10 296 felszólalás
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Mindig egyszerűsíti a Ház működését és a mindenkori levezető elnök életét is, ha szabályszerűen fogalmazzák meg ezeket az indítványokat. Ennek a lehetősége nyitva állt volna az ülés előtt egy órával, ezt a javaslatot meg lehetett volna fogalmazni, ennek ellenére nin…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Kíván-e még felszólalni ebben az ügyrendi vitában. (Nem érkezik jelzés.) Senki sem kíván felszólalni. Bár Bánk Attila frakcióvezető úrnak sok szempontból igaza van, és én magam is jeleztem az imént, hogy az lenne a szerencsés a jövőben, és az lenne a házszabályszerű megoldás is a jövőben, ha…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A következőt szeretném mondani: az ügyrendi indítványt nem fogadom el, ugyanakkor viszont a mai napirend előtti felszólalásokat is hallgatva, és figyelembe véve, ami az elmúlt hetekben is elhangzott a napirend előtti részben, napirend utáni felszólalások kapcsán, nagyon…
T/2066 A víziközlekedésről
ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Köszönöm a segítő szándékot, de az ügyrendi bizottsághoz nem kell a Ház elnökének fordulni ebben az ügyben. Egyrészt, ha önnek ez ügyben bármilyen kérdése van, akkor forduljon személyesen az ügyrendi bizottsághoz, az ügyrendi bizottság és annak elnöke nyil…
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi bizottság március 16-ai ülésén a 37/1998-2002. számon általános érvényű, a 38. és 39/1998-2002. számokon pedig eseti jellegű állásfoglalásokat fogadott el. Felkérem Mádai Péter jegyző urat, hogy ismertesse az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalá…
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról szóló jelentés, különös tekintettel a MagyarÁllandó Értekezlet ajánlásaira, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjeszté…
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szokásainknak megfelelően azt kérem, hogy biztosítsák a figyelmet, hogy az előterjesztő, az államtitkár úr elmondhassa expozéját.
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
ELNÖK: Megadom a szót Potápi Árpádnak, az emberi jogi bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének a napirendi ajánlás szerinti tízperces időkeretben.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Toller László képviselő úr.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Toller Lászlónak adom meg a szót.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Perlaki Jenő képviselő úr következik.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Bauer Tamás képviselő urat illeti a szó.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Géczi József Alajos képviselő úr következik.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A felszólalók sora véget ért. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Kontrát Károlyt, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra válaszolni. (Dr. Kontrát Károly: Nem, köszönöm.) Nem kíván válaszolni. Az…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak; őt követi majd Bernáth Varga Balázs.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tóth Imre képviselő úrnak.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Toller László képviselő úr. (11.50)
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Bernáth Varga Balázs képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Bauer Tamás.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tóth Imre képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Perlaki Jenő képviselő úr.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót - szintén kétperces hozzászólások következnek még - Toller László képviselő úrnak.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak. (Pozsgai Balázs: Én kértem szót, elnök úr.) Pozsgai Balázs rossz gombot nyomott meg, tehát helyesen Pozsgai Balázsnak kell megadjam a szót. Önt illeti a szó; sorrendben egyébként is ön következett volna.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Hargitai János képviselő úrnak.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Tóth Imre képviselő úr.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: A kétperces hozzászólások végére értünk. Most az eredeti sorrend szerint... (Dr. Toller László jelentkezik.) Bocsánat, az utolsó pillanatban, mondhatni, hogy "Állj!" után érkezett a találat, de Toller László még jelentkezett, úgyhogy megadom a szót.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Most vártam három másodpercet - ezt a reakcióidőt szerintem még a számítógép is tudja tartani -, de nem érkezett újabb jelzés, úgyhogy Bauer Tamás képviselő urat illeti a szó.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Szolid taps... Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kovács Zoltán képviselő úr.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Toller László képviselő úrnak. (Dr. Géczi József Alajos: Tévedés!)