915 felszólalás
T/3719 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a törvényjavaslattal kapcsolatban előre kell bocsátani, hogy egy normális országban a gyűlöletbeszéd kérdésének kezelése abban nyilvánul meg, hogy a társadalom önmaga képes kiszűrni és elutasíta…
T/3719 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom kihasználni a két percet. Úgy látszik, Szabó képviselő úr figyelmét a beszédem körülbelül negyedik percében - nem azt mondom, hogy akkor ébredt föl, hanem - keltette föl ez a mondat. A beszéd elején egyértelműen elítélendőnek tartottam min…
I/3611 Mi az igazság?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt években az egészségügyi ellátórendszerben a pénzügyi megtakarítás céljából végrehajtott változások teljes bizonytalanságot okoztak mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek körében, sőt ebből k…
I/3611 Mi az igazság?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Asszony! Én választ nem hallottam a kérdésemre. Úgy gondolom, hogy világos és egyértelmű volt a kérdés. Persze, lehet itt különböző dolgokat mondani - és valóban tisztába kell tenni grammatikailag, hogy mi alatt mit értünk, de itt a biztos…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, meglepődéssel vettük kezünkbe a törvénymódosító javaslatot, hiszen amikor a kormány tavasszal benyújtotta az őszi menetrendet, nem szerepelt a tervezetben. (Csizmár Gábor: A tavaszib…
T/3245 A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha a törvényjavaslatnak lehetne alcíme, akkor talán az lenne, hogy a pillér sok, a nyugdíj kevés. De maga a törvényjavaslat nem erről szól. Az általános indokolás szerint a foglalkoztatói nyugel…
T/3328 A kisajátításról
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bár elhangzott, de még egyszer az előzményeket tekintsük át, hogy miért fekszik a tisztelt Ház asztalán a kisajátításról szóló T/3328-as törvényjavaslat. Az Alkotmánybíróság a 35/2005. számú alk…
K/3662 Mit kíván tenni miniszter úr a karantén megszüntetése érdekében?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt év őszén, a ceglédi vasútállomás rekonstrukciójának megkezdésekor kéréssel fordultam az illetékes miniszterhez. Kértem, hogy az állomás közvetlen szomszédságában, a város északkeleti részén elterülő S…
I/3368 A magyar közoktatáson már csak a Sci-fi segíthet???
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Házszabály rendelkezései alapján tulajdonképpen és a mögöttünk hagyott napok történései felülírták magát az interpellációt, de úgy gondoltuk Almássy Kornél képviselőtársammal, hogy a történet azért nem t…
I/3368 A magyar közoktatáson már csak a Sci-fi segíthet???
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, azért mondtam, hogy az élet felülírta. A szerdai napon nyújtottuk be, illetve tartottunk sajtótájékoztatót az ügyben, és csütörtökön, 21-én tette közzé az MTI, hogy a miniszter úr akceptálta ezt az aggályunkat. Két szempontból azonban érdemes sz…
A/3403 Ismét a "haláladóról"
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 2005. november végén az Országgyűlés 267 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett döntött arról, hogy tárgysorozatba veszi az örökösödési illeték eltörlése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekrő…
A/3403 Ismét a "haláladóról"
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, eléggé homályos volt a fogalmazása, egyértelműen nem tudtam kivenni, de nyilvánvalóan ez az én hibám, hogy 28-án a kormány erre a tanácskozásra milyen állásponttal fog odaülni. Hiszen úgy gondolom, azért alapvetően a kormány felelős ezért a kérd…
V/3107 A második Gyurcsány kormány első éve
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Asszony! Többször kértük, hogy amikor itt győzelmi jelentéseket a gyógyszerárcsökkentésekkel kapcsolatban bejelentenek, hogy 10 milliárd megtakarítás keletkezett a lakosságnál, akkor az a tisztességes, ha mellérakják, hogy a támogatáscsökke…
V/3107 A második Gyurcsány kormány első éve
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy Eörsi frakcióvezető úr tisztában van-e azzal, hogy a kijelentő mondatainak mi a valós tartalma. (Dr. Eörsi Mátyás bólint. - Dr. Pósán László: Nincs vele tisztában!) Nekem az az érzésem, hogy nem. Hiszen akkor, amikor arról beszél, hogy ha egy…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Megvallom őszintén, nagyon nehéz helyzetben vagyok. Nehéz helyzetben vagyok, mert amikor erre a vitanapra készültem, függetlenül attól, hogy a délutáni polémia címe az Őszöd egy éve, de ez maga után…
V/3077 Egy éves az őszödi beszéd
