467 felszólalás
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést,…
Mandátumigazolás tárgyalása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felkérem V. Németh Zsolt jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (V. Németh Zsolt közreműködésével Gyopáros Alpár kézjegyével ellátja az esküokmányt. - V. Németh Zsolt gratulál G…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután a miniszterelnök úr felszólalása nem haladta meg a húsz percet, így a frakcióknak lehetőségük van öt percben reagálni. Először megadom a szót Navracsics Tibor frakcióvezető úrnak. (Közbeszólások az MSZP-ből: Halljuk!)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Noel O'Flynn urat, az ír képviselőház tagjainak érdekeltségét felügyelő bizottság elnökét és a delegáció tagjait (Taps. - A delegáció tagjai a díszpáholyban felállva köszönik meg a tapsot.), akik a mentelmi, összeférhetetl…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy óhajt-e még valaki szólni. Mesterházy Attila frakcióvezető úr, az MSZP-től.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most megadom a szót Kóka János frakcióvezető úrnak, az SZDSZ-ből. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Viszontválaszra megadom a szót Bajnai Gordon miniszterelnök úrnak. Parancsoljon, miniszterelnök úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár valóban az előző vitában többször elhangzott a költségvetés szó, úgy ítéltem meg, hogy ez ennél sokkal többről, gazdaságfilozófiai alapkérdésekről szólt. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz padsoraiban. - Taps az MSZP padsoraiban. - Font Sándor:…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a kormány nevében... (Szabó Imre feláll.) Látom, hogy a kormány nevében Szabó Imre miniszter úr válaszol. Parancsoljon, miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szanyi Tibor frakcióvezető-helyettes úr, az MSZP-től. Frakcióvezető-helyettes úr, parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében Szabó Vilmos államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Nagy Kálmán frakcióvezető-helyettes úr, a KDNP-ből. Parancsoljon, frakcióvezető-helyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Képviselő Úr! Szeretném mondani, hogy körülbelül fél perce ki van kapcsolva a mikrofonja. (Dr. Nagy Kálmán befejezi felszólalását. - Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) A kormány nevében megadom a szót Korózs Lajos államtitkár úrnak. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Hende Csaba jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívül felszólalni kívánok sorát.
T/11255 A személyi jövedelem adóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Most felkérem Nyakó István jegyző urat, ismertesse a tárgysorozatba-vételt elutasító bizottsági döntéseket.
P/11331 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnöke a Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban című, P/11331. számú politikai nyilatkozattervezet tárgyalása…
P/11331 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, 5-5 perces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e élni valaki ezzel. Németh Zsolt nevét látom; képviselő úr, parancsoljon!
P/11331 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, az SZDSZ-ből.
P/11331 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban
ELNÖK: Megadom a szót Kozma József képviselő úrnak, az MSZP-ből. Képviselő úr, parancsoljon!
P/11331 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintően aggodalomra okot adó kisebbségpolitikai eseményekkel kapcsolatban
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most megadom a szót Firtl Mátyás képviselő úrnak, a KDNP-ből. Képviselő úr, öné a szó. (Az elnöki széket Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó napot kívánok! Üdvözlöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a parlament munkáját. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 27. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Török Zsolt és Móring József Attila jegyzők lesznek segítségemre. Tisztelt…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. A kormány nevében megadom a szót Draskovics Tibor miniszter úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tatai-Tóth András frakcióvezető-helyettes úr, az MSZP-től. Frakcióvezető-helyettes úr, parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Hiller István miniszter úrnak. (Font Sándor: És erre még lehet válaszolni?)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kóka János frakcióvezető úr, az SZDSZ-től. Frakcióvezető úr, parancsoljon! Öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Harrach Péter frakcióvezető-helyettes úr, a KDNP-ből. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Korózs Lajos államtitkár úrnak. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a napirend előtti hozzászólások végére értünk. Felkérem Móring József Attila jegyzőt, hogy ismertesse a további napirenden kívül felszólalni kívánók sorát.
H/10978 A dubicsányi barnaszénbánya és a Komjáti mellett található lignitmező megnyitásával kapcsolatos kormányzati teendőkről
ELNÖK: Most felkérem Török Zsolt jegyzőt, ismertesse a tárgysorozatba-vételt elutasító bizottsági döntéseket.
T/11210 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXI. törvény hatályon kívül helyezéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXI. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztés tárgyalásával kapcsolatban Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. Felkérem Móring József Attila jegyzőt,…