74 felszólalás
T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazából tényleg nem szeretnék tovább reagálni, mert úgy látom, hogy feszültségkeltés folyik a túloldalon egyébként egy jogszabály vitája kapcsán. Csak pusztán szeretném jelezni, tisztelt képviselőtársunk, tisztelt képviselő asszony, hogy pusztá…
A/13522 Hogy áll az erzsébetvárosi áramlopás ügyének felderítése?
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A sajtóból mindannyian értesülhettünk róla, hogy a nyomozó szervek házkutatást tartottak a VII. kerületi önkormányzat épületében, tetten érték Niedermüller Péter polgármester jobbke…
A/13522 Hogy áll az erzsébetvárosi áramlopás ügyének felderítése?
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Én magam is szeretném még egyszer kiemelni és aláhúzni, hogy meggyőződésem szerint itt messze többről van szó, mint egy egyszerű áramlopásról közpénzen az önkormányzat épületében. Ahogy arra korábbi felszólaláso…
Napirend előtti felszólalások
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár egyre hidegebb van odakünn, hamarosan novembert írtunk, mégis, Erzsébetvárosban egyre forróbb a helyzet, úgy is mondhatnánk, felvillanyozódott az önkormányzat (Derültség a kormánypártok soraiban.), és melegség önti el a po…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a kormányzatnak, valamennyi munkatársának azt a felelősségteljes munkát, amelyet a költségvetés összeállítása és megtervezé…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz, embert próbáló hónapokat hagytunk a hátunk mögött. A koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági kihívások nemcsak a döntéshozók vállára róttak hatalmas terheket, hanem ‑…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár valóban tekintettel kell lennünk a családjainkra, azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy néhány képviselőtársunk, akinek tulajdonképpen válaszolni szerettem volna vagy reagál…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ma ezen a késői órán az előbb is a kétperces felszólalásomban igyekeztem rövidre fogni magamat, és igyekeztem röviden kifejteni azokat a gondolatokat, amelyeket fontosnak tartok. V…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak röviden, hiszen tényleg szinte már mindent el tudtunk mondani, hála istennek. Elhangzott többször az, hogy akik tehetősebbek, azok vajon mennyit áldoznak vagy áldozhattak volna a közösségért. Harangozó képvisel…
B/7481 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről H/7916 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Európai létünk és európai kultúránk, amelynek része a jogi kultúránk is, három nagy erkölcsi, világnézeti, jogi talapzaton nyugszi…
B/7481 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről H/7916 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy ezt az előbb elnök úr némi figyelmeztető jelleggel is elmondta és kiemelte, hogy most, ezen napirendi pont kapcsán az ügyészség 2018. évének, az arról szóló beszámolójának a vitája folyik. Ezt azért mond…
T/9474 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2010-ben megválasztott Országgyűlés jelentős többségének támogatásával felállt kormány akkor úgy határozott, hogy az előttünk álló közösségi célok megvalósítása, illetve a társadalmi kihívások kezelé…
T/9474 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár nem szándékoztam eredetileg hozzászólni, de mégiscsak elhangzott ebben a Házban néhány olyan mondat, amelyeket, azt gondolom, nem szabad megjegyzés nélkül vagy hozzászólás nélkül hagyni. Rész…
Napirend előtti felszólalások
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Magyarország Kormánya idén márciusban ismét fontos döntésekben kéri ki a magyar emberek véleményét, ezt Orbán Viktor miniszterelnök úr jelentette be évértékelő beszédében. 2010 óta a polg…
T/9241 A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Néhány kérdésre szeretnék visszatérni én magam is, ami elhangzott ma itt a vitában. Az egyik ennek az iránya, amit Varga-Damm Andrea képviselőtársunk is mondott ‑ vagy leginkább ebben a k…
T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára tudják, szűkebb pátriám, választókerületem Budapest belső része, Erzsébetváros és Terézváros, amely a legsűrűbben lakott városrész itt a fővárosban. Ebben a szűkre szabott városrészben ugyanakkor ren…
T/4513 A vagyonkezelő alapítványokról
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyiunk által ismert mondás, latin közmondás: finem vitae specta, azaz nézz az életed végére ‑ gondolj arra, hogy egyszer már nem…
B/1483 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója H/3896 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója elfogadásáról
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy régi római mondással kezdjem a hozzászólásomat Curtius Rufustól, híres római jogi szerzőtől: „Altissima…
B/1258 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről H/3895 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. BAJKAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettesek! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Itt, a tisztelt Ház előtt már többször elhangzott ‑ és talán nem győzzük elégsze…
B/1258 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről H/3895 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem szerettem volna hozzászólni, csak mégis azt gondolom, hogy az elhangzottak néhány mondatot azért igényelnek. Először is arra szeretném fölhívni a figyelmet, elnök úr is erre utalt a különböző felszólalások kapcsán, hogy ami most nap…
T/3975 A független Lengyelország helyreállításának centenáriumáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a lengyel kisebbségi szószóló asszonyt. Számomra megtisztelő és hálás, egyben mindnyájunk számára fontos, és bízom benne, egyetértésre…
T/3975 A független Lengyelország helyreállításának centenáriumáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a hozzászólóknak azt a támogatását, amely az egyes hozzászólásokból kiderült. Röviden és összefoglalóan úgy fejezhetném ki, hogy ez a törvényjavaslat megvalósítja azt,…
T/3635 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: (A képviselő hangosítás nélkül kezdi meg felszólalását. ‑ Az elnök csenget.)
T/3635 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy a házszabály lehetőséget ad több előterjesztő esetén a zárszó megosztására. Ezzel szeretnénk most élni.
T/3252 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A vita jelen szakaszában nem kívánok hozzászólni. Köszönöm szépen.
T/3252 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő T/3252. számú törvényjavaslat olyan jogszabályi harmonizációt tartalmaz, amely még a korábbi, 1952. évi III. törvény alapján született, annak végrehajtásával összefüg…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Igyekszem ahhoz a témához visszatérni, ami a mai napirendi pontunk. Tényleg sajnálom, hogy Szél Bernadett képviselő asszony már nincs itt ebben a teremben, mert akkor azt is elmondhatnám, hogy bár…
H/1645 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2017. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról B/8 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2017. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nem szándékoztam eredetileg hozzászólni ehhez a ponthoz, de mégis a jó lelkiismeretem arra szólít, hogy mégis tegyek néhány megjegyzést, hogy szóljak önökhöz. Az egyik:…
H/1645 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2017. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló elfogadásáról B/8 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2017. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor nagyon rövid leszek, mert ha hosszan válaszolnék, akkor én magam is abba a zsákutcába kerülnék, hogy személyes ügyekről beszéljünk, ami láthatólag a Jobbiknak célja, hogy részben személyeskedés ügyébe vigye át ezt a vitát, részben pedig ha…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy rövid mondat tisztelt képviselőtársam számára. Nem kívánok belemenni a vitába, hisz a számok, azt gondolom, egyértelműek. Több szakmai, társadalmi vitát folytatott le a kormányzat is és az ezzel megbízott szerve…