14 felszólalás
H/11239 Deviza alapú hitelek károsultjainak átfogó megsegítéséről
DR. BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennek az előterjesztésnek az asztalra kerülése számomra egy nagyon jó hír, ugyanis ez azt jelentheti, hogy az a KDNP által már régen kezdeményezett és a kormány által támogatott javaslat, amely a családok csődvédelméről szól, minden bizonnyal…
Napirend előtti felszólalások
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010. október 3-án, az önkormányzati választások éjszakáján azt mondta: "Magyarország ezzel az összefogással lett igazán egységes, hiszen ma szerezte vissza fővárosát. Mától Budapest az egység része,…
Napirend előtti felszólalások
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, valóban a család a nemzet fennmaradásának záloga. Mint mindenki tudja reményeim szerint, a Kereszténydemokrata Néppárt a családok pártja. Mi is a család valójában? Azt javaslom, forduljunk az alaptörvényünkhöz, és nézzük meg…
T/8132 A természetes személyek csődhelyzetének rendezési eljárásáról
BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is örömmel vettem tudomásul, hogy a Szociális Unió és Szili Katalin személyesen benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. Külön örömömre szolgál, hogy a Jobbik is támogatja ezt az elképzelést, hiszen mi, kereszténydemokraták, akik három éve kez…
J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről H/6335 A 2002-2010. közö
BAGDY GÁBOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Súlyos örökséget kapott ez a kormány számos ponton, számos elemében. Most ennek az egyik elemével szembesülünk, nevezetesen a devizahitel-állománnyal. Ahogy azt Papcsák képviselőtársam jelezte, a lakossági devizahitele…
T/5128 A családok védelméről
BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többekben felmerült a kérdés itt a vita kapcsán is, például Ertsey képviselő asszonyban, hogy a nemzet jövőjét meghatározó törvény, egy ilyen sarkalatos törvény miért képviselők előterjesztésében kerül a parlament elé. Ez nem teljesen véletlen, hi…
Napirend előtti felszólalások
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010. október 3-án, az önkormányzati választások éjszakáján azt mondta: "Magyarország ezzel az összefogással lett igazán egységes, hiszen ma szerezte vissza fővárosát. Budapest az el…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A család a nemzet jövőjének letéteményese erkölcsi, kulturális és gazdasági értelemben egyaránt. A család a társadalom legkisebb közössége, magja a boldogabb világok társadalmát behálózó közösségeknek, szervezeteknek, egyesületeknek. A család az e…
V/2462 A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége
BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogy önök már mindnyájan tudják, a Kereszténydemokrata Néppárt a családok pártja. (A jegyzői székben dr. Lenhardt Balázst Nyakó István váltja.) Miért is támogatjuk a családokat? Azért, mert a jó házasságban élők boldogabbak? Vagy me…
T/1278 Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Öröm ez a vita számomra, hiszen úgy tűnik, hogy valamennyi frakció egyértelműen támogatja azt a szándékot, amely a jelenlegi előterjesztésből sugárzik, szinte kézzelfogható, meg kell segíteni a lakáshiteleseket, különös tekintette…
I/410 Mekkora adósságot hagyott örökül a Malév kapcsán az előző kormány?
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian emlékszünk arra, amikor a Gyurcsány-kormány 2006-2007 környékén egy budai családi ház áráért adta el a Malévot az orosz érdekeltségű AirBridge Zrt.-nek. A cég részéről akkoriban számos, sokféle…
I/410 Mekkora adósságot hagyott örökül a Malév kapcsán az előző kormány?
BAGDY GÁBOR (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Nem kétséges, hogy a helyzet konszolidálásához az első lépés a mérlegkészítés, ami a jelek szerint igencsak sziszifuszi munkát igényel. Ugyanakkor azt gondolom, valamennyiünk számára egyértelmű igény, hogy ezeknek a nyitott és - mondj…
T/24 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény módosításáról T/27 A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény,
BAGDY GÁBOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy kerül a csizma az asztalra? - teszem föl a kérdést. Igen, hogy kerül a csizma az asztalra, amikor bármely kedves polgártársunk, aki nyomon követi az Országgyűlés munkáját, nyomon követi a napirendeket, azt látja,…
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
DR. BAGDY GÁBOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A KDNP frakciója a vezérszónoki hozzászólásokban sajátos, de mondhatni, hogy szerencsés helyzetben van, mert úgy alakul a Házszabály, hogy a vezérszónok után beszél a Fidesz vezérszónoka, utána az…