176 felszólalás
K/7754 Miért fontosabbak a külföldi multik a kormány számára a természeti kincseinknél és a magyar emberek egészségénél?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz évtizede tartó elhibázott gazdaságpolitikájának egyik csodafegyvere, amit mi inkább időzített bombának szoktunk hívni, nem más, mint a kínai és koreai tulajdonú akkumulátorgyárak nagy lét…
T/7729 A Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat technikai jellegű, és még akár örülhetne is neki az ember, hiszen a bürokráciacsökkentés egy igen fontos feladat lenne hazánkban…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Én azt a témát szeretném itt boncolgatni, ami borzolta a kedélyeket már a tavalyi év végén is, hiszen egész egyszerűen az Építési és Közlekedési Minisztérium és maga a miniszter úr, Lázár János lakatot tett rengete…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A kormány az elmúlt években teljesen tévesen lőtte be hazánk gazdasági stratégiáját. Magyarország mindig is agrárország volt, kivételt képez ezalól a rossz emlékű kommunizmus időszaka, amikor erőltetetten kezdte meg az…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Igazság szerint én arról szeretnék beszámolni a tisztelt Ház előtt, hogy nem olyan sok idő telt el az őszi ülésszak óta, de sajnos a helyzet rohamosan romlott ahhoz képest is, ami a tavalyi évben volt. Már előbb képvise…
I/7300 Felmérték-e, hogy milyen hátrányok érik a hazai méhészeket a beömlő ukrán méznek köszönhetően?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Önök ismét bort ittak és vizet prédikáltak, ami önöknél sajnos már rendszeresnek és rutinosnak mondható. Hogy csak néhány példát hozzak az elmúlt időszakból: önök gátolták a svédek NATO-csatlakozá…
I/7300 Felmérték-e, hogy milyen hátrányok érik a hazai méhészeket a beömlő ukrán méznek köszönhetően?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. A választ agrárminiszter úr legnagyobb igyekezetére sem tudom elfogadni. Az érdemeket nem vitatom, a felháborító viszont az, hogy önök alig egy héttel a záhonyi gazdatüntetés után ezzel a kormányhatározattal gyakorlatilag hátba szúrt…
K/6170 A kormány miért nem szerezte vissza a jogtalanul külföldi kézbe került birtokokat?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor a minap a Petőfi rádióban új idegenrendészeti törvényt sürgetett (Rétvári Bence: Kossuth!) a migráció korlátozására, mivel, mint fogalmaz: a migránsok elélik előlünk az országot. Fo…
T/6064 Az internetes közvetítő szolgáltatások egyes szabályairól T/6067 A nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel hallottam, hogy Hollik képviselő úr is olyan fontosnak tartja, hogy például legalább a Facebookot a magyar törvények szerint is felelősségre lehessen vonni,…
T/6075 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár úr! Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat valóban rengeteg technikai jellegű dolgot tartalmaz, melyek közül több üdvözlendő is. Elsőként talán a legfontosabbra szeretn…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, egy egészen érdekes témával készültem „Aktuális közügyek” címmel, szűkebb hazámat, pátriámat érinti ez az ügy. Én kifejezetten örültem akkor, és az egyik hídnak gyakorlatilag az egyik ünnepélyes eseményén, amin a k…
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy bár egy nagyon kis települést vezettem, azért jó pár év alatt volt szerencsém belelátni az önkormányzati munkába és annak rejtelmeibe. Sajnos, én azt tudom közvetíteni önök felé, hogy az elm…
T/6077 A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Csak röviden szeretnék hozzászólni, hiszen Kósa képviselőtársam is arra ihletett, hogy osszam meg önökkel magvas gondolataimat. Hiszen valóban, még a Bokros-csomag idején én nem voltam polgármester, sőt még talán a csat…
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Így kezdődött valahogy Nyugat-Európában is. Meg kell nézni, hogy a gazdasági növekedésre hivatkozva feláldozták bizonyos országok a saját nemzetüket. Hiszen nézzük meg Svédországot, nézzük meg F…
