141 felszólalás
T/1050 A Társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslatot érdemes két részre választva megvizsgálni. Az egyik, mi indokolja azt, hogy elénk kerül ez a törvényjavaslat. Erről a képviselőknek több tudomásuk lehet több szektorból, az állampolgároknak pedig csak egyfajt…
Napirend előtti felszólalások
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a választások alkalmával a közpénzek elszivárgásának megakadályozására tett ígéretet. Hogy ez az ígéret mennyire sürgető volt, annak legújabb bizonyítéka az Állami Számvevőszék jelentése a tá…
V/895 Utunk a szociális Európába
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, én csak 30 másodperccel számoltam, de ezek szerint ennek majdnem a háromszorosával gazdálkodhatok. Hegyi Gyula képviselő úr a tényekből kiindulva egészen téves logikával téves következtetésre jut. Ugyanis a tb-önkormányzatok megszüntetését összekö…
H/554 A gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbálok rövid lenni a késői órára való tekintettel. (23.30) Elfogadom axiómának az ellenzéki képviselők jóindulatát, bár ez időnként üres halmazt eredményez akkor a további logikai gondolkodásaink kapcsán. Nem kezdenék bele abba a társadalomfi…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): (Nem működik a képviselő mikrofonja.) Köszönöm a szót, elnök úr. Véleményem szerint az ügyrendi javaslat... (Közbeszólások: Nem lehet hallani!)
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit Keller László elmondott, az teljesen helyénvaló, csak éppen az ügyrendi javaslat ellen szól, ezek a módosítások pont a költségvetés részletes vitájában megfogalmazott módosító indítványokat vezetik át a társadalombiztosítás költségvetésén. (K…
H/475 A társadalombiztosítás helyzetét és a társadalombiztosítás tevékenységét értékelő eseti bizottság létrehozásáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a probléma ezzel a javaslattal, hogy a mellette szóló érvek sem mondhatók komoly súlyúaknak, ezért nehéz az ellene szóló érveket is komoly súllyal latba vetni. Azt gondolom, érdekes társadalomkutatói feladat lesz az elmúlt tíz év társadalombizt…
Napirend előtti felszólalások
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt már a "Szabadság és jólét" című választási programjában megígérte a közpénzek elszivárgásának megakadályozását, és kormányzati pozícióban pedig lehetőséget kapott arra, hogy ígéreteit széles…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A felszólalásom elején röviden reagálnék Kökény Mihály megjegyzésére a zárt gyógyszerkassza ügyében. Jogos az a felvetés, hogy jobb lenne előbb a szakmai szabályt látni és utána a pénzügyi szabályt meghozni, de ebben a törvényben most a pénzügyi s…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, a zárt gyógyszerkassza kapcsán a vita nem arról szól, hogy a bezárása vagy a nyitottá tétele ördögtől való megoldás lenne. Időnként úgy érzem, kicsit elbeszélünk egymás mellett: azt mondtam, amiről beszélek, az pénzügytechnikai szabá…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Elnézést kérek Schvarcz képviselő úrtól, hogy váratjuk. Azt gondolom, némi félreértés lehetett a szavaimban, Keller képviselő úr. Az, hogy azt mondtam, hogy nincs értelme beszélnem arról, hogy mit kellene tenni a gyógyszertámogatással szakmai oldalról, az nem azt jelenti, h…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Bár elhatároztam, hogy nem fogok a gyógyszerszakmai vitába belemenni, de néhány pontosítás Schvarcz Tibor úr felszólalásához: Az, hogy 4500 gyógyszer van nálunk forgalomban, és van olyan ország, ahol 9000, sőt van olyan ország, ahol még egy nagyságrenddel több is, ez szeren…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem fogom igénybe venni a türelmet két percig. Amit az evidenciákon alapuló orvoslásról és annak támogatásáról Schvarcz Tibor úr mondott, azzal én teljesen egyetértek. Hogy ezt kinek kellene megfinanszírozni az intézmények kapcsán, azt gondolom, ez nem i…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából elbizonytalanított engem Nagy Sándor felszólalása. Az általa hiányolt módosító indítványt - miután Keller képviselő úrral egyetértettünk az általános vitában, hogy itt kellene a nyugdíjemelési szabályait tenni - be is nyújtottam a képvise…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalandó törvényjavaslat több fontos rendelkezést tartalmaz a leendő nyugdíjasok számára, valamint orvosolja azokat a sérelmeket, amelyeket az előző parlament a nyugdíjreformmal öss…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Nem