393 felszólalás
H/17810 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtéséhez valamint a rászoruló idősek és az ápolásukat végzők megélhetésének fokozottabb támogatásához szükséges intézkedésekről
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy szükség van egy valóban igazságos és méltányos nyugdíjrendszerre, mint ahogy az is, hogy szükség van a rászoruló idősek és az ápolásukat végzők megélhetésének a biztosítására. Látjuk azt, hogy nincsen a kormán…
T/16202 Egyes törvényeknek az egyedülálló szülőket segítő módosításáról
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy itt, a Ház előtt emlékeim szerint Rétvári államtitkár úr azt mondta, hogy a bizottságokban kell lefolytatni a vitát, a szakmai vitát bizonyos javaslatokról. Ezt megtettük,…
T/16202 Egyes törvényeknek az egyedülálló szülőket segítő módosításáról
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a támogató megnyilatkozásokat az ellenzék részéről. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem pártpolitikai kérdésről beszélünk, éppen ezért kezdeményeztük azt az ötpárti egyeztetést, ahol igyekeztünk erről a témá…
H/17886 A családtámogatások bővítésének szükségességéről
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP támogatni fogja ennek a javaslatnak a tárgysorozatba vételét, hiszen ahogy az előzőekben is beszéltünk róla, rendkívül fontos a családtámogatások bővítése, hiszen ténylegesen a gyermekvállaláshoz is egy sokkal…
T/17578 A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény végrehajtásáról
DEMETER MÁRTA, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! 2016-ban kiteljesedett az Orbán-kormány költségvetési filozófiája. Ez egyre felelőtlenebb és átláthatatlanabb gazdálkodást jelent. Felelőtlen…
A/18352 Miért és mennyivel támogatja a multikat a kormány?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter úr! Az LMP három év alatt tudta kiperelni a kormány stratégiai partnereinek, a multiknak adott adókedvezmények mértékét. Nem csoda, hogy titkolták, hiszen a multik támogatása ellentmond annak, amit a kormány egyébként rendszeresen magáról á…
A/18352 Miért és mennyivel támogatja a multikat a kormány?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Akkor természetesen várom majd a tájékoztatást, amit megígért írásban, nagyon kíváncsi vagyok a pontos számokra. Ám arra nem válaszolt, hogy miért titkolóznak? Miért titkolóznak a kedvezményeknek a mértékéről, eddig miért tették ezt? Miért kelle…
K/18129 Miért hagyja cserben a kormány a családok kétharmadát?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Nemrég jelent meg a „Jó Állam Jelentés”, amelynek keretében készült egy átfogó kutatás is arról, hogyan látja a lakosság a kormány teljesítményét, az ország állapotát. A jelentés lesújtó képet fest a családok helyzetéről. A megkérdezett…
K/18128 Statisztikailag csökkenő szegénység?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Folyamatosan azt halljuk a kormánytól, hogy megszűnt a gyermekéhezés, és hogy több százezer családnak sikerült kitörni a szegénységből. A valóságban viszont nem a szegény családoknak a helyzete javult, csak a szegénység meghatározása változott…
K/18127 Miért nem enyhít a kormány családok százezreinek lakhatási gondjain?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! A kormány lakástámogatási politikája is az átlag fölött kereső családokat célozza. A segítségre valóban rászorulóknak szinte semmi nem jut. 2016-ban a költségvetési támogatások 77 százalékát kapták a magasabb jövedelmű családok, miközben a sze…
A/18170 Miért fordít hátat a kormány az egyszülős családoknak?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon a családbarátnak beállított kormánypolitika ellenére kifejezetten hátrányos helyzetben vannak a fiatal családok, különösen az egyszülős családok. Félmillió gyermeket nevel ma egyedülálló szülő, és ha az eddigi tendencia…
A/18170 Miért fordít hátat a kormány az egyszülős családoknak?
DEMETER MÁRTA (LMP): Államtitkár úr, tudja, ahogy önök az egyszülős családokhoz viszonyulnak, az mindent elmond arról, hogy mit gondolnak a magyar családokról. S szeretném egy dologra emlékeztetni, lehet, hogy önök ezt már elfelejtették, de a magyar családok nem felejtették el, hiszen önök állítottá…
V/17955 A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Amit Tilki képviselőtársam mondott, ezek után szükség is lesz rá, azt hiszem. Képviselő úr, azt hiszem, szereptévesztésben van. Akinek itt elszámolnivalója és beszámolnivalója van, az a kormány és a kormánypárti képviselők, hogy mégis az elmúlt hét évben mit…
V/17955 A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről
DEMETER MÁRTA (LMP): Képviselőtársaim! Sokan felelősek a kialakult helyzetért, de azt hiszi ez a kormány, ez a kormányzó párt, hogy el tudja magától hessegetni a felelősséget? Hét és fél éve kormányoznak, nem oldották meg a helyzetet. Ha akarták volna, megoldották volna, úgyhogy ne hazudozzanak!
T/17994 Az adózás rendjéről T/17995 Az adóigazgatási rendtartásról
DEMETER MÁRTA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új adóeljárási törvényekre egyrészt azért van szükség, mert a szubszidiárius jelleggel alkalmazott közigazgatási eljárási törvényt is felváltja egy új, ezért az általános jellegű rend…
T/17458 A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudok egyetérteni Pogácsás államtitkár úrnak a véleményével. Azt gondolom, hogy tényleg egy rendkívül veszélyes törvényjavaslat fekszik most előttünk, és én is igyekszem ehhez úgy hozzászólni, hogy az embert ne a…
Napirend előtti felszólalások
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években, mondhatjuk, hogy az Orbán-kormány hazugságai lelepleződtek. Ezeknek két sajátossága van. Az egyik a kettős beszéd, és van egy másik dolog: az ország biztonságának a konkrét veszélyeztetése, ami a kettős b…
K/17945 Hogyan varázsolja el a közpénzt az Eximbank?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A világ számos országa alkalmazza a kötött segélyhitelezést mint a nemzetközi fejlesztés egyik eszközét. Nyilván nem lep senkit ugyanakkor az, hogy egy általánosságban célszerű eszközt a magyar kormány szokásához híven nem célirányosa…
T/16168 Egyes törvényeknek a gyermekek fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról
DEMETER MÁRTA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban abszolút egyetértünk, hogy a gyermekekkel szembeni visszaélések elleni küzdelem rendkívül fontos, kiemelten fontos. Pont ezért kell kiemelni azt, hogy már nagyon sokszor láttuk, ho…
A/17842 Letelepedési kötvények: Ki áll a pénzmosó hálózat mögött III.?
DEMETER MÁRTA (LMP): Elnök úr, sajnos kénytelen vagyok elfogadni, hiszen Rogán Antal olyan szinten bátor, hogy hónapok óta menekül a kérdéseim elől, úgyhogy elfogadom államtitkár urat.
A/17842 Letelepedési kötvények: Ki áll a pénzmosó hálózat mögött III.?
DEMETER MÁRTA (LMP): Államtitkár úr, akiknek pénzt hozott ez a konstrukció, azok a kormányzati körök és azok az offshore cégek, amelyek 180 milliárd forintot kaszáltak ezen. Tehát nekik pénzt hozott, de a magyar államnak ez veszteséggel jár. Elítélt bűnözők jöhettek be ezzel a kötvényprogrammal és k…
K/17687 Ki hazudik HungaroControl ügyben?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, a fideszes Szövetség a Nemzetért Alapítvány 320 millió forint támogatást kapott közpénzből a HungaroControltól a légiforgalmi irányítás, repülés, légi közlekedés népszerűsítésére, a természeti környezet fenntartásának népszerűsítésére. Az alap…
T/17458 A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról T/17565 Az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abszurd salátatörvény fekszik ismét előttünk. Tényleg a mai napig azt gondolom, őrület, hogy ilyen témákat össze tud válogatni a kormányzat, de azt gondolom, most már eze…
A/17390 Hol marad az Orbán-terv?
DEMETER MÁRTA (LMP): Nem fogadom el, elnök úr. Miniszterelnök úrnak személyesen kell majd válaszolnia. Köszönöm.
A/17628 Rezsicsökkentés emberéletek árán is?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! 2016 közepén önök átszervezték a kéményseprőipari szolgáltatást. A kormányzat ebbe bele sem szólhatott volna, de mégis alaptörvény-ellenesen a lakossági szolgáltatás, vagyis a feladat 90 százalékát a katasztrófavédelemhez telepítették.…
A/17628 Rezsicsökkentés emberéletek árán is?
DEMETER MÁRTA (LMP): Államtitkár Úr! Meg vagyok döbbenve ezen a cinikus válaszon. Képes azt mondani, hogy soha nem látták el ilyen magas színvonalon a kéményseprést! Ezt magyarázza meg azoknak, akiknek meghalt a családja, ami megelőzhető lett volna, ha továbbra is kéményseprők végzik a kéményseprést…
K/17461 Miért bízzák kontárokra Paks kibervédelmét?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Bár az Orbán-kormány szívósan igyekszik elrejteni a magyar adófizetők elől a paksi bővítési beruházás tényeit, a sajtó jóvoltából tudható, milyen szerződéseket köt a leginkább politikai kifizetőhelynek tűnő MVM Paks II. Zrt. Ma sem tudjuk azon…
K/17473 Akkora a baj, hogy minden "titkos"?
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Furcsa jelenség ütötte fel a fejét a honvédelmi tárca működésében. Mára olyan információkat is eltitkolnak a nyilvánosság elől, amelyeket egy évvel ezelőtt még megválaszoltak. Tavaly még lehetett tudni, hogy hány önkéntes műveleti tartalékos v…
A/17390 Hol marad az Orbán-terv?
DEMETER MÁRTA (LMP): Elnök úr, köszönöm, megvárjuk, amíg a miniszterelnök személyesen fog válaszolni.
A/17390 Hol marad az Orbán-terv?
DEMETER MÁRTA (LMP): Miniszterelnök úr személyesen válaszoljon a kérdésre. Köszönöm, elnök úr.