65 felszólalás
politikai vita lefolytatása
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, hallottunk itt ma már mindent, és kicsit szánalmasnak találom már az ellenzéknek ezt az arrogáns, provokatőr stílusát. (Arató Gergely: Egy órája már a Fidesz beszél, de nem baj!) Ha már nem tudnak semmit sem tenni, akkor…
K/12002 Számíthat-e Miskolc újabb munkahelyteremtő beruházásokra?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miskolc és környéke Európa egyik legrégebben lakott területe. Szeretett városunkat még Nagy Lajos király emelte városi rangra. Nekünk az otthonunk ez a város. Büszkeséggel gondolunk a Palotaszállóra, a Zenepalotára, a Posta…
K/11019 Milyen megoldás várható a Kormány részéről az M30-as autópálya ügyében?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az M30-as autópálya 2021 őszén átadott Miskolc-Kassa közötti szakasza jó néhány szempontból kedvezően hatott a térségben élő emberek életére. Felgyorsult a közlekedés a két ország között, például rövidebb idő alatt érj…
K/9570 Milyen további terveik vannak az áldozatok megsegítésének területén?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Többször is elhangzott már, hogy a magyar kormány kiemelt feladatként kezeli az áldozatsegítés témakörét. Ennek egyik fontos lépéseként nyíltak meg az új áldozatsegítő központok Győrben és Budapesten. Itt említeném meg büsz…
Személyes érintettség
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, hogy az ellenzéki képviselőknek nem maradt más eszközük, mint hogy valótlanságokat állítsanak, politikai hangulatot keltsenek, és személyeskedjenek (Arató Gergely: Ugyan! Ki személyeskedik?), ezért kértem szót. Egyébként szeretném megj…
Személyes érintettség
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Momentum most is hozta a formáját már a felszólalása első momentumában. (Zaj az ellenzéki padsorokban. ‑ Tordai Bence: Ha, ha, ha! ‑ Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Nobel-díjat! ‑ Tordai Bence tapsol. ‑ Szászfalvi László:…
T/5247 Magyarország Kormánya és a Maldív Köztársaság Kormánya között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban javasolt állami vezetők, a hivatalos célból utazó képviselők, diplomaták és köztisztviselők részére szóló vízummentesség lehetővé teszi a gyors és hatékony kap…
T/5245 A Magyarország Kormánya és Türkmenisztán Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő megállapodás célja a gazdasági kapcsolatok elősegítése és a beruházások feltételeinek kedvezőbbé tétele Magyarország és Türkmenisztán között. Az ilyen megállapodások…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években válság válságot követ. Először ott volt a bevándorlási válság, utána jött a koronavírus, most pedig az elhúzódó háború. És ha ez még önmagában nem lett volna elég, a tetejében az elhibázott brüsszeli szankciók is.…
Napirend előtti felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma az egyik legfontosabb kérdés, hogy a szomszédunkban zajló konfliktus, amely energiaválságot, drágulást és inflációt hoz, rombolja a gazdasági teljesítményünket, veszélybe sodorja a kárpátaljai magyarokat, és amely nem utol…
T/4023 Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt egyezményt módosító jegyzőkönyv kötelező hatályána…
Napirend előtti felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor és sokan számos helyen hivatkoztak, hivatkoznak a nemzeti érdekre. A nemzeti érdek tág, homályos és kontextusfüggő fogalom, de nem érdemes túlmagyarázni. A mi esetünkben a nemzeti érdek a magyar érdeket jelenti. T…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
CSÖBÖR KATALIN, a Külügyi Bizottság előadója: Képviselőtársaim! Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága 2023. március 13-ai ülésén folytatta le az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló H/3086. számú határozati javaslat részletes vitáját. Ennek keretében a bizottság megállapította, hogy a javasl…
K/1770 Milyen beruházásokkal segítette a Kormány az egészségügyi dolgozók munkáját az elmúlt 12 évben?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Október 5-én adtuk át az eddig nővérszállóként ismert Katalin-házat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház az „Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése” című projekt keretében első ütemb…
Napirend utáni felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miskolcon és környékén az elmúlt 12 évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre: megépült az M30-as autópálya, a miskolci elkerülő, a Miskolc-Kassa autópályaszakasz, az Ellipsum élmény- és strandfürdőt felújítottuk, újra m…
K/17785 Milyen további befektetések várhatóak Miskolc térségében?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország beruházásösztönzési programjának és a keleti nyitás stratégiájának köszönhetően választókerületem két települése adhat otthont két fontos külföldi befektetésnek. November közepén adtuk át a S.E.G.…
T/16217 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koronavírus-járvány és a gazdasági hatásai alapvetően megváltoztatták a mindennapi életünket, ezért a következő programozási időszak igényeinek megfelelően szükségszerű módosítanunk az állami projektért…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán nem szeretnék csatlakozni ahhoz a stílushoz, hogy melyikünk, ki tud degradálóbbat mondani a másikról, viszont engedjék meg, hogy szóljak pár szót Brüsszel szerintem téves járványkezeléséről és Brüsszel haz…
T/13480 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés 2016-ban elfogadta az állami projektértékelői jogviszonyról szóló törvényjavaslatot. A törvény célja az volt, hogy az európai uniós forrásokból…
A/13398 Meddig megy el Brüsszel a kettős mércében?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Volt már szó arról, hogy az Európai Bizottság a Magyarországról szóló jelentését nem éppen fair módon készítette el, hiszen a jelentéshez háttéranyagul szolgáló 12 NGO közül 11-et a Soros-hálózat finanszíroz. Ilyen például a Helsinki…
A/13398 Meddig megy el Brüsszel a kettős mércében?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a válaszát, tisztelt államtitkár úr. Mindamellett, hogy egy héttel később a Vĕra Jourovával egyeztető Donáth Anna beismerte, hogy a Fidesznek és Varga Juditnak jogilag igaza van, ennek ellenére a brüsszeli magatartás elfogadhatatlan: igaztalan vádak, kettős mérce, s…
Napirend utáni felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Minden évvel, amellyel távolodunk 1956-tól, egyre kevesebben vannak azok, akik részesei vagy tanúi voltak ezeknek a dicsőséges napoknak. 1990 óta nemzeti ünnepként emlékezünk meg október 23-áról, azonban nem hagyhatjuk, hogy egy egysz…
A/12952 Miként védhető meg az emberi méltósághoz fűződő alapvető jog?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Október 11-én időközi országgyűlési választást tartanak a tiszaújvárosi választókerületben, azonban aggodalomra ad okot, hogy a szociálliberálisok álszentsége nem ismer határokat. Pont ők, akik naponta kígyót-békát…
A/12952 Miként védhető meg az emberi méltósághoz fűződő alapvető jog?
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én büszke vagyok arra, hogy olyan közösséghez tartozom, amely ebben a kérdésben zéró toleranciát hirdet. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Pócs!) És bízom benne (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Pócs János! ‑ Az elnök csenget.), hogy október 11-é…
Napirend előtti felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010-ben, tíz évvel ezelőtt, a második Orbán-kormány megalakulása utáni napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, szűkebben a pátriámban, a választókerületemben az elmúlt száz év legnagyobb árvize pus…
T/4074 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, valamint másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz csatolt, a kétoldalú textilkereskedelmi megállapodás lejártára tekinte
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1996. június 21-én írták alá Firenzében az Európai Közösségek és az Üzbég Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodást. Ezt követően…
T/4474 A Magyarország Kormánya és a Belarusz Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről
CSÖBÖR KATALIN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy Magyarország és a Belarusz Köztársaság között erősítse és fejlessze a gazdasági együttműködést, különösen az egymás területén megvalósuló beruházási tevé…
Napirend utáni felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc évben Magyarország gazdasága történelminek mondható fejlődést írt le, mondják ezt nemcsak fideszes politikusok, hanem baloldali, sőt liberális kötődésű közgazdászok is. A GDP mélypontja 2009 harm…
Napirend utáni felszólalások
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten Bregenzben jártam, ahol az Európai Unió osztrák elnöksége a szubszidiaritás elvéről szervezett konferenciát. Talán első hallásra nem tűnik a legizgalmasabb kérdésnek, de az Európai Unió jövője, a…
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről szóló V/15693. számú politikai vitanapon az alábbiakat szeretném elmondani. Európa súlyos gazdasági, politikai, migrációs és biztonságpolitika…