1 019 felszólalás
B/2168 A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról (az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály) és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vé
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném egy személyes emlékkel kezdeni a vezérszónoki felszólalásomat. Azokban az években, amikor megszabadultunk a kommunista egypártrendszertől, felvirágzott a hazai sajtó is. Életem…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miután tegnap délután óta zajlik ez az egészségügyi törvényről szóló vita, én igyekszem egy kicsit szélesebb kontextusba helyezve, kicsit összegezve is a vitában eddig elhangzottakat arra rámutatni, hogy az általam képviselt konzervat…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az előző hozzászólásomban átfogó jelleggel ismertettem, hogy a Jobbik mint felelős konzervatív párt miért támogatná sokkal jobban a háziorvosi rendszert. Ezt a gondolatmenetet szeretném továbbfűzni azzal, hogy kicsit szakmai részletek…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az előző körben elmondott gondolatmenetet folytatván az alapellátás erősítésére hívnám fel a sürgető figyelmet. Azt gondolom, hogy a praxisközösségek szintjén legalábbis, de akár egyes háziorvosi praxisok szintjén is nagyon fontos vol…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Átfogó jellegű megjegyzésekkel kezdtem ma reggel az első hozzászólásomat, ugyanilyennel szeretném most folytatni ebben a rövid felszólalásomban, azzal a kérdéssel, hogy a magyar lakosság testi és lelki egészsége mélységesen elmarad at…
T/2033 Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is azt szeretném leszögezni, hogy ahogy a vezérszónoki körben is Balassa Péter képviselőtársam jelezte, felelős konzervatív erőként minden olyan javaslatot eddig is megszavaztunk, és ezután is meg fo…
T/2099 A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két logikai részben szeretnék hozzászólni a vitához. Az első körben arról, hogy mi indokolja ezt a kormányátalakítást. Erről valóban elhangzottak államtitkár úr részéről is indoklások. Azt gondolom, teljesen…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hic Rhodus, hic salta ‑ avagy kevésbé emelkedetten: a puding próbája az evés. Navracsics miniszter úr első nekifutásra ugrott, és azt gondolom, leverte a lécet. Történt ugyanis, hogy miniszter úr megígérte, hogy az Integ…
T/105 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A XXI. században, a tudás és az információ évszázadában a média mint a negyedik hatalmi ág talán még a XX. századhoz képest is egyre jobban meghatározza a polgárok gondolkodását. Ez gyakorlat…
T/1785 Az egyházakat érintő egyes törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! „A vallásszabadság jelenti a legkedvezőbb alapot a polgári együttéléshez.” Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy őszentsége Ferenc pápa kijelentésével kezdjem vezérszónoki hozzászólás…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Folytatnám Ander képviselőtársam őszinte, józan és olyan tisztességes, kiegyensúlyozott konzervatív álláspontunk ismertetését (Derültség a kormánypártok soraiban.), ami ebben a kiemelt nemzetstratégiai ága…
T/1622 Az állami vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Hadd kezdjem onnan, hogy az, hogy a XXI. században egy modern állam vagyonelemeivel is nagyon a gondos gazda szemével kellene eljárn…
T/1623 Egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én öt pontban szeretnék reflektálni államtitkár úr expozéjára, illetve az előttünk fekvő törvényjavaslatra. Először, ahogy államtitkár úr is kezdte az expozéjában, a…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. A Parlament falain belül ott van Bibó Istvánnak az az emléktáblája ‑ szerintem szimbolikus módon konzervatív politikai közösségünk frakcióirodájától nem messze (Rétvári Bence: Melyik…
Napirend utáni felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kultúra nemzeti alap. Azt hiszem, pontosan ebben a kiemelkedően nehéz időszakban, ebben a nehéz gazdasági és szociális válságban, amelyben jelenleg minden magyar polgár a bőrén érzi azt, amikor az elmúlt 12 éves fidesz…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! „Bármikor, amikor a csüggedés lesz rajtam úrrá, csak arra gondolok, hogy a történelemben az igazság, és a szeretet mindig győzedelmeskedett.” Szerintem ezekben a napokban Mahátma Gandhi idézete pontosan illik azokra a tanárkollégákra,…
