451 felszólalás
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Ahogy már a korábbiakban is mondtam, és előttem képviselőtársam is elmondta, alapvetően ezen szakaszban vizitdíjjal kapcsolatos elhagyó javaslatokat tettünk, amelynek az a lényege, hogy e…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm szépen. Igen, képviselőtársam pontosan azzal fejezte be, amit el akartam mondani. Igen, képviselő asszony, értem, amit mond, sőt önnek igaza van. Van egy nagy probléma az eddig előterjesztett öt törvényjavaslat egészével is. Most nem az…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Államtitkár Asszony! Én pontosan értem önt. Amit a búvárkodásról mondott, ott egy olyan kockázatra kötelezően fizetni kell, a barokamrára. Már ahol van. Tehát ha Sarm el-Sheik környékére megy és a Vörös-tengerre, ott van egy katonai kór…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ajánlás 134. pontjában a művi meddővé tétellel kapcsolatos szabályozásról és erről az itt benyújtott módosító javaslatunkról szeretnék néhány szót szólni. Elöljáróban engedjék…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Amikor a 2007. évi költségvetésre készültem, meglehetősen sok irományt végigolvastam, és akármennyire is gondolkodtam, hogy mi lenne az, ami összefoglalásképpen ebben a költségvetésben megjelenik, ne…
T/1036 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Még a szavazás megkezdése előtt nyomtam meg a gombot, ugyanis a forgatókönyv alapján Schvarcz képviselő úrnak az ajánlás 13. pontja szerinti módosító javaslatáról szavaztunk, és azt a Ház az én rögzítésem szerint elfogadta, ez…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság alapvetően - ahogy előttem szóló képviselőtársam is elmondta - a rokkantnyugdíjakat érintő kérdések miatt kérte, hogy tárgyaljuk meg ezt a…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kránitz képviselő úr, számoljon velem együtt, legyen szíves! Azt mondta ön, hogy 100 milliárd forint hálapénz van a rendszerben egy esztendőben. Képviselő úr, 10 millió magyar állampolgár van. Kérem, ossza el…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, meglehetősen reménytelen vállalkozás éjszaka fél 12 környékén arról egy kommunikációs csatát folytatni, hogy a vizitdíj kiváltja-e a hálapénzt, vagy nem. Úgyhogy ezen a témán tovább is lépnék, m…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Akkor ott folytatnám, ahol az előbb abbahagytam. Az a rendszer, amit ön vagy önök a törvényjavaslatban javasolnak, arról szól, hogy ha a beteg az adott ellátást nem a hozzá legközelebb eső kijelölt három kórház k…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Olyan nehéz helyzetbe hozza az embert, nem szívesen mond ilyet; nem szívesen teszem, és én azt gondoltam, hogy nem is fogom megosztani a nagyközönséggel. Emlékszik rá, egyszer Szegeden vitatkoztunk, jó…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.), a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Fontos törvényjavaslat vitája előtt állunk. Engedjék meg, hogy első gondolatként három dolgot jegyezzek meg erről a törvényjavaslat…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb már egyszer benyomtam a kétperces gombot, aztán azt gondoltam, hogy elég régen szólított meg Vojnik Mária ahhoz, hogy most már ne reagáljak rá, de az idő úgy hozta, hogy mégiscsak el…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha előveszik ezt a törvényjavaslatot, akkor annak a 41. § (8) bekezdését a 28. oldalon lapozzák föl, én nagy tisztelettel kérem önöket. Ez az a rész, amelyik a záró rendelkezések nevet viseli. Ebben a…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Látom, hogy parázs vita folyik. Engedjék meg, hogy azért néhány alaptézist újra megismételjünk, szerintem nem fogok már újat mondani vele. Ez a törvényjavaslat nem rendelkezik arról, hogy megváltoztatn…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm. Tisztelt Képviselő Asszony! Egyrészt azt gondolom, a várólistáról nagyon világosan elmondtam az álláspontomat a vezérszónoklatban, de szívesen megismétlem. A várólista nem jó dolog, nem arra való, hogy a betegek örüljenek neki. Képvise…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Azt gondolom, a várólistákat megbeszéltük. Én úgy vélem, hogy anyagi okokból, tehát a finanszírozás szűkössége miatt nem indokolt várólisták fenntartása. Ez azt jelenti, hogy ebben a rendszerben nincs annyi pénzünk, hogy saját m…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Őszintén sajnálom, hogy a miniszter úr csak a televíziós közvetítés utolsó 12 percére tisztelt meg bennünket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Gyanútlan szemlélők azt hihetnék, hogy az általános vita itt véget ér…
T/1036 Az egészségügyben működő szakmai kamarákról
DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság ülésén a kötelező kamarai tagság megszüntetésével kapcsolatosan hosszabb vita is kibontakozott. Több olyan kérdésben kérték a képviselők az előterje…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban annyit kérnék segítségként a képviselő asszonytól és mindenki mástól, hogy mondja be a módosító javaslat számát, hogy mi is tudjuk követni. Ebben a kérdésben tudtam követni enélkü…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Molnár képviselő úrtól szeretnék kérdezni, tisztelettel megvárom. (Molnár Albert elfoglalja helyét.) Képviselő Úr! Azért kérdezem, mert a 8-as módosító javaslatát, amit beadott, mi úgy értékeltük a bizottsági ülésen, hogy az a hatályos adótörvén…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Mi is ugyanehhez a kérdéskörhöz nyújtottunk be módosító javaslatot, a 88. és a 92. sorszám alatt találhatóak. A szolidaritás mértékére vonatkozóan mi is egyetértünk abban - ahogy Csáky ké…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A 104. módosító javaslatra hívnám fel az ön figyelmét, és bocsássák meg, nem emlékszem rá, hogy ezt a tárca támogatta, vagy nem támogatta. Ha valaki tudja, akkor szóljon. (Dr. Vojnik Mária: Ez a következő…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A 110. módosító javaslatról szeretnék beszélni, de elöljáróban hadd mondjam el, hogy elérkeztünk a törvény azon szakaszához, amellyel a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alapvetően nem ért…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, az előbb kicsit kicsúsztam az időből. A 144-es javaslatunkban csatlakozunk a Schvarcz képviselő úr által megfogalmazottakhoz, tehát a csomagküldést mi sem támogatnánk, ugyanakkor a házhoz szállítást elfogadható, jó…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Én a 162. sorszámon lévő módosító javaslatunkra hívnám föl a figyelmet. Ez kettő részből áll. Az egyik része a gyógyszerészeknek a tulajdoni hányadát szabályozná. Mint ahogy már korábban…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun m. 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselő Úr! Két apró észrevételt engedjen meg a felszólalásához. Bármilyen sokat is beszélgetnek, egyeztetnek miniszterek vagy leendő miniszterek gyógyszerészekkel, a gyógyszerész szakma képviselői…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun m. 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! A törvénytervezet meglehetősen hosszú, igen nagy horderejű területeken kíván szabályozni. Többször elmondtuk - képviselőtársaim is elmondták -, hogy nem folytak le a…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun m. 2. vk.): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kikerülő gyógyszerforgalmazásról eddig kerültem, hogy állást foglaljak, mert úgy érzem, hogy a vita nem abba az irányba halad, amiről egyáltalán érdemes lenne vitatkozni. Foglaljuk össze: ha szabadon…
T/18093 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság ülésén alapvetően a törvényjavaslatban szereplő sok paragrafus közül négy volt, amelyik nagyobb vitát váltott ki. Ilyenek voltak az irányítot…