82 felszólalás
K/17469 Bővül a lombikprogram támogatás?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-KDNP számára a gyermek az első, de tiszteletben tartjuk a magánéleti döntéseket. Azonban segítenünk kell azokon a párokon is, akik gyermeket szeretnének, de valamilyen egészségügyi probl…
A/18162 Hogyan változtak a bérek az egészségügyben 2010 óta?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010-ben azzal kellett szembesülnünk, hogy az egészségügyből több mint 400 milliárd forint kivonásra került, és több mint 5 ezer dolgozó hagyta el az egészségügyi pályát vagy vállalt mun…
A/18162 Hogyan változtak a bérek az egészségügyben 2010 óta?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, és köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Ugye, 2016 és 2019 között négy lépcsőben kerül sor a béremelésre. Azt tartom a legfontosabb dolognak ‑ hiszen hallottuk a számokat, és ezek nagyon jelentős béremelést hoztak szerencsére és vetítenek még előre az…
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sok mindent és sokféle hozzászólást hallottunk a mai napon, de ha végiggondoljuk, azért nagyon sok jó gondolat is elhangzott itt, amit azért a későbbiekben egy higgadtabb, nyugodtabb gondolkodásban mindenki kellők…
T/15369 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/15369. számú törvényjavaslat, mint ahogy államtitkár úr is mondta, salátatörvény, ami gyakorlatilag majdnem minden tavaszunkon és őszünkön parlament elé kerül, és…
K/15282 2017. évben újabb országos szűrési program indul
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A rosszindulatú vastag- és végbéldaganatok előfordulásának kockázata az életkor növekedésével rohamosan emelkedik, 60 éves kortól pedig ötévenként megkétszereződik. Mind az évente újonnan felfed…
T/14240 Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai 7. melléklete 2014. május 24-én Genfben, az Egészségügyi Világszervezet 67. Közgyűlésén elfogadott módosításának kihirdetéséről
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A sárgaláz, ugye, Afrika, Dél-Amerika egyenlítői vidékén honos sajnos még napjainkban is, és azt is tudni kell, hogy gyakorlatilag ezeken az endémiás területeken időről időre azért felüti a f…
A/12894 Mit tesz a Kormány a népegészségügyi szűrések terén?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészség az egyik legnagyobb értékünk, ezért minden segítséget meg kell adnunk ahhoz, hogy ezt megőrizzük. A kormány 2015 januárjában elfogadta az egészségpolitika legfontosabb irányait meghatározó Egészséges Magyarorsz…
A/12894 Mit tesz a Kormány a népegészségügyi szűrések terén?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Valóban azt kell mondjuk, hogy az egészség nem tett, hanem szokásaink összessége. Ezt még Arisztotelész valamikor az időszámításunk előtt foglalta össze. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, valóban fontos az, hogy hogyan élünk, de az is nagyon…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden igazából véve az egészségüggyel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Az egészen biztos, hogy az egészségügyi ellátórendszerben azt a közel 500 milliárd forintot egy más típusú koncepció mellett lehetett volna h…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberben nagyon sok gondolat megfogalmazódik a hallottak alapján. Egyetlenegy dologban azért szeretnék reagálni valóban Tóbiás elnök úrnak arra a gondolatára, hogy az addiktológiai és a pszichiátriai ellátás milyen helyzetb…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Népjóléti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Népjóléti bizottság mint kijelölt bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját a szabályoknak megfelelően lefolytatta. Ezen a vitán részt vett Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár ú…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Nem tudom, az miért számít a képviselő úrnak, hogy én honnan származom, de a következőt tudom önnek elmondani. (Gúr Nándor: Számon tartja az egészségügyi intézményeket…) Végül is a képviselő úr elmondta azoknak a szervezeteknek a véleményét és az általuk végzett kutatásokat…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr széles frontra nyitotta az expozéját, én szeretnék most igazából véve csak a törvényre koncentrálni, én azt gondolom, hogy nemsokára lesz lehetőségünk ezt a széles…
K/9875 A vasúti járművek gyártásának jövője Szolnokon
