467 felszólalás
A/9867 Hozzájutnak-e a védekezésben résztvevők megfelelő minőségű és mennyiségű védőfelszereléshez?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Igenis. Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A helyzet az, hogy bár a köszönet jogos, és helyes, hogy mindig elmondjuk, de köszönetből nem lehet bért fizetni, a köszönetből nem lehet kenyeret venni, és sajnos abból a 250 milliárd forintból, amit államtitkár úr megemlített, a…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Valóban, az első szó a köszöneté. Köszönet az egészségügyi dolgozóknak, mind az orvosoknak, mind az ápolóknak, de köszönetet kell mondanom azoknak az önkénteseknek is, akik az önkormányzatra háruló feladatokban nyújta…
T/9823 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nyilván vannak olyan stratégiai kérdések, amiket érdemes és szükséges behozni olyan vészterhes időkben, amiket most élünk. Önök szerint ez egy ilyen kérdés. (Gyurcsány Ferenc a helyéről felálló L. Sim…
T/9790 A koronavírus elleni védekezésről
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapkérdés az, hogy szükséges‑e a hatékony védekezéshez az, hogy idő- és tartalmi korlátok nélkül kapjanak felhatalmazást. Azt gondolom, hogy ez nem szükséges. Ugyanakkor azt is el k…
T/9790 A koronavírus elleni védekezésről
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Csak egy rövid reakciót szeretnék Szijjártó miniszter úrnak a hozzászólására mondani, gyorsan, amíg itt van, tényleg csak egy rövidet, elnézést. Mert ha én jól értettem, az a fölsorolás, amit miniszter úr tett, megpróbálta összegyűjteni, hogy nemzetközi összehaso…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A koronavírussal összefüggésben szeretnék én is beszélni, és a koronavírussal összefüggésben kialakult helyzetről kell beszélni. Engedjék meg, hogy ezt a választókerületemben megtörtént esettel mutassam be. Szeretném előreb…
K/9601 A tervezett elavulást támogatja a kormány, akár a Momentum?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Momentum a Fidesz képviselőivel egyetértésben szavazott az Európai Parlamentben az új bizottsági elnök, Ursula von der Leyen által benyújtott javaslatnál, melynek célja egységes és hosszú távú ter…
I/9479 Milyen mértékben befolyásolja a 2021-es költségvetés tervezését a történelmi mélyponton lévő forint?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Varga Mihály pénzügyminiszter úr nemrégiben sajtótájékoztatón kijelentette, hogy szerinte stabil és kiszámítható forintárfolyamra van szükség. Hozzátette azt is, hogy bár az államadósságnak már csak a 20 százaléka van devizában, en…
I/9479 Milyen mértékben befolyásolja a 2021-es költségvetés tervezését a történelmi mélyponton lévő forint?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszából számomra nem derült ki, hogy ki kormányozza ezt az országot, mondjuk, 2019-ben, és ki kormányozza ezt az országot 2020-ban. (Nacsa Lőrinc: És 2024-ben?) Mert azt gondolom, hogy az országgyűlési törvény felrúgása az, amit itt hal…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Az időkeret miatt kénytelen vagyok rendkívül szűkre szabni, amit mondani szeretnék. Azt gondolom, hogy egyértelműen látni kell mindenkinek ‑ és ezt Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak is mondom ‑, hogy ez a törvény nem, nem és nem arról szól, hogy fel akarják újí…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Böröcz Képviselőtársam! Nacsa Képviselőtársam! Legyenek szívesek, mondják be a jegyzőkönyvbe, hogy a református kollégium felújítása közérdeket tartalmazó kiemelt kormányzati beruházás. Könyörgöm, ezt az egy mondatot mondj…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Megismételném azon kérésemet, hogy államtitkár úr nem a zárszóban, de erősítse meg, hogy a kollégium felújítása kiemelt vagy nem kiemelt beruházás. Én azt állítom, hogy nem kiemelt beruházás, de azt gondolom, hogy érdemes ebben tisztán látni, mert amennyiben nem…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Csak szeretném megköszönni államtitkár úrnak, hogy megerősítette, hogy a kollégiumi beruházásra nem vonatkozik jelen pillanatban ez a törvény, és megerősítette azt is, hogy a személyre szabott jogalkotás iskolapéldáját láttuk. (Dr. Orbán Balázs: Nincs is hatályba…
K/9384 Miért nem foglalkoznak a lakhatási válság felszámolásával?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Miként lehetséges az, hogy már az önök jegybankelnöke is látja, amit önök valamiért nem akarnak látni? Ez pedig az, hogy a magyar lakhatás helyzete siralmas. Az önök fékevesztett gazdaságpolitikája azt eredményezte, hogy az elszabadu…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat ingyenes közterület-használatot kíván biztosítani a kiemelt kormányzati beruházások kivitelezőinek. Teszi mindezt úgy, mintha az önkormányzatok nyerészkednének; teszi…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Akkor kezdjük Nacsa képviselőtársammal! Nacsa képviselőtársam, be meri mondani jegyzőkönyvbe, hogy a kollégium építője, a kivitelező nonprofit végzi a feladatát? (Z. Kárpát Dániel: Nem!) Ha igen, akkor, kérem, tegye meg! (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Hadd…
T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Nem is tudom, hol kezdjem. Kezdjük a fogalommeghatározásnál! Böröcz képviselőtársam problémába ütközött az „alulfinanszírozottság” kifejezés értelmezésében. Tehát ha nekem mint önkormányzatnak 100 százalékba kerül egy feladat, és a feladatfinanszírozási re…
K/9203 A Budai Várnegyed beruházásai is csak az elitnek kedveznek?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A budai Vár épületeinek védelme, felújítása számunkra is támogatandó, kiemelt feladat és kötelesség. Fontos azonban, hogy ne csak a turistaáradat kiszolgálását, hanem a várnegyedben élők védelmét és megelégedettségét is szolgálja ezen felújít…
A/8578 Mi az álláspontja Miniszterelnök úrnak?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt tapasztaljuk, hogy nagyon nagy zavar van az önök vezető gazdaságpolitikusai között. Matolcsy György jegybankelnök nemrég azt találta mondani, hogy az euró egy hibás projekt, amelyből kiutat kell találni. A jegybanke…
A/8578 Mi az álláspontja Miniszterelnök úrnak?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Csak a kérdésre nem kaptunk választ, tisztelt miniszter úr. (Nacsa Lőrinc: Beszéld meg a párton belül!) Mi a magyar kormány álláspontja az euró bevezetésével kapcsolatban? Nem tudom ennél tagoltabban mondani, miniszter úr! Ez a kérdés! Az országgyűlési tör…
A/8579 Ki vállalja a felelősséget Paks2 beruházás kapcsán?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Segítsen nekem! Az Országgyűlésről szóló törvény, illetve a házszabály melyik rendelkezése teszi lehetővé, hogy az államtitkár úr a folyamatos beszédével egyértelműen zavarja az azonnali kérdés feltételét? Amennyiben nincs ilyen passzusa…
A/8238 Mi az álláspontja Miniszterelnök úrnak?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kocsis Máté egy közösségi oldalon úgy fogalmazott, hogy (Németh Szilárd István: Hogy bakfitty!) az aggódó színházak zaklatószínházak, és mint ilyen, épp ezért a Fidesz-KDNP szövetség támogatni fogja az egyébként ma…
A/8238 Mi az álláspontja Miniszterelnök úrnak?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön is úgy fogalmazott, hogy „frakcióvezetőm”. Igen, kíváncsi vagyok az ország miniszterelnökének a véleményére, amikor olyan nagyságokról beszélünk, és olyan nagyságok vannak besározva, mint Bodrogi Gyula és társai. Azt gondolom, hogy ha ez elfogadható…
Személyes érintettség
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. (Dr. Rétvári Bence: Hallgatjuk! Mit mond Máté Gáborról?) Tehát kezdeném azzal, hogy nemcsak ma, de tegnap is, most és mindenhol elítélem, amikor visszaélnek, amikor zaklatnak nőket. Máté Gábort (sic!) is elítélem, úgy, ahogy egyébként a saját színháza is elítélte…
K/8427 Meddig kívánja a politikai elitet kivételezett helyzetben tartani a kormány?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati választásokat követően lakossági felháborodást okozott a papíron fel nem használt, éveken keresztül görgetett szabadságmegváltások miatt kifizetett döbbenetes összegek híre. A kifizetett összegek odaítéléséről sokatmondó…
T/7951 Az adósságcsapdába került személyek megsegítéséről
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika természetesen támogatni fogja a tárgysorozatba vételt. Ugyanakkor egy pici vitám volna az előterjesztővel, de ez nem tartalmi. Amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy senkit nem hagyunk az út szélén, az nem a rászorulókat…
T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. L. Simon képviselőtársamnak mondanám, hogy azt gondolom, a Fidesz-KDNP-frakcióknak a kultúrához való viszonyáról mindent elmond az az arányszám, hogy 133 képviselőjükből négy vesz részt a vitában, illetve négyen ülnek itt, és ebből hárman vesznek részt a v…
I/8283 Mátrai Erőmű: nem jó, de nem is tragikus?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP régóta követeli a Mátrai Erőmű bezárását, ami nemcsak az ország egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, de újabban jelentős környezetszennyező is. A nyári vízszennyezés után november elején kén- és foszfortar…
I/8283 Mátrai Erőmű: nem jó, de nem is tragikus?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Nem kaptunk mást, mint amire számítottunk: nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni. De döbbenetes, egy újabb szintet ért el az Orbán-kormány működése. Gyakorlatilag interpellációban ennyire direkten még nem tapasztalhattuk meg, hogy a kormány képviselői Mészár…
A/8238 Mi az álláspontja Miniszterelnök úrnak?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Elnök Úr! A miniszterelnök úr válaszára számítok.