467 felszólalás
I/11781 Mesterházy és a jobboldali sérvműtét?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A további kérdezőknek és válaszolóknak felhívnám a figyelmüket az időkorlát betartására. (Dr. Vojnik Mária: Elnézését kérem!) Most megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár asszony válaszát.
I/11781 Mesterházy és a jobboldali sérvműtét?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ, ezért az Országgyűlést kérdezem, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 155 nem szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Most Szabó Zoltán, az…
I/11783 Hova jutott az ország nyolc év alatt?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Molnár Csaba miniszter úrnak. Miniszter úr, öné a szó.
I/11783 Hova jutott az ország nyolc év alatt?
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak.
I/11746 Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül
ELNÖK: A képviselő úr elfogadta a miniszteri választ. Most Medgyasszay László, a KDNP képviselője következik, aki interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: "Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül" címmel. Képviselő úr, öné a szó.
I/11746 Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/11746 Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/11746 Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül
ELNÖK: Ha jól értettem, a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Ezért most az Országgyűlést kérdezem, hogy elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 166 igen szavazattal, 133 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az állam…
I/11764 Bocsánat, vétettünk?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a válaszadás jogát Katona Tamás államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/11764 Bocsánat, vétettünk?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
I/11764 Bocsánat, vétettünk?
ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 145 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Nógrádi Zoltán…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 33. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Szűcs Lajos jegyzők lesznek segítségemre. Ügyrendi kérdésben…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: A Házszabály 56. §-a szerint ehhez a frakcióknak joguk van, úgyhogy 13 óra 40 percig szünetet rendelek el. (Szünet: 13.03-13.40 Elnök: dr. Katona Béla Jegyzők: Podolák György és dr. Szűcs Lajos)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: 13 óra 40 perc van. Folytatjuk ülésünket. A Fidesz képviselőcsoportja a 2009. december 14-15-i ülésnapra Révész Máriusz képviselőt, Gulyás Dénes képviselőt, a KDNP képviselőcsoportja Molnár Béla képviselőt, az MSZP képviselőcsoportja Demendi László képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek me…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. (Moraj és hangok a Fidesz és a KDNP soraiban: Na! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Molnár Béla frakcióvezető-helyettes úr, a KDNP-től.…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezném, a kormány részéről óhajt-e valaki válaszolni. Parancsoljon, Hónig miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kóka János frakcióvezető úr, az SZDSZ-től. Frakcióvezető úr, parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezném, hogy a kormány képviselői közül akar-e valaki választáviratot küldeni frakcióvezető úr táviratára. Igen, látom, Katona Tamás úr, parancsoljon!
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalni kívánók sorát.
T/6147 A minősített adat védelméről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata alapján az Országgyűlés elnöke Házszabálytól való eltérésekre tett javaslatot. Felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat Házszabálytól való eltéréssel történő határozathozatalának eln…
T/6147 A minősített adat védelméről
ELNÖK: A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség ötperces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e ezzel valaki élni. (Nincs jelzés.) Ilyet nem látok. Akkor most a határozathozatal következik.…
T/11303 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Most újfent lehetőség van arra, hogy képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő 5-5 percben felszólaljon. Megkérdezem, hogy óhajt-e élni valaki ezzel. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Akkor határozathozatal következik. A következő döntéshez…
J/11484 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. július - 2009. december) H/11485 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság j
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazás előtt kíván-e valaki szólni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Ilyet nem látok. Akkor most határozathozatal következik. Újból négyötödös többségre van szükségünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való…
T/11468 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról T/11469 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, kíván-e valaki ötperces időkeretben szólni. (Senki sem jelentkezik.) Ilyet nem látok. Akkor most újból négyötödös határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez az Országgyűlés elnöke T/11468/1…
T/11285 A rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérdezem, hogy óhajt-e valaki fölszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Ilyet nem látok. Akkor négyötödös szavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/11285/2. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megálla…
T/11462 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok. Négyötödös szavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/11462/1. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavaz…
H/11211 Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok. Most négyötödös határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez az Országgyűlés elnöke T/11211/8. számú javaslat…
T/11209 Az egyes rendészeti és migrációs tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes törvényeknek a Vízuminformációs Rendszer bevezetésével összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról T/11296 Egyes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére
ELNÖK: Kérdezem, hogy kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Az utolsó négyötödös szavazásunk következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Orszá…
I/11418 Miért gondolják, hogy kommunikációs trükkökkel föl lehet számolni a leszakadó társadalmi csoportok oktatási hátrányait?
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak. Parancsoljon!
I/11418 Miért gondolják, hogy kommunikációs trükkökkel föl lehet számolni a leszakadó társadalmi csoportok oktatási hátrányait?
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.