T/6079 A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Illetve a segítséget is, mert Beethoven összes szimfóniáját lejátszottam már itt a gombokkal. Szóval, arra szeretnék kitérni, hogy ezek a vendégmunkások, hogy mennyi ideig maradhatnak, és hogy ebből milyen előnyünk származik, ezt talán annak…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Talán nem is a hosszú ülés, hanem az volt a legfájdalmasabb, hogy ma kultúrtörténeti mélyütéseknek lehettünk a szem- és fültanúi. Magam sem tudom eldönteni, hogy melyik fájt jobban, a baloldal által, a DK által Wass Alb…
T/5893 Az egyes adótörvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter úr vette a fáradságot, hogy saját maga terjessze elő ezt az őszi adócsomagról szóló javaslatot. Nagyon sajnálom, hogy többek között már az én észrevételeimet sem hallhatja…
T/5883 Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, mi is úgy gondoljuk, hogy a környezetvédelem napjaink egyik legfontosabb témája, éppen ezért mi is támogatni tudjuk ezt a törvényjavaslatot, ámbátor szükség…
T/5885 Egyes agrártárgyú törvények deregulációs szempontú módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Részletekbe menően ismertette itt az előterjesztő is, illetve az eddig hozzászóló vezérszónokok a témát. Én egy kicsit átfogóbban, messzebbről indulva szeretném ezt a témát boncolgatni, hisz…
I/5864 Újra a vas és acél országa leszünk?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy héttel ezelőtt úgy fogalmazott, idézem: „Ipari alapú gazdaságot épít Magyarország a feldolgozóiparra koncentrálva.” A gyakorlatban nem nehéz kitalálni, hogy mire…
I/5864 Újra a vas és acél országa leszünk?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Nem fogadom el. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr legnagyobb igyekezetére sem tudom elfogadni ezt a választ, hiszen nagyon más szemszögből közelítjük meg ezt az adott témát. Már csak azért is, mert mi úgy látjuk, én magam úgy látom, hogy a keleti és a nyugati g…
Napirend előtti felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Július 1-jével ismét módosult a vadászati törvény, de sajnos megint nem előnyére. Érdekes módon, bár dinamikusan fejlődik a vadállomány, sok szakértőnek ez igen komoly fejfájást okozva, és igen dinamikusan fejlődik a va…
B/5533 Az egyes új génkezelési technikák útján nyert növényekről és a belőlük származó élelmiszerekről és takarmányokról, valamint az (EU) 2017/625 rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt véle
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgál azt tapasztalni, hogy össznemzeti ügyként próbálja minden frakció magáénak érezni ezt az igen fontos témát, hiszen láthatjuk, hogy nemcsak a GMO terén próbál a globális hatalom beférkőzni hazánkba…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A Ház falai közé egy olyan témával készültem, ami, azt gondolom, most már nemcsak a déli határon probléma, hanem sajnos most már nálunk is: az északi határon, Nógrád vármegyében is megjelent a migráció kérdése, és igen…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A nyáron sok minden történt, de nézzük, hogy kinek mit intézett a kormánya! Például Mészáros Lőrincnek egy újabb, immár 27 milliárdos jachtot, melyre Gulyás Gergely is csak annyit tudott reagálni, hogy talán kisebb…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a héten több szempontból is sikerült a közvélemény kedélyét borzolni, hiszen mind a státusztörvény, mind pedig a mostani költségvetés elfogadása nagy visszhangot fog kiváltani, hiszen az emberek nagy…
Napirend előtti felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Én annyira izgalmas és érdekfeszítő felszólalással nem tudok szolgálni, ámbátor igencsak érdekes lesz, hiszen beszélhetnénk most sok mindenről, háborúról, beszélhetnénk uniós forrásokról, költségvetésről, inflá…
T/4064 A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Sietni fogok, mert két perc nem sok mindenre elég. Akár elégedett is lehetnék, hiszen a mi szlogenünk úgy szól: „se Orbánt, se Gyurcsányt, se útadót, se földadót, se Szólláthot, se Márki-Zayt”, úgyhogy egész jól kezdődi…
T/4230 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy a sokat kritizált és méltán vitatott státusztörvény még később van, de a muníciót már rendesen elkezdték lőni egymásra. Ámbátor akkor én is pár do…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hallhattunk itt az előző felszólalóktól sok mindent. Én megpróbálok nem érzelmekből politizálni és felszólalni, ahogy tették ezt sokan, hanem pusztán a tényekre és a v…