470 felszólalás
A/6689 Sok bába közt az Etele tér
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A világosság kedvéért akkor nézzük: 53 milliárd forint, ennyi volt az a hitelállomány, amit 2010 előtt a balliberális Demszky Gábor által vezetett fővárosi…
A/6689 Sok bába közt az Etele tér
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Úgy látszik, hogyha jól sejtem, ez a felszólalás csak arra volt jó, hogy az egyébként szokásos DK-s fröcsögést vagy kritikahalmazt el tudja mondani, és nem is igazán Kelenföldről akart ön beszélni, hanem azokat a…
K/6679 Meddig él vissza a MÁV az emberek türelmével?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha a „káosz”, illetve a „sírjunk vagy nevessünk” fogalmakat használjuk, akkor sokkal inkább önökről, pontosabban a 2018 áprilisa óta tartó teljesítményükről…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársam! Úgy látszik, hogy nem múlik el parlamenti nap anélkül, hogy egy fővárosi önkormányzati kampányt ne hallanánk az ellenzéki képviselőktől. (9.10) De az is tisztán látszik, hogy képviselő úr nem érti azt, h…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nehéz megszólalni ezek után a mondatok és gondolatok után. Egyrészt azért, mert úgy néz ki, ön ebben a két napban vagy nem volt itt, vagy csak testben volt…
H/6543 A központi költségvetés címrendjének módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindössze annyit szeretnék mondani, hogy a határozati javaslatot támogatjuk, és néhány mondattal indokolnám is, hogy miért. A hazai kutatás-fejlesztés é…
I/6546 Miért hagyják,hogy Magyarország a klímaváltozás vesztese legyen?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem lehet tudni, hogy az LMP meddig tudja még újra és újra feltenni ugyanazokat a kérdéseit (Ungár Péter: Évekig!), azt firtatva, hogy vajon a kormány tiszt…
A/6607 A Balaton mindenkié?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindenkié a Balaton továbbra is. A Balaton-törvényt tavaly év végén, december 12-én ezért erősítette meg elfogadással az Országgyűlés, pontosabban: az Országg…
A/6607 A Balaton mindenkié?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nem mond ellent a Balaton-törvény annak, amit ön mondott. Az ellenzék a Balaton privatizációjáról akarja meggyőzni az embereket. Ez pont ellentétes azzal, amit mi szeretnénk,…
K/6586 A Mesztegnyőt a Balatoni Bringakörúttal összekötő kerékpárút nyomában
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt célként kezeli a fenntartható közlekedési módok, így a kerékpáros közlekedés további fejlesztését, a közlekedésbiztonság javítását. Mint a…
K/6490 Most már elhiszik?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos azt kell mondanom, a kérdésre adott válaszomat azzal kell kezdenem, hogy amikor a kormányt a klímaváltozás tagadásával vádolja, vagy nem ellenő…
K/6584 Támogatják-e fővárosiak igényét, hogy olcsóbb, jobb minőségű közösségi közlekedést használjanak, javítva az életminőséget, csökkentve a közlekedési dugókat?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha önök fölszólalnak, azt lehet látni, hogy teljesíthetetlen és észszerűtlen, zavaros ígéretekből nincs hiány, főként akkor, hogyha Karácsony Gergely pozíci…
T/6343 A hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A tisztelt Ház előtt fekvő törvényjavaslat, ahogy azt már az általános vita során is hangsúlyoztam, számos szektor, szakterület törvényi rendelkezésein vezeti át, alakítja…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nem tudom, hányadszor beszélünk az MTA-ról az elmúlt időszakban, és ön azzal kezdte a felszólalását, hogy egy csomó mindenre nem kapott választ, a kérdés…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igen, egy kampánybeszédet hallottunk öntől. Ha már egyszer nem figyelnek önökre egyéb fórumokon keresztül, úgy látszik, a parlamentet használják arra, hogy…
I/6463 Tesz-e kezdeményezést a betegekhez kiérkező orvosok és ápolók parkolási nehézségeinek enyhítése érdekében?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ismert ellenzéki szokás az, hogy amikor önök keresnek maguknak valami látványos témát, jól hangzó igényt, és hangosan követelik annak a megoldását, fittyet hánynak…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Most már sokadjára mondom, hogy sokadjára hozzák ezt a témát elő a parlamentben napirend előttiekben vagy éppen más alkalommal, amikor kérdéseket lehet…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, a Párbeszédnél vagy a Párbeszéd-frakció bizonyos tagjainál beragadt a vádaskodás, és azt kell mondanom, mint az egyik frakciótársának tegnap kellett mondanom, úgy látszik, hogy önök mindig…
T/6343 A hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen törvényjavaslat számos szektor, számos szakterület törvényi rendelkezésein vezeti át, számos törvényben a…
T/6343 A hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek, hisz tartalmi vitába talán csak a végén bocsátkozott államtitkár úr és Varju László képviselő úr. Sajnálom, hogy Varju László képviselő úr az első államtitkár…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által egy jelentésből citált vagy abból a bizonyos jelentésből citált idézet nincs ellentmondásban véleményem szerint és véleményünk szerint a törvény…
I/6194 Tömegesen jönnek és elveszik a munkát, de mit tesz a kormány?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Érdekes egy olyan képviselő szájából hallani a riogatást a munkahelyek megszűnéséről a robotizáció kapcsán és azzal összefüggésben, amely képviselő annak a…
I/6363 Miért nézi tétlenül a kormány a vidéki úthálózat pusztulását?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt számokat mondanék, konkrét kérdésre konkrét válaszokat adnék, azért szeretnék arra utalni, hogy lehet, hogy ezt a kérdést érdemesebb lett volna felt…
I/6371 Meddig hagyják, hogy a túlárazott építőipari beruházások a NER-közeli építőipari cégek extra profitját növelje és a korrupciót támogassa?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, ha föltennénk azt a kérdést, hogy meddig tűrik az emberek a csúsztatásokat, a hazugságok terjesztését, akkor most például az európai parlamenti…
I/6342 Hol tart a közútfejlesztési program?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Fidesz-KDNP-kormány kiemelt célja a hazai közúthálózat fejlesztése, a meglevő hálózati elemek magas színvonalú üzemeltetése és karbantartása. A magyar gaz…
Napirend előtti felszólalások
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nem kevés érzelemtől vagy indulattól fűszerezett hozzászólásához nehéz érdemben nyilatkozni, ha azt a stílust akarom követni, mint amit ön tett a felszól…
K/6284 Milyen intézkedésekkel tervezi a kormány biztosítani a Dunán hajózók testi épségét?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nevében ezúton is szeretném kifejezni részvétemet az áldozatok hozzátartozóinak, egyúttal köszönetemet mindazoknak, akik erejükön felül vették ki…
K/6283 Mit tesz a Kormány a környezetszennyezés ellen?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A műanyag csomagolási hulladékok elleni kormányzati fellépést firtató kérdéséből ítélve úgy tűnik, hogy az elmúlt évek fejleményeit ön nem kísérte figyelemm…
K/6305 Tervezi-e a Kormány a hajózási szabályok felülvizsgálatát a Hableány tragédiája kapcsán?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Összhangban az e kérdésben korábban adott válaszommal, most is szeretném részvétemet kifejezni az áldozatok családtagjai és hozzátartozói felé. Valóban ször…
A/6315 Hogyan biztosítja hatékonyabban az állami felügyelet az alapkutatások eredményességét, mint az MTA?
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Nehéz hitelesnek elfogadni a Magyar Tudományos Akadémia sorsáért és tudományos szabadságáért való aggódást az MSZP soraiban helyet foglaló képviselőtől…