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tatai képviselő úr valószínűleg nem figyelt az őszödi beszédre. Aki utólag elolvassa, egy kívülálló számára az volt a meglepő, hogy azt a képviselőcsoportot így megalázni, ahogy megaláztatott a miniszterelnök úr által, amikor azt mondja - nem keresem ki -, ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Éljünk tovább és egészségesebben - egyetértünk. Erre vonatkozóan a statisztikai adatokat mindannyian ismerjük, de nem hiszem, hogy a dohányzás az egyetlen szegmense a magyar egészségügynek, amiről beszélni kell. Nem…
I/2965 Hol tart a vizsgálat a Duna Televízió erdélyi műszaki kapcsolatainak megtartása érdekében?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Április 16-án kérdést tettem fel államtitkár úrnak azzal kapcsolatban, van-e a kormánynak végrehajtható terve arra, hogy miképpen tartható fenn az Erdélyben létrehozott televíziós stúdiók és Magyarország, elsős…
I/2965 Hol tart a vizsgálat a Duna Televízió erdélyi műszaki kapcsolatainak megtartása érdekében?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, ez egyre rosszabb lesz, arról nem beszélve, hogy önmagának mond ellent akkor, amikor számon kéri a Duna Televíziótól, hogy múlt év júliusában miért nem pályázott ezzel kapcsolatban. Múlt év júliusában az Illyés Közalapítvány, amelyik…
A/3228 Az örökösödési illetékről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A címet akár lehetett volna úgy is beadni, hogy örökös téma, hisz ez év január 30-án az MDF-frakció megbeszélést folytatott a miniszterelnök úrral a középosztály helyzetéről, amelyben ismételten felhívtuk a figyelmet az örökösödési…
A/3228 Az örökösödési illetékről
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért érdekes a kérdés, mert a legutóbbi híradások alapján koalíciós feszültség van abból is, hogy az ingatlanadó lekerül a napirendről, ha lehet hinni a híreknek. Ebből következik, hogy azzal párhuzamosan akkor ezek szerint…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Kollégák! A Magyar Demokrata Fórum hat módosító javaslatot nyújtott be, ez három kérdés köré csoportosul. Ebből a nyilvántartással kapcsolatos kérdés hál' istennek befogadásra kerül, tehát nem fenyeget az a veszé…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy pillanatra visszatérek a 41-esre, amit Béki képviselő asszony nyújtott be a szabad szerződéskötéshez engedélyezett szolgáltatókkal kapcsolatban. Egyszerűen értelmezhetetlen abban a körben akkor, amikor volumenkorlát van, amikor a kapacitások föl…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Én úgy gondolom, hogy ezen a 42-esen nem érdemes vitatkozni, ezt tulajdonképpen most ebben a pillanatban bármelyik munkáltató be tudja bizonyítani, hogy a befolyt vizitdíjat a foglalkoztatott dolgozók keresetére fordítja, miután az intézmények költségvetéséne…
I/3125 Mi az oka annak, hogy a súlyponti kórházakban is tömeges elbocsátások történnek?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról szóló törvényjavaslat egyik alapvető célja az volt, hogy az úgynevezett súlyponti kórházakban kiemelt ellátási központok alakuljanak ki. Az akkori törvényj…
I/3125 Mi az oka annak, hogy a súlyponti kórházakban is tömeges elbocsátások történnek?
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy a problémák feltárásában nem azonosan látjuk a helyzetet. Alapvető gond, hogy egy teljesen megalapozatlan, mindenfajta előzetes tanulmányokat nélkülöző, az ellátáshoz való hozzáférést drasztikusan csökkentő átalakí…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnézést, én nem vitatkozni szeretnék, hanem az államtitkár úr figyelmét fölhívni, hogy amit a vezérszónoki beszédemben utoljára mondtam, hogy ha több tárca, érintett tárca nem összehangoltan végzi az ezzel kapcsolatos tevékenységet, akkor nincs hatékonyság.…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, én nem azt mondtam, hogy e miatt a törvényjavaslat vagy a tervezett átalakítások miatt alakul ki ez a szűk keresztmetszet, hanem már évek óta meglévő, mióta a volumenkorlát az egészségügyben bevezetésre került, mióta megjelentek a várólisták,…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagyon nehéz így sürgősséggel tárgyalni, mert nagyon bonyolult, és ha az irányelvekkel, az alkotmánybírósági döntéssel összhangban vizsgáljuk a törvényjavaslatot, akkor bizony több kör kell…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nagyon röviden: sajnos nem a humán erőforrás szűk volta jelenleg az, ami az ügyelettel kapcsolatban probléma, hanem az anyagi források szűkössége, hisz most az egészségügyi intézmények folyamatosan bocsátják el a dolgozókat, mert a béren tudnak spórolni. Tehá…