2 254 felszólalás
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért vagyunk biztosak benne, frakcióvezető úr, mert végigcsináltuk az önök módszerével, mondjuk, az ózdi kohászati üzemek korszerűsítését, végigcsináltuk Diósgyőr korszerűsítését, ami százmilliárdokat vitt el, és tízezreknek, százezreknek az évtizedes sze…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt percek is bizonyítják azt, hogy az indulatoktól nem fog több út épülni, sőt az elmúlt egy évtizedben épült utak minősége sem lesz utólag jobb attól, hogy valaki azt ilyen-olyan indulattól vezérelve megpróbálja másokra r…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Arató Képviselő Úr! Kérem, higgye el, nem önnel akarok ellenkezni. Imponál a felkészültsége, és ebben a témakörben én önnek nem vagyok vitapartnere. Engedje meg, hogy két dolgot megemlítsek, amiért szót kértem. Az egyik, hogy hálával tar…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, feltehetően a mai nap utoljára. Tisztelt Képviselőtársam! Én böcsülöm az ön felkészültségét, és pillanatig nem hiszem, hogy én elméleti kérdésekben önnek partnere vagyok. Ugyanakkor az utóbbi néhány évet leszámítva én világ életemben üzemben dolg…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Őszintén sajnálom, hogy ezt az egyébként rendkívül szimpatikus szemléletű beszédét ön, vagy akiknek erre néhány évvel ezelőtt módjuk lett volna, nem mondták el itt a parlamentben. Nem mondták…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napjainkban Magyarországon 940 ezer vállalkozás működik. Az önfoglalkoztató, illetve legfeljebb kilenc alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások száma 880 ezer, a legfeljebb 20 ezer, alkalmazottal dol…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről osztom Szalay Gábor képviselő úr számait, azok korrektek. Azt mondta, hogy körülbelül 10 ezer pályázat volt, és ezt önök a 800 ezer kis- és középvállalkozáshoz viszonyították. Javaslom, hogy viszonyítsuk a…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bőhm képviselő úr okfejtéséhez szeretnék szólni, előrebocsátva, hogy tartalmilag sok mindenben egyetértünk és azt hiszem, a kiindulópontunk is egyforma, mind a ketten szükségesnek tartjuk, hogy ez a metróvonal megépüljön. Én nem megyek vissza a L…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Tudom, hogy mára virradó éjszaka is és a mai nap folyamán is többen deklaráltuk, hogy nem kívánunk a 4-es metró ügyéből politikai vitát kreálni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ebbéli elhatározásunkat, reményeim szerinti közös tö…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívántam szólni, de lévén, hogy obligón kívül vagyok, nincs bent olyan pályázat, amelyben érintett volnék - sem elutasított, sem befogadott -, de a Göndör képviselő úr által említett emlékezet érdekébe…
T/3803 Az európai gazdasági egyesülésről, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy legelőször is az általános vitára utaljak vissza, melynek során Bőhm képviselőtársam, aki sajnos jelenleg nincs jelen, bizonyára elfeledkezve arról, hogy az általános vitában nincs válas…
T/3803 Az európai gazdasági egyesülésről, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatom, ahol képviselőtársam befejezte, ő az apport lazításáról szólt. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a törvényjavaslat 7. § (5) bekezdése mindennek tetejébe még az apportnál az alaptőke 25 százalékos mértékéig az appo…
I/4041 Kisvállalkozások nagy bajban
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon a vállalkozások 99,8 százaléka mikro, kis és közepes méretű. A kis- és közepes vállalkozások biztosítják a munkahelyek mintegy 70 százalékát, adják a nettó árbevétel több mint 50 százalékát, s 40 százalék kör…
I/4041 Kisvállalkozások nagy bajban
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az interpellációmban is mondtam, hogy nem a szándékok deklarálásával van a baj, és nem is az egyébként nagyon hangulatos szóvirágokkal. Azzal van a baj, hogy nem lehet abból megélni, hogy valaki szombaton zárva tart. Nem lehet spór…
T/3803 Az európai gazdasági egyesülésről, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita tárgyát képező T/3803. számú törvényjavaslat többszörösen összetett címére utalva engedjék meg, hogy eltérjek a tervezett szerkezeti…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A magyar felsőoktatás ügye csak látszólag egy szakmai kérdés. A magyar felsőoktatás Magyarország helyzetét, társadalmi fejlettségét, a világban elfoglalt helyét tekintve egy el…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban egy ritka pillanat, amikor a két oldal számos dologban egyetért, de éppen ezért tartom nagyon fontosnak, és talán ezt ellenzéki oldalról könnyebb megmondani, hogy igen, nagyon jó volt, hogy a felsőoktatásban dolgozó oktatók bére, ha…
