243 felszólalás
I/2673 Tuti befutók
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném ünnepélyesen bejelenteni az ország közvéleményének, hogy jelentős előrelépés várható az intellektuális teljesítmény növekedésében, mármint az ellenzék oldalán, hiszen meg…
A/2734 Szakemberek-e az SZDSZ katonák?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium köztisztviselőinek a kinevezését eddig is és ezután is a szakmaiság fogja meghatározni, és ezért különösen örülök annak, hogy ön nem vitatta…
A/2734 Szakemberek-e az SZDSZ katonák?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Lehet, hogy félreértettem most a képviselő urat, de úgy értettem, hogy Bősze László ügyvéd - bocsánat a személyiségi jogok megsértéséért, róla van szó -, említette, hogy együtt élt a polgármesterrel. Remélem, hogy nem így van (Közbeszólás az MDF…
A/2740 Hogyan áll az autópálya előkészítése, miért nem kezdtek el eddig egyetlen új szakaszt sem?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván önnek van a legnagyobb gyakorlata abban, hogy ilyen válaszokat adjon, hiszen 1998 és 2000 között, ha jól láttam, a válaszokon tudtunk közlekedni új utak helyett. Tehát azt…
A/2740 Hogyan áll az autópálya előkészítése, miért nem kezdtek el eddig egyetlen új szakaszt sem?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Amire gondoltam az M0-ásnál, pontosan az, hogy önöknek kellett egy korábbi időszak kivitelezésének a nehézségein javítani. Ami pedig a többi kérdését illeti: azt szeretném mondani, hogy lévén, hogy ezeket nem susmusban, hanem a kivitelezést nyíl…
A/2738 Lesz-e Záhonynál levezetése az M3-as autópályának?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Éppen néhány perccel ezelőtt adtam arra választ, hogy az M3-as autópálya folytatásaként folytatódik a kivitelezés a Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszon, illetőleg a Polgár-Görb…
A/2738 Lesz-e Záhonynál levezetése az M3-as autópályának?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Arra szeretnék még utalni, hogy az országos területrendezési, területfejlesztési terv elfogadásáról éppen a mostani időszakban folyik a parlamentben a vita. Ennek a jóváhagyását követően az 5-ös, úgynevezett nemzetközi folyosónak ezáltal két met…
K/2491 Kátyúban az ország és jön majd a megváltó Medgyessy Péter által beígért privatizáció?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Sajnálom, hogy elolvadt a hó - köszönöm a szót, elnök úr -, mert a hetet-havat próbálja pótolni most a képviselő úr a kérdésével. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) De nyilván ezzel meglehetősen nehéz dolgunk van. Azt szeretném mondani…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Természetesen minden előd az utód idejét fogyasztja. Erről fogok szólni. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Szerencsésnek tartom a címet, hiszen az a kormány, amelyet félelem töltött el sajá…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők, Képviselő Asszonyok! A felszólalásomnak egyetlenegy oka van: reagálni szeretnék Pokorni Zoltán képviselő úr tulajdonképpen kedves, segítségnyújtó szavaira, amit szeretnék megköszönni. Ugyanis úgy g…
V/2337 Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő ?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Ékes József képviselő úr hozzászólásához szeretnék csatlakozni. Szeretném megnyugtatni a tekintetben, hogy a Magyar Fejlesztési Bank pontosan azért két olyan programot dolgozott ki és indít el,…
I/2475 Mi lesz a sorsa az elkövetkezendő egy-két évben munkahelyét, megélhetését elveszítő 10-15 ezer vasutasnak?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt szeretném mondani, hogy valószínűleg az a baj a MÁV-val, hogy már kevés gőzmozdonyt alkalmaz, ezért nem volt módja, hogy önt, amikor a közlekedési tárcát vezesse (Sic!), legalá…
A/2540 Ki fog metrót építeni?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Február 28-án a miniszterelnök úrnál volt egy megbeszélés arról, hogy a meghosszabbított útvonalú metró megépítésének feltételei milyen forrásból teremthetőek meg, ezt milyen arány…
A/2540 Ki fog metrót építeni?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: A szándék nyilván közös. Mi nem a metróért harcolni, hanem a metrót építeni szeretnénk - Hofi Géza szavaival. Ahhoz, hogy ebben az elhatározásban annak a képnek megfelelően tudjunk majd közösen véleményt alkotni, hogy milyen lehetőségei vannak a…
K/2520 Lesz-e sípálya Szilvásváradon?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének a végrehajtásáról rendelkező 2001. évi LXXV. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontja írta elő az ÁPV Rt. tartalékának feltöltését…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 482 nap van addig, amíg az egységes piac, az egységes európai piac Magyarországon is hivatalosan működni fog, és annak a részeseivé válunk. Ennek a 482 napnak a kihasználása é…
