10 296 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Úgy látom, nincs is ilyen szándék egyébként, hogy valaki reagáljon. Úgyhogy áttérünk a napirend előtti utolsó felszólalásra. Megadom a szót Tóbiás József frakcióvezető-helyettes úrnak, Magyar Szocialista Párt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzottakra Hende Csaba államtitkár úr kíván válaszolni.
H/3392 Az M0-ás autóút veszélyességének csökkentésével összefüggésben a közúthálózat fejlesztéséről T/3457 Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról T/4208 A szövetkezeti üzletrészek állam általi megvásárlásáról T/4240 A Magyar Köztársa
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Bauer Tamás, Szabad Demokraták Szövetsége; Dögei Imre, Független Kisgazdapárt. A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek: Rogán An…
H/3513 A Magyar Televízió Rt. gazdákodásának ellenőrzésére
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás a napirendi ajánlást illetően, ennek megfelelően a napirendi javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő. Az Országgyűlés ülésének napirendjére,…
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javasolt vitaszerkezetet elfogadta. Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-15. pontjai, valamint a 38., 39. és 40. pontok alap…
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Egy kis figyelmet kérnék, mert a kormány képviselőjét éppen nem látom most az ülésteremben. Az előterjesztő - mert ez a jelzés nem érkezett el hozzánk - felkérte-e valamelyik másik tárcának a képviselőjét, hogy a részletes vitában vegyen részt, és képviselje a tárca áll…
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Göndör István, szintén az MSZP-től.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kádas Mihály képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt, szintén kétperces hozzászólásra.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt majd Csizmár Gábor követi.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Sági József képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Göndör István képviselő úr.
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
ELNÖK: Megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Ha jól látom a listát, akkor Szabó Sándorné képviselő asszony következik, a Szocialista Pártból.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, szintén Magyar Szocialista Párt.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, szintén Magyar Szocialista Párt.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth János képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt. (14.20)
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Most megadom a szót Molnár Albert képviselő úrnak.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Hegyi Gyula képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem az időkereteket, mert most már valóban a vita vége felé járunk. A Szocialista Pártnak 3 perc 25 másodperc állna rendelkezésére; a Független Kisgazdapárt, az SZDSZ és a MIÉP elhasználta a rendelkezésére álló időt; az MDF-nek van még 2 perc 56 másodperce; a Fid…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Gál Zoltán képviselő úr jelentkezett szólásra. Tévedés? (Jelzésre:) Nem jelentkezett. Tehát kérem törölni a nevét. Steinerné Vasvári Éva következik.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Kovács László neve is megjelent a monitoron, de őt nem látom az ülésteremben, úgyhogy valami tévedés történt. Szabó Sándorné nevét is látom, ez is tévedés. Akkor most több tévedést rögzített a gép; sőt, még Szentgyörgyvölgyi Péter neve is feltűnt, de azt hiszem, hogy ez is tévedés. (Közbeszól…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Képviselő Úr! Még van körülbelül gyenge két perce a Fidesz-frakciónak, de kétperces hozzászólásra jelentkeztek, azért szakítottam meg, úgyhogy másfél percet még tud majd beszélni egy következő alkalommal, ha még van jelentkező utána, egyelőre nincs, úgyhogy megkérdezem gyorsan. Viszont egy te…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Már csak 12 másodperce maradt a Szocialista Pártnak, úgyhogy, azt hiszem, már nem nagyon tudják újabb felszólalásra kihasználni a rendelkezésre álló rövidke kis időt. Viszont még ugyancsak nyúlfarknyi ideje van, de még van, tehát egy rövid gondolatot el tud mondani Lezsák Sándor képviselő úr…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Koltai Ildikó képviselő asszony következik, másfél perc áll a rendelkezésére.
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Bár, úgy látom, vannak, akik még szeretnék folytatni ezt a vitát, de már nincs rá lehetőségük, legfeljebb egy új vita kezdeményezésével. Egyetlen jelenlévő tud most a Házszabály szerint szólni, ez pedig Szilágyiné Szemkeő Judit államtitkár asszony, úgyhogy neki adom meg a szót.