I/1227 Hajlandó-e azonnal segíteni a magyar oktatás helyzetén a fideszes kormány?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár úr! Magyarország Alaptörvénye, annak is X. cikkének (1) bekezdése deklarálja a tanulás szabadságát, idézem: „a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében”. Így szól tehát a legfőbb jogforrásunk. Na de e…
I/1227 Hajlandó-e azonnal segíteni a magyar oktatás helyzetén a fideszes kormány?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr válaszát, amelyet álságosnak és cinikusnak kell tartanom, nem tudom elfogadni, hiszen az egy értékválasztás, hogy a magyar költségvetésben átcsoportosítunk‑e a konzervatív politika szerint az oktatásra. Most, azonnal kell a pe…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először egy gyors reakció Fürjes, már korántsem emberarcú államtitkár elvtársnak. A Jobbik hazánk keresztényszociális pártjaként mindig egy olyan képviselőcsoporttal ül itt, a magyar Országgyűlésben, mint most is, ah…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az igazság órája közeleg (Rétvári Bence: Így van!), és kezd felfesleni a fideszes egypárti túlhatalom Patyomkin-falujának szövete. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Azt hiszem, ez a kissé, é…
H/368 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/369 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Klasszikusan, hármas tagolásban szeretném a vezérszónoki felszólalásomat elmondani. Először az előttünk lévő javaslatoknak a mi véleményünk szerint a kiegyensúlyozott polgári demokráciát sért…
H/364 Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról
DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban történelmi időket élünk, hiszen különösen azóta, amióta a putyini Oroszország agresszív háborút indított Ukrajna ellen, le kell szögeznünk, hogy az európai kontinensen egy új történel…
Napirend utáni felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Nagyon köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mindenkori költségvetés elfogadása értékválasztást jelent. Ezért is javasoltam a Jobbik, hazánk jobbközép nemzeti pártja nevében azt, hogy azonnali 50 százalékos béremelés jusson a jöv…
A/271 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mindannyiunk közös érdeke, hogy ebben a rendkívül nehéz gazdasági és szociális válságban a magyar polgárok hozzájussanak ahhoz, ami a törvényes jussuk: az európai uniós források. Ebben semmilyen vita nincs közöt…
A/271 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter úr a felvetett kérdéseimre nem adott választ. Az, hogy ki változott és milyen irányban 32 évvel ezelőtt, én jól emlékszem egy Orbán Viktor nevű szélsőségesen liberális politikusra, akit én, mondjuk, az ORF-en keresztül nézte…
K/321 Támogatja-e a fideszes kormány a magyar polgárok energiabiztonságát?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A magyar polgárok energiabiztonsága kiemelkedő nemzetpolitikai cél; ebben bizonyára egyetértünk. Mi a soproni régióban, de akár az egész Kisalföldön is pontosan tudjuk, honnan fúj a szél: északnyugati irá…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szombaton a Szalay utcai oktatási minisztérium ‑ ó, pardon, olyan nincs önöknél 2010 óta (Derültség az ellenzéki sorokban) ‑, az oktatásért felelős államtitkárság előtt volt egy tüntetés, amelynek a korfája…
A/271 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Megvárnám miniszter urat a válasszal. Köszönöm szépen.
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hic Rhodos, hic salta! Itt van az idő (Rétvári Bence: Sic transit gloria mundi.), amikor 12 év egypárti túlhatalom után a Fidesz megmutathatja azt, amit az elmúlt évtizedben nem tett: egy kiemelkedően nehéz időszakban, e…
Napirend előtti felszólalások
DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az elmúlt 12 év fideszes tudás- és értelmiségellenes politikájának szomorú szimbólumát láthattuk néhány nappal ezelőtt a Deák téren, ahol szégyenszemre egy középiskolai tanár kollégánk kol…