I/3737 Növekvő ígéretek - csökkenő lehetőségek?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány dübörgő ígéretrohamai megkülönböztetett figyelmet fordítottak és fordítanak az uniós csatlakozást szorongással váró mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokra. (14.50) Az ígéretözön zsongító varázsát feledve v…
I/3737 Növekvő ígéretek - csökkenő lehetőségek?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): (Mikrofon nélkül kezdi.) Köszönöm a szót. A miniszter úr utolsó mondatát örömmel hallottam, hogy visszamenőleges hatálya nincs a jogszabálynak. Nézzük azonban a válasz szakmai részét! (Jelzésre:) Jaj, bocsánat! (Felhelyezi mikrofonját.) Az ön által is hivatkozott 2001/1. s…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb kormánypárti oldalról az egyik elhangzott vélemény azt tartalmazta, hogy általában beszélünk a fogyasztóvédelemről, és lévén, hogy az valóban a törvény számos cikkelyében megtalálható, így valóban…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a két percet a több képviselőtársam által említett fogyasztóvédelemnek szeretném szentelni. A tervezet 44., 45., 46. és 47. §-a foglalkozik azzal, hogy amennyiben a vételező, a fogyasztó megszegi a közüzemi szerződé…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szólók már többször foglalkoztak a Magyar Energia Hivatal önállóságának kérdésével. Igen valószínűnek tűnik, hogy helytálló az az állítás, mely szerint az eredeti előterjesztés nem tartalmazta az általunk köv…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Balla képviselőtársam megelőzött, magamnak is az a meggyőződésem, hogy a magyar háztartásoknak eddig is jelentős energiaköltségeit a most tervezett földgázár-emelések tovább fogják növelni nemcsak a közvetlen hatásukban, hanem, gondolom, abban a…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mentségemre szolgáljon, hogy én a mai nap folyamán, és azt hiszem, legutóbb sem ejtettem ki a számon az árkérdést, de engedjék meg, hogy mind Göndör képviselő úr, mind az államtitkár úr szavaira reflektáljak. Mindnyájan tudjuk, hogy ez egy kétsík…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha képviselőtársam megengedi, hozzá kapcsolódom. Azért van különös jelentősége a gázárnak, mert a fogyasztói kosárban kitüntetett szerepe van; mert a gázárnak - és ezt ön is pontosan tudja - minden más egyéb termékre és szolgáltatásra meghatározó…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): (Mikrofon nélkül.) Köszönöm szépen. Abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy tökéletesen igazat tudok adni Szalay államtitkár úrnak szakmai kérdésekben. Tökéletesen igaza van, az ellátás biztonságát kellene szavatolni. Szakmai körökben ismert, hogy milyenek az ellátórendsze…
A/2537 Gátlástalanság vagy gáttalanság?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön 2002. január 8-án a Pilvax kávéházban többek között a következőket mondta: honfitársaim, vállalom, hogy - s engedje meg, hogy innen szó szerint idézzem - ö2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű…
A/2537 Gátlástalanság vagy gáttalanság?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, én az Egyetértésben a nemzettelö című kiadványból, amelyet az MSZP internet-szerkesztősége 2002. január 8-án 14 óra 46 perckor adott ki, szó szerint idéztem az ön ígéretét. (Derültség a Fidesz padsoraiból.) Ön 2004-ig ígérte e…
I/2475 Mi lesz a sorsa az elkövetkezendő egy-két évben munkahelyét, megélhetését elveszítő 10-15 ezer vasutasnak?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az emberek nap mint nap saját kárukon tanulják meg, hogy mit jelent az önök választási igazmondása (Moraj az MSZP soraiban.): ígértek ingyenes tankönyvet: nincs; ígértek minimálbért: nincs - hivatkozva arra, h…
I/2475 Mi lesz a sorsa az elkövetkezendő egy-két évben munkahelyét, megélhetését elveszítő 10-15 ezer vasutasnak?
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, ha egymás minősítgetése segítene ezen a problémán, higgye el, én még azt is készséggel vállalom. Bár azt hiszem, egymástól olyan különböző paramétereink nincsenek, de ha úgy gondolja, hogy ez segít a dolgon, ám leg…