84 felszólalás
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az identitásról sok szó esett már eddig is, és úgy gondolom, hogy mindez azért van, mert az identitás egy meghatározó fogalom ebben a törvényjavaslatban vagy ennek a vitájában. Mint közismert, az identitás…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A 2014-es Országgyűlés megalakulásakor az új országgyűlési törvény és a Házszabály értelmében új bizottsági struktúra is kialakításra került. Korábban az Emberi jogi bizottság hatáskörébe tartozott az egyházi, nemzetiségi és civil…
V/9122 A közoktatás állapotáról
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A húsvét előtti böjti időszakban az ember általában önvizsgálatot tart, és az önmérsékletet gyakorolja. Ez azt jelenti, hogy megáll egy pillanatra, visszatekint a háta mögött lévő időkre, és számot vet arról, hogy mi az,…
T/7409 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ahogyan az előző ciklusban az egyházügyi törvény elfogadásánál és valamennyi módosításánál kötelességemnek éreztem, hogy felszólaljak egyrészt végzettségemet, hivatásomat…
T/6158 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim nemrégiben nyújtották be a most tárgyalt javaslatot, amely a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról szól. Az Igazságügyi bizottság tagjaként és természetesen református lelkészként…
A/6256 Mit tehet a Kormány a horvát államvezetés tűrhetetlen magatartásával szemben?
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Zoran Milanović horvát miniszterelnök pár nappal ezelőtt még azért támadta Magyarországot, mert állítólag mi, magyarok nem jól bánunk a migránsokkal, és közölte, hogy ellenben ők mindenkit befogadnak, sőt még gondjukat is v…
A/6256 Mit tehet a Kormány a horvát államvezetés tűrhetetlen magatartásával szemben?
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm államtitkár úr válaszát, és természetesen köszönöm a magyar kormány határozott fellépését, köszönöm a rendőröknek, a katonáknak, a civileknek azt a munkát, amit ebben a tekintetben elvégeztek. Bízom benne vagy reménykedem abban, hogy az uniós tagállamok vezetői is e…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az előző ciklusban, tehát 2010-14 között úgy határoztunk, hogy több mint húsz évvel a rendszerváltás után a politikában is megújulásra van szükség. A 2002-2010 közötti idő…
T/4891 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Röviden szeretnék szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról, csupán néhány szempontot és annak fontosságát kiemelve, és megerősítve a miniszter úr által elmondottakat. A…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Két témában szeretnék hozzászólni a költségvetési vitában. Először is a Kulturális bizottság tagjaként, ahogyan az eddigi években is, most, a 2016. évi költségvetésről szóló vitában is fontosnak tartom, hogy a kormány felzárkó…
B/101 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 H/3779 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr és kedves Munkatársai! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 40. § (1) bekezdése alapján dr. Székely László benyújtotta az Országgyűlésnek az alapvető jogok…
B/101 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 H/3779 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DEMETER ZOLTÁN, az Igazságügyi bizottság előadója: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer köszönöm szépen biztos úrnak és munkatársainak az elvégzett munkát, a beszámolót, és természetesen köszönöm szépen a képviselőtársaknak a megfogalmazott kritikát is. Azt gondoltam, hogy…
T/3410 A népesség személyi, családi és lakásviszonyainak minta alapján történő 2016. évi felméréséről
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitájában csupán néhány szóban kívánok hozzászólni az előttem szólóhoz, és egyben hangsúlyozni azt ‑ és természetesen erősíteni…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon törvényi kötelezettségünknek teszünk eleget, méghozzá sokszorosan, akkor, amikor az ügyészség 2009., 2010., 2011., 2012. és 2013. évi tevékenységéről szóló…
B/637 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/1808 A Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körébe
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kúria-elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kúria mint a Legfelsőbb Bíróság jogelődje, a 2011. évi igazságszolgáltatási reform eredményeként napjainkra nemcsak formálisan kapta vissza régi, patinás nevét, hane…
B/1305 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója H/1810 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója elfogadásáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz és a KDNP frakciója nevében köszönettel vettük a beszámolót, amit elnök asszony előterjesztett, és amelyet korábban az Igazságügyi bizottság tagjai is kézhez…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy reagáljak, még ha egy kicsit későn is, egyes ellenzéki képviselők vádaskodásaira. Demeter Márta képviselő asszony nincs most itt bent. Megjegyzem, hogy nem vagyunk rokonok, csak névazonosság van. (Apát…
T/1761 Az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg, képviselőtársaim, hogy csupán néhány gondolatot fűzzek az előttem szólóhoz, és egyben hangsúlyozzam, illetve megerősítsem a benyújtott törvényjavaslat elfogadásának szükségességé…
T/244 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz készült összegző módosító javaslat jogtechnikai, szövegpontosítási…
T/1577 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetéséről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz készült összegző módosító javaslat szintén ? szeretném hangsúlyozni ? jogtechnikai, szövegpontosítási módosításokat tartalmaz, é…
T/1328 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan már elhangzott, az elmúlt időszak eseményei ráirányították a figyelmet arra, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága, illetve nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetén akár töb…
Napirend előtti felszólalások
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy különböző cégcsoportok Magyarországot választják a beruházások megvalósításához. Holott a világpiacon óriási verseny folyik azért, hogy egy-egy nagy volumenű elképzelés egy ado…
T/263 Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr is érintette, hogy miért is van szükség az egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetátalakítással összefüggő módosítására, ezért természetesen nem fogom kihasználni a rendelkezésemre…
T/12 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék alaptörvény-módosításával kapcsolatban a következőkre kívánom felhívni a figyelmet. Természetesen arról a vitáról van szó, amit az elmúlt hetekben véleményem szerint már többször lefolytattunk. Először is, a mini…
T/15 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlés 2013. december 17-én fogadta el a nemzeti emlékbizottságról szóló törvényjavaslatot (Novák Előd: Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Szívesen segítek!), ami önök szerint nem jelent semmit, és nem hatékony.…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg a kedves képviselőtársaim, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában emlékeztessem önöket az alaptörvény vallási közösségre vonatkozó szakaszaira. Az alaptör…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
DEMETER ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az emberi jogi, civil- és vallásügyi bizottság a T/12015. számon benyújtott, Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítását megtá…
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés…
T/10750 A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés…
T/10750 A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DEMETER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvények módosításának alapvetően két indoka van. Egyrészt a 6/2013. alkotmánybírósági határozat, ame…