I/2215 Mikor készülhet el a Győr-Celldömölki vasútvonal villamosítása?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A vasúthálózat villamosítása részben a költségek, részben a környezet kímélése miatt az egyik legfontosabb eleme a vasúthálózat fejlesztésének, mintegy egyharmaddal olcsóbb, mint a…
A/2306 A magunk kárán sem tanulunk?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagy örömmel hallom, hogy ezek szerint volt önnek módja az elmúlt időszakban néhány mesét elolvasnia, és ezt folytathatjuk most. Ez a káposztáskő meséje. Valamennyien itt sírunk, m…
A/2306 A magunk kárán sem tanulunk?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Egyetlen mondatot szeretnék idézni egy bizonyos Fónagy János képviselő egyik felszólalásából, és valószínűleg igaz forrásból érdemes ilyet. Azt mondja, hogy természetesen - már tudniillik, hogy nem a koncesszió - ötermészetesen nem a jogintézmén…
A/2302 Elprivatizált város-e Ajka?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztában vagyunk a tárcánál azokkal a nehézségekkel és kérdésekkel, amelyekkel éppen a Bakonyi Erőmű Rt. néz szembe. Ezeknek jelentős része, amint ön is említette, a privatizációs…
A/2302 Elprivatizált város-e Ajka?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Természetesen bele fogunk nézni a szigorúan bizalmas anyagba, nemcsak ennél a tárcánál, hanem mindenkinél, akit ez illet, tehát beleértve a privatizációs szervezet felett hatáskörrel rendelkező pénzügyminiszter urat is. Annyit szeretnék azonban…
A/2304 Miért nem lesz ígérete ellenére sem bevonva a matricás díjfizetős rendszerbe az M5-ös autópálya?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Abban értünk egyet, hogy a koncessziós autópálya használói számára az úthasználói díjak hihetetlenül és irreálisan magasak, és abban is egyetértünk, hogy ennek megváltoztatása érde…
A/2304 Miért nem lesz ígérete ellenére sem bevonva a matricás díjfizetős rendszerbe az M5-ös autópálya?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Annak örülök, hogy már megelőlegezi a tárgyalások végeredményét, de nyilván beavatott képviselő, jót tárgyalnak velünk szemben a másik oldalon, tehát tudja, hogy mit érhetünk el - de nyilván nem erről van szó. Azt gondolom, hogy teljesen fölösle…
K/2241 Miért fizet a MÁV vezetése a szakszervezeti vezetőknek kiemelt vezetői juttatást, 600-700 ezer forintot havonta?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tárgyszerűen válaszolva az ön kérdésére, azt kell mondani, hogy sem Európában, sem Magyarországon nem egyedülálló, és nem ebben az időszakban indult az el, hogy a szakszervezeti te…
K/2239 Csak a jóérzésű emberekre lehet számítani, de a Kormányra nem, vagy talán mégis fontos a dunaújvárosi híd, és az M-8-as autópálya déli nyomvonala?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Innen is szeretném megköszönni a lakosságnak és természetesen a közútkezelőknek azt az erőfeszítést, amelyet tettek azért, hogy a hihetetlen viszonyok közepette megpróbálják fennta…
K/2268 Ikarosz-Ikarus-busz tündöklése és bukása
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Ikarus busz fejlesztései alapján lehet versenyképes terméket versenyben győztesként adott esetben támogatni, vele szerződéskötéssel a korábbi gépgyártó-kapacitást megőrizni. Töb…
I/2143 A tehetetlen gazdaságpolitika újabb kudarca: csődbe a magyar acélipar
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Aligha hiszem, hogy lenne a Házban valaki nagyobb szakértője a magyar acéliparnak, mint éppen az interpelláló képviselő, aki évtizedeket töltött el Ózdon úgy, hogy a végén nyi…
K/1955 "Pátka: zárt település nyitott társadalomban?"
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön kérdésében javasolt négy válasz mindegyikére sajnos azt kell mondanom, hogy végleges megoldást csak az egyikük tud majd adni, hiszen nem lehet lebontani a hidat, a honvé…
A/2184 Tudott-e a miniszter úr a Gazdasági Minisztérium mezőgazdaságot sújtó intézkedéseiről?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Az ideiglenes intézkedés bevezetésére, amit a képviselő úr kifogásol, olyan körülmények között került sor, amikor nagyon sok magyarországi munkahely, gyártóhely került veszélybe. Mint ahogy a képviselő úr is említette a kérdésében, egyetlen magy…
A/2184 Tudott-e a miniszter úr a Gazdasági Minisztérium mezőgazdaságot sújtó intézkedéseiről?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Amikor ezt az intézkedést elhatároztuk, valamennyi érintett, tehát nemcsak az illetékes, hanem az érintett tárcákkal is egyeztettünk. Nyilvánvaló, hogy olyan adatok kerültek birtokunkba az elhatározott intézkedés bevezetése után, amelyek hatásár…