mondom, hogy minden felszólalásra fogok tudni reagálni, de megpróbálok néhány egyszerű tényadatot helyre tenni. Azt gondolom, hogy a nyugdíjak '98-as reálérték-növekedését a szocialistáknak saját dicsőségükként feltüntetni finoman szólv…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. FRAJNA IMRE, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi és szociális bizottság megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találta. A törvényjavaslat három lényegi módosítást és több technikai módosítást tartalma…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. A bizottság többségi véleménye szerint a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a társadalombiztosítás költségvetését. Ebben jelentősen támaszkodhattunk az Állami Számvevőszék véleményére, misze…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először reagálnék néhány elhangzott bejelentésre. Azt gondolom, az a szám, miszerint a 96 milliárd forintos egészségügyihozzájárulás-bevételből nem lesz csak 92, ez pontosan a statisztikai hibahatáron belül levő érték. Azt gondolom, Keller úr kevé…
T/326 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): No, hát én nem vitatkoznék Keller képviselő úrral abban, hogy ki a cinikus ebben a kérdésben. Én azt gondolom, hogy az ellenoldalról folyamatosan elhangoztak azok a megjegyzések, miszerint ez a kormány törvényt sért. Erre mondtam, hogy törvénysértés akkor történik, amikor n…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés négy prioritása közül - mint ezt már valószínűleg hallották: az oktatás, a családok gyarapodása, a közbiztonság és a kis- és középvállalkozások támogatása - én most a családok gyarapodásáról fogok beszélni…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Nos, kedves Herczog Edit, akkor én is megosztom a saját óvodáim tapasztalatát, bár a rózsadombi óvodákról nem tudok nyilatkozni, mivel én egy zuglói lakótelepen lakom két gyermekemmel egyetemben. (14.10) Abban az óvodában, ahová a gyerekeim járnak, ez az arány feltehetően j…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, félreértés áldozata lett Göndör képviselőtársam. Nem azt mondtam, hogy erre a kormányra a január 1-től hatályos törvények lesznek érvényesek (Göndör István: A nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban!), azt mondtam, hogy az abban az időben hatál…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Elnézést, csak Vojnik Mária aggodalmait szeretném egy kicsit eloszlatni. Ebben a költségvetésben valóban nem található gyermekgondozási díj nevezetű címsor, de a módosító indítványok beadásának a határideje még nem járt le, úgyhogy könnyen lehet, hogy találkozunk még ezzel…
T/250 A büntető jogszabályok módosításáról
DR. FRAJNA IMRE, az egészségügyi és szociális bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Csak alelnök vagyok, de köszönöm szépen a szót.
T/250 A büntető jogszabályok módosításáról
DR. FRAJNA IMRE, az egészségügyi és szociális bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság megtárgyalta a büntető törvénykönyv illetékességi körébe tartozó passzusait, ezek a büntető törvénykönyvnek kizárólag a kábítószerrel összefüggő bű…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Mint az államtitkár úr mondta, ez egy olyan költségvetés, amit teljes egészében az előző kormány és tb-önkormányzat fogadott el és hajtott végre - ez ennek most a zárszámadása. Nehéz helyzetben van az ember, amikor egy…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Szóval, azt kell mondanom, hogy nem igazán értem Keller képviselő úr kérdését azzal összefüggésben, hogy a '98-as költségvetés módosítása és a pazarlás megszüntetése között milyen összefüggések léteznek. A dolog ugyanis elég egyszerű. Az a módosítás, amire itt felhatalmazás…
T/251 A társadalombiztosítás pénzügyi alapja 1997.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Szóval azt gondolom, hogy akkor válasszuk Keller képviselő úr kifogásait kétfelé. Azt gondolom, amit utóbb említett, ez az 1,6 milliárdos összeg oly mértékben belül van a statisztikai hibahatáron, hogy az ezen való vitát ugyan folytathatjuk, de nem hiszem, hogy az összeg na…
T/280 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.évi LXXXIII. tvörvény módosításáról
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslat hosszára való tekintettel feltehetőleg nem fog az a veszély fenyegetni, hogy a 15 percet túllépjen, főleg ha ellenzéki képviselőtársaim sem fogják ezt gondatlanságnak minősíteni a törvényjavaslat kapcsán. A javaslat valóban techn…