, hogy az egészségügyben érdemi változások történjenek. A kormányprogram fontos feladato…
I/3774 Mi valósult meg az Orbán-Torgyán kormány ígéreteiből?
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Örülök annak, hogy valami történik az egészségügyben. (Taps a kormánypárti oldalon.) Örülök annak, hogy ön rendet szeretne csinálni, és szeretném elmondani, hogy a Szocialista Párt és annak frakciója támogatni fog minden olyan törekvést (Zaj, közbeszólá…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Ház! Csak azért, hogy teljesen egyértelmű legyen az önkormányzatok véleménye erről a támogatási rendszerről: ez alig több, mint az inflációval növelt gyermekvédelmi támogatás, mégpedig úgy, hogy ennek 75 százalékát az állam fogja finanszírozni, 25 százalékát az önkor…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Örömmel olvastam az újságban a múlt héten, hogy az önkormányzatok állami támogatása milyen nagy mértékben fog növekedni. Aztán amikor szombaton megkaptam az anyagot, akkor rájöttem, hogy ez egy virtuális növekedés, mert a címzett támoga…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Ház! Csak pontosítani szeretnék, mert az előbb nem valós adatok hangzottak el. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok száma 1998-ban 888 volt, és a nekik juttatott támogatás 7 milliárd forint, 2000-ben 1151, és a nekik juttatott támogatás 12 milliárd…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 1997-ben 28 ezer lakás épült, '98-ban a kormány gyorsító programja ellenére 20 ezer lakás épült, 1999-ben pedig 19 ezer lakás, tehát 30 százalékkal kevesebb, mint a '96-97. éves időszakban a Horn-kormány idején. Ezért üdvözöltük a kormány…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Borkó Károly! Én tegnap teljesen véletlenül a vízügyi igazgatóság vezetőivel voltam egy rendezvényen. Szívesen venném, ha ön szervezne a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőcsoportnak egy értekezletet erről a témáról. Pontosan azt m…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! 1998-ban az országgyűlési és a helyhatósági választások alkalmával a Fidesz-Magyar Polgári Párt jelöltjeinek két nagy programjuk volt, az egyik egy pozitív, a másik egy negatív. A pozitív program Nyíregyháza elkerülő útja és a 36-os úton a felüljáró építésé…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Ház! Én nagyon örülök annak, hogy polgármestertársam, képviselőtársam ennyire lelkén viseli az önkormányzatok helyzetét, de néhány tényt szeretnék elmondani. 1999-ben 1,9 százalékot, 2000-ben pedig 2,1 százalékot - de lehet, hogy fordítva van a két szám - vontak el é…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Csak a tárgyszerűség kedvéért szeretném elmondani, hogy az MDF-kormány nem fizette ki a belterületi földek értékét, mert rosszul értelmezte a törvényt, és 1995-96-ban perre kellett menni ebben a témában. Egy évben az előző kormány 90 milliárd forintot fizetett ki - tessék meg…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési törvény 389. oldaláról szeretnék két mondatot felolvasni. "Az előzőek szerint, számba véve a központi forrásokat, valamint az elérhető helyi bevételeket, az önkormányzatok 2001-ben együttesen közel 1670 milliárd forinttal gazdá…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Legszívesebben felolvasnám a Megyei Jogú Városok Szövetségének állásfoglalását a 2001-2002-es költségvetésről, de csak egyetlen bekezdést szeretnék elmondani: "Külön is szeretnénk tiltakozni az ellen, hogy a Pénzügyminisztérium által be…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! 1994-ben ígértem, hogy lemondok a képviselőségről, és le is mondtam 1995-ben. 1998-ban nem ígértem. A közvélemény-kutatás 78 százalékkal mondta, hogy ne mondjak le. Köszönöm szépen. Tehát a képviselő úr nem tájékozott a témában. (Taps az MSZP padsoraiban. -…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
CSABAI LÁSZLÓNÉ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselők! A gázközművagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről szóló T/2933. számú törvény előzményei jól mutatják a rendszerváltás eredményeit és ellentmondásait. Ugyanakkor arra is bi…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Ház! Aki engem ismer, az tudja, hogy én nagyon ritkán vagyok indulatos. Aki engem ismer, az tudja, hogy én ebben a parlamentben még csak tényszerű kérdésekben szólaltam föl. (Varga Mihály: Ez túlzás!) Aki engem ismer, az tudja, hogy én most már tíz éve dolgozom együt…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Öt témáról szeretnék szólni. Miért fontos Kelet-Magyarországnak az autópálya? Hogyan épült az M3-as autópálya? Kérdéseket kívánok föltenni, megpróbálok rá válaszolni, és szeretnék valami jót is mondani a végére. Az országnak azon a részén élek,…
Napirend előtti felszólalások
CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Helyzetemből és mentalitásomból adódóan igen ritkán vállalok fel szereplést a pártok belső életére vonatkozó vitában. Hogy most mégis ezt teszem, annak az az oka, hogy ez évben többször hallottam olyan fideszes felszólalást, interpellációt, a…