554 felszólalás
T/2083 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában t
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülök neki én is, hogy Turi-Kovács képviselő úr is behozott egy ilyen vonalat. A klímaszkeptikusok táborával abban tudok egyetérteni, hogy valóban nem egyértelmű és tudományosan nem bebizonyított, hogy mi okozza magát a klímaváltozást, illetve…
T/2083 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában t
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán nem akarok atomenergiával kapcsolatos vitát generálni ebből, mert nagyon messze vinne az eredeti témától, egyébként már csak azért sem, mert annak nagy részével egyetértek, amit képviselő asszony elmondott. Én magam is úgy gondolom, hogy valóba…
T/2083 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában t
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Minden reményem szerint az utolsó kettőperces felszólalásom. Jobbikosként és felelős politikusként abszolút nem értek egyet azzal a Pató Pál-i gondolkodással, hogy ráérünk még arról dönteni, hiszen igaz, hogy 80-100 évre kiható döntést hozunk, de a döntést ma k…
T/2083 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény és az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában t
KEPLI LAJOS (Jobbik): Csakis azért, mert Sallai képviselő úr (Boldog István: Aki nem szólalt még föl ebben a vitában! ? Derültség.) Sallai képviselő úr megszólított
T/2078 Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Le kell szögeznünk már az elején, hogy ez az egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat nagyrészt olyan adminisztratív pontosításokat és adminisztrációcsökkentési, -könnyítési javasl…
T/2078 Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úrtól mint az előterjesztő képviselőjétől elnézést kérek, de engedje meg, hogy reagáljak Sallai R. Benedek képviselő úrnak a balatoni halászat leállításával kapcsolatban elmondott szavaira, még ha ezek nem is kapcsolódnak szigorúan a törvé…
K/1818 Mikor születhetnek ismét gyermekek Várpalotán?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A korábbi várpalotai Városi Kórház, amely egy éve vette fel Szent Donát nevét, a 2005. évben került magánvállalkozás üzemeltetése alá, mivel az önkormányzat finanszírozási nehézségekkel küzdött. Az üzemeltetési jogért a város…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetési tervezetnek olyan fejezetéről vagy olyan részeiről szeretnék inkább kicsit általánosságban beszélni és némi konkrétumra is kitérve, amely a környezetvédelmet, energiapolitikát és vízügyeket érinti, tehát ami a Jobbik-frakción belül az…
T/1965 Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem rövid lenni és összefoglalni azokat a meglátásaimat, amelyek az országos környezeti információs rendszerrel, illetve ezzel a jogszabálytervezettel kapcsolatban kialakultak bennem, illetve a Jobbik-frakcióban. Ala…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban Keszthely adott otthont a Balaton tervezési konferencia rendezvénynek, amelynek témája a Balaton-régió jövője volt. Örömteli, hogy úgy látszik, végre történik valami a Balaton körül is, hiszen az elmúlt évek…
I/1789 Számít-e a kormánynak több száz bányászcsalád megélhetése?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök kijelentették, hogy december 31-ével végleg bezárják az oroszlányi szénbányát, amely Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája. Ezzel kapcsolatban a Jobbik évek óta hangoztatja, hogy ha a kormány komolyan gondolja azt…
I/1789 Számít-e a kormánynak több száz bányászcsalád megélhetése?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Államtitkár úr, azt ajánlom önöknek, hogy vigyázó szemüket Ózdra vessék, ahol a Hír TV Célpont című műsorának idézete szerint a Jobbik elverte a Fideszt, mint jég a határt. Ózd is valaha egy virágzó bányászváros volt. Azt ajánlom önöknek, hogy legyenek figyelemmel Ózd példájára…
T/1706 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény alapvetően a bányászatról szól. Természetesen címében a termőföld védelméről szóló törvény módosítása is benne van, de ez egy rendkívül apró technikai jellegű részt jelent csak az egész jogszabály szempontjából.…
T/1706 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Riz képviselő úrra reagálnék. Nem én hoztam szóba Ózd témáját, ahol múlt vasárnap a Fidesz házhoz jött a pofonért. Igazából el kell mondjam, hogy az a kétharmados arányú megszégyenítő győzelem, amelyet a Jobbik mért, polgármesterjelöltünk Janiczak Dáv…
T/1706 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, Sallai képviselő úr itt van, csak helyet változtatott közben a teremben. Neki reagálnék, illetve elmagyaráznám. Nyilván nem arra fogok reagálni, amiben egyetértünk, hiszen ebből volt több, hanem arra a mondatára, amelyben arra célzott, hogy mié…
T/1371 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom, ahogy eddig is, a továbbiakban is azt tekinti egy törvényjavaslat tárgyalása során, hogy a magyar nemzeti érdekek szempontjából mennyire jelentős vagy mennyire számít az a törvényjavaslat,…
T/1371 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Annyit szerettem volna még hozzátenni, mert pontatlanul hangzott el, talán a Törvényalkotási bizottság felszólalója részéről, hogy, mint mondta, a Déli Áramlat megvalósulására forrásdiverzifikáció miatt van szükség. Nyilvánvalóan itt a szállítási útvo…
H/492 A Déli Áramlat nemzetközi földgázvezeték magyarországi szakaszának megépítésével kapcsolatos megállapodás megkötésének folyamatát felügyelő eseti bizottság létrehozásáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném kérni a jelen lévő parlamenti frakciókat, a parlamentben helyet foglaló frakciók képviselőit, akik majd remélhetőleg felszólalnak még utánam ebben a vitában, hogy amennyiben ez a bizottsági üléshez hasonlóan e…
Napirend előtti felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is engedjék meg, hogy a köztársasági elnök úr beszédének első mondataira utaljak. Azt mondta, átnézte valamennyi párt választási programját és összehasonlította azok környezetvédelemmel, klímapoli…
H/283 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jelen határozati javaslatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatni tudja, mégpedig azért is, mert már az előző ciklus végén volt egy hasonló kezdeményezésünk, aztán ebben a ciklusban is többször felszólaltunk az…
A/1575 Támogatja-e a Kormány egy egészségügyi szűrőközpont felállítását Devecser városában?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök úr napirend előtti felszólalásában említette, a választópolgárok ítéletet mondtak. Így van, a választópolgárok ítéletet mondtak a Veszprém megyei Devecser településen is, ítéletet mondtak arra…
A/1575 Támogatja-e a Kormány egy egészségügyi szűrőközpont felállítását Devecser városában?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Amit ön felolvasott, abból is látszik, hogy a szűrőközpontra igény volna, és nemcsak abban az egy évben, amíg működött, hanem most is igény volna rá. Önök egy évvel a vörösiszap-katasztrófa után levonultak a területről, levették a kezüket Devecs…
T/1371 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid leszek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a saját energiastratégiájába illeszkedően bírál el minden olyan javaslatot nyilvánvalóan, amelyet a kormány energiapolitik…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Most jó lesz?
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! A napokban az ENSZ klímacsúcsa zajlik New Yorkban, és ezen a klímacsúcson mondott Áder János köztársasági elnök úr egy beszédet. Talán szokatlan tőlem, de…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Sallai képviselő úrnak válaszolnék, vagy reagálnék. Képviselő úrtól nem vártam azért, hogy ennyire félremagyarázza szavaimat, hiszen mi atomenergia-témában is nagyon építő jellegű és jó vitákat szoktunk egymással, akár négyszemközt is folytatni. Nyilvánvaló, ho…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Miután itt többen is hangoztatták már a származásukat, akkor most én is bