10 296 felszólalás
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A felszólalók sora véget ért, sem rendes, sem kétperces hozzászólásra nem jelentkezik senki sem. Kérdezem, hogy pontosan rögzíti-e a monitor az általam elmondottakat, van-e még valaki, aki szólni kíván. (Nem érkezik jelzés.) Nincs. Megkérdezem, hogy Kontrát Károly állam…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
ELNÖK: Ezt majd kinn a folyosón, képviselő úr, ha kérhetem, ez most nem szerepel a napirenden. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - a mai ülésnapunk végén kerül sor. Most pedig soron következik a vámjogról, a vámeljárásról…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, hogy kíván-e felszólalni. (Dr. Kontrát Károly: Köszönöm, nem.) Nem kíván felszólalni. Megadom a szót a szintén napirend utáni felszólalásra jelentkező Mécs Imre képviselő úrnak, szintén Szabad Demokraták Szövetsége. (12.40)
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy kíván-e hozzászólni. (Jelzésre:) Nem kíván észrevételt fűzni az elhangzottakhoz. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2000. évi tavaszi ülésszakának harmadik, ötnapos ülését 2000. március 20-án, 14 órára hívom össze. Mai ülésünket berekesz…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Ügyrendi kérdésben kért szót Vancsik Zoltán képviselő úr.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Türelmesen várom a javaslatát. Ha jól értem, az a javaslat...
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: A Házszabály erre nem ad lehetőséget, úgyhogy először az ügyrendi javaslatot tegye meg. Az indoklást most már hagyja el, mert azt már hallottuk. Mi az ügyrendi javaslata pontosan, képviselő úr?
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! A Ház alelnök asszonya, Szili Katalin nem felejtett el tájékoztatni arról, hogy immáron ez az ügyrendinek álcázott javaslat nem először hangzik el itt, az ülésteremben. Azt is elmondta, hogy ezt milyen módon utasította el, mert valójában nem ügyrendi javaslatról van szó…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Tóth István képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Nyitray András, Fidesz-Magyar Polgári Párt. (15.00)
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Keleti György képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólások következnek még. Megadom a szót Vancsik Zoltán képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Nyitray András képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

ELNÖK: Megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Tóth Károly képviselő úr következik.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Göndör István képviselő urat illeti a szó.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak.

ELNÖK: A kétperces hozzászólások elfogytak. Megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Azt mondom, hogy a kétperces hozzászólások elfogytak, és így adom meg önnek a szót.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek ismét. Elsőként Keller László képviselő urat illeti a szó.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Vancsik Zoltán képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Keleti György képviselő úrnak.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Csige József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
ELNÖK: Megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak.