756 felszólalás
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az összes ponthoz egyszerre szeretnék hozzászólni. Valóban több házszabályellenes javaslatot tettünk, személy szerint én is, hiszen a vizsgáló- vagy eseti bizottság javaslatához érdemi módosító javaslatot egyáltalán nem lehet tenni, főleg akkor…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság feladatainak megfogalmazása tendenciózus, gyakorlatilag, ahogyan az előttem szólók is elmondták, nem lehet eldönteni, hogy ez már vajon a bizottság jelentése is, vagy csak a feladatai. Ezek közül a feladatok kö…
T/3012 A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 2., 7., 9., 12. és 17. pontjaihoz kívánok hozzászólni. Először is azt szeretném kérdezni, a kormány képviseletében kit tisztelhetünk. (Halász János: Én, ha megfelelek.) Igen, jó az államtitkár úr.
T/3012 A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak azt szerettem volna tisztázni, hogy az előbbi hozzászólásomnál láttam, hogy nagyon rossz néven vette Halász államtitkár úr; nyilvánvalóan nem neki szólt. Azt gondolom, hogy ha este fél kilenckor erről a törvényről beszélünk itt a parlame…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megilletődve hallgattam a miniszter úr szavait. Abszolút hitelesek lennének, ha egy évvel ezelőtt nem én tettem volna fel az írásbeli kérdést a belügyminiszter úrnak a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységével kapcsolatban, amire akkor az…
T/3012 A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Közel egy éve - mint ahogy azt már délután is mondtam, közel egy éve -, hogy írásban hívtam fel a belügyminiszter figyelmét arra, hogy a polgárőrségről szóló törvényt kijátszva gyakorlatilag a Magyar Gárda tagjai a Szebb J…
Napirend előtti felszólalások
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Kormánytagok! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket Orbán Viktor pártelnökük egy idézetére: "Nincs mentség és nincs kifogás, ha a kormány nem tudja garantálni a magyar polgárok védelméhez való jogát. A védelem…
A/2954 Felmérték-e a következményeket?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Számtalanszor szóvá tettük, hogy a Fidesz-kormány elmúlt egyéves intézkedései és a parlamenti többség elmúlt egyéves tevékenysége és intézkedései milyen káros hatásokkal voltak a honvédelmi…
A/2954 Felmérték-e a következményeket?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár Úr! Ugye, nem a két nap alatt, névvel és mindenféle azonosítási lehetőséggel ellátott közvélemény-kutatást hívta ön az állomány megkérdezésének? Nyilvánvalóan mindenki a lehető legjobb tudása szerint és őszintén válaszolt önöknek - ez n…
A/2777 Mit kíván tenni, hogy rászorítsa a Magyar Köztársaság miniszterelnökét az Alkotmány és a rá vonatkozó törvények betartására?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Köztársaság miniszterelnöke a Miniszterelnökség alapító okiratán - és nyilvánvalóan más közokiratokon is - olyan hivatalos bélyegzőt használ, amelyen a "Magyarország miniszterelnöke"…
A/2777 Mit kíván tenni, hogy rászorítsa a Magyar Köztársaság miniszterelnökét az Alkotmány és a rá vonatkozó törvények betartására?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Nem mennék bele a konkrét vitába, csak arra kérem, hogy a hatályos és általam is idézett törvényeket legyen kedves olvasgatni néha, ami arról szól, hogy hogyan is kell ezt használni mindenkinek kötelezően ebben az országban most, 2011-ben. Mit képze…
I/2624 Életpályamodell helyett tömeges pályaelhagyás?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. "Tömeges pályaelhagyás" a címe az interpellációnak, nem "pályakezdés". (Derültség az MSZP soraiban.) Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor a választások után pár héttel azt ígérte: két héten belül rend lesz az országban, a közbiztonság javulni f…
I/2624 Életpályamodell helyett tömeges pályaelhagyás?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Versenyezhetünk, hogy az elmúlt húsz évben melyik kormány mit csinált, de attól tartok, hogy önök nyernének, hiszen az elmúlt kilenc hónapban többet ártottak ennek a területnek, a rendvédelemnek és a rendészetnek, mint az elmúlt húsz év összes k…
T/2230 Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az európai integráció és a nemzetközi együttműködés elmélyülésének eredményeként az államhatárok ma már kevésbé szakítják szét mesterségesen a gazdasági, földrajzi szempontból egybetartozó térségeket. A hat…
K/2407 Elkerüli-e a Kormány megszorító csomagja a rendvédelmi szervek költségvetését?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz választási kampányának egyik legfőbb üzenete, az Orbán-kormány programjának hangsúlyos eleme a közbiztonság javítása és a rendőrség megerősítése volt. Önök a kormányprogramjukban azt is deklarálták, hogy a védel…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1., 2. módosító javaslathoz szólnék hozzá, bár mondhatnám bármelyiket, hiszen meggyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat semmilyen módosító javaslattal sem hozható helyre. Ennek a törvényjavaslatnak egyetlen sorsa lehet, hogy az előterjesztő vi…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbálnék a törvényről beszélni. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat, amelynek a tárgyalásába ma belekezdtünk, egy semmiségi törvény, egy semmisségi törvény, amelyhez hasonlót diktatúrák, önkényuralmi rendszerek megdöntésekor sz…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársam hozzászólásával és az arra adott fideszes üdvrivalgással kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy összenőtt, amit összetartozik a 2006. őszi utcai zavargások tekintetében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő asszony! Önnek teljesen igaza van. Ezeknek a rendőröknek, bv-seknek, akik ilyet elkövettek, börtönben van a helyük egy jogállami demokráciában. (Dr. Balsai István: De nincsenek bent. - Közbeszólások a Fidesz és a Jobbik soraiból…
I/2276 Tervezi-e a Kormány a településőr program újraindítását?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évtized javuló bűnügyi statisztikái ellenére az ország több térségében érezhetően romlott a lakosság biztonságérzete. A helyzetet súlyosítja, hogy a közbiztonsági problémák az ország gazdasági nehézségekkel küs…
I/2276 Tervezi-e a Kormány a településőr program újraindítását?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy az a 2000-2500 ember, aki a munkában részt vett, és azok a települések, amelyek életét segítette, nem látszatintézkedésnek élték meg, nem ez a visszhangja egyébként a sajtóban sem. Az ön által említett 1900 rendőrből, aki idén…
A/1947 Hol van az az erkölcsi, elvi határ, amelyet még ma is érvényesnek tart?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm szépen, miniszterelnök úr, hogy két hónap után válaszol az azonnali kérdésemre (Dr. Orbán Viktor: Nem volt ülés.), hiszen ez a kérdés még aktuálisabb, mint amikor beadtam. Miniszterelnök úr, demokráciákban a törvények és csakis a törvén…
A/1947 Hol van az az erkölcsi, elvi határ, amelyet még ma is érvényesnek tart?
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, kioktató válasza mindenképpen megerősít engem abban, miniszterelnök úr (Derültség és közbeszólások a kormánypárti padsorokban. - Az elnök csenget. - Lázár János: Csak meghaladta a képességeidet.), hogy sokkal szimpatikusabb énje volt az, am…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kimeríteni a rendelkezésemre álló időt, de miután a 16 ajánlási pontból 13 az én módosító javaslatom, ezért úgy gondolom, hogy a plenáris ülésen is illik elmondani legalább a legfontosabb dolgokat. A 4., 7., 10., 11. és 13. pontokhoz s…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai gazdaságok összeolvadása, az egységes belső piac kiteljesedése Európa versenyképességének megerősítése és gazdasági-társadalmi fejlődése szempontjából kulcsfonto…
T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretném azért felhívni a figyelmet, hogy ezek a szabályozások egyrészt jogharmonizációsok, másrészt pedig részben vitatottak, ami a magánbiztonsági részt illeti. (10.40) Nagyon fontosnak tar…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A beadott módosító javaslatom a rendészetet, azon belül is a Belügyminisztérium költségvetését érinti. A Fidesz választási és a kormányprogramja hosszasan foglalkozott a közbiztonság és a rendészet kérdéseivel, szigorúbb törvényekről, megerősíte…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha személyesen gondolta képviselőtársam az elődeimet emlegetni, akkor rossz hírem van: az én nagyapám még annak idején a Ludovikában tanult, és úgy volt katonatiszt. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Szégyen!) És ha ezt…
T/1864 A bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvények módosításáról T/1865 A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vagyok költői hangulatban, mégis egy idézettel fogom kezdeni a felszólalásomat. "Óh, én nem így képzeltem el a rendet." Véleményem szerint sokan mások sem. A fél éve tartó nemzeti összefogás…
T/1864 A bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvények módosításáról T/1865 A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, az, hogy önnek és önöknek van levegőjük, azt nem kétlem, pont erről beszéltem, hogy a kétharmadnyi levegő után már a háromharmadnyi levegő elvételére törekednek az ilyen és ehhez hasonló javaslataikkal. Az úgynevezett UD Z…