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar vasúti gépgyártás fellendítése örömteli és egyben rendkívül fontos döntése a kormányzatnak. (12.30) Emlékezhetünk, hogy ez nem mindig volt így: a szocialista kormányok idején mostohagyermeknek számít…
K/9694 Szolnok és Budapest "összekötése"
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szolnokon és a környező településeken örömmel tapasztaljuk, hogy a kormány az önkormányzatokkal karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy megyénket intenzíven bekapcsolja az ország gazdasági vérkeringésébe. Bevallom ő…
T/6398 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Népjóléti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Népjóléti bizottság mint kijelölt bizottság előtt a törvényjavaslat részletes vitája az előírtaknak megfelelően zajlott le. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében jelen vo…
T/6398 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nagyon röviden, miután Gúr képviselőtársam ezt már másodszor mondta el, és igazából a törvényhez azért szorosan nem kapcsolódik, de engedje meg, hogy reagáljak rá. Szóval, preventív módon egy évben kétszer elmenni tüdőszűrésre, az nem prevenció…
T/6398 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az államtitkár úr az expozéjában már elmondta, a hazánkra nehezedő migrációs nyomás szükségessé teszi azt, hogy az egészségügyi törvényben az egészségügyi ágazat hatáskörébe…
K/5195 Szolnok városát miként érinti a Modern Városok Programban való részvétel?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP-s kormány megkezdte a munkáját, akkor talán az egyik legfontosabb feladat az volt, hogy az ország megmeneküljön a gazdasági összeomlástól. A második kiemelkedő feladat az volt, hogy az…
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor ma az egészségügy helyzetéről beszélünk, akkor egészen biztos, hogy egy tágabb kitekintésben kell hogy nézzük a folyamatokat, és ahogy államtitkár úr is…
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én egy dologra szeretnék reagálni, képviselőtársaim, várólistaügyben. Azokat az adatokat, amiket felsoroltak ‑ én azért szeretném tisztázni, hogy van várólista és van beteg-előjegyzési lista. A várólista az, amikor a beteg szépen bekerül a…
T/4883 Az egészségügyi alapellátásról
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sok mindenről volt már szó, és úgy gondolom, hogy pozitív és jó szakmai típusú beszélgetés zajlott most az alapellátási törvény kapcsán. Nem is nagyon szeretnék ismétlésekbe bocsát…
T/4646 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször beszéltünk már arról, hogy nagyon fontos cél, hogy a népegészségügyi mutatóink kedvező irányba mozduljanak, és célunk az is, hogy az egészségügy a fentieken túl a betegek biztonságo…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2016-os költségvetés a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitika következetes folytatása, hiszen a cél a hiánypozíciók tartása, a foglalkoztatás további bővítése, az államadósság csökkentése, a versenykép…
T/4646 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Több alkalommal beszéltünk már e Ház falai között is arról, hogy sajnálatos módon Magyarországon a születéskor várható élettartam még jelentősen elmarad az európ…
A/4528 Milyen fejlesztések várhatóak az egészségügyben a következő években?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügy fejlesztése, a működőképes, stabil intézményrendszer kialakítása össztársadalmi érdekünk. Az elmúlt években összesen 500 milliárd forint költségvetési forrást fordítottunk egészségügyi fejlesztésekre, ebből…
A/4528 Milyen fejlesztések várhatóak az egészségügyben a következő években?
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Úgy gondolom, hogy egyetértünk abban, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztése, illetve az alapellátás fejlesztése azok az elsőrendű feladatok, amelyek stabil talaján a további fejlesztések és a további egészségügyi fejlesztések megvalósulhatna…
A/4435 Úthálózat fejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Szolnokon és a környező településeken örömmel tapasztaljuk, hogy a kormány az önkormányzatokkal karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy megyénket intenzíven bekapcsolja az ország gazdasági vérkeringésébe. A gyorsan za…
H/4036 A magyar védőnők napjáról
DR. BENE ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amint az már korábban is kiemelésre került, az országgyűlési határozat a magyar védőnői hivatás és szolgálat közmegbecsülését hivatott megerősíteni. Meg kell említeni, hogy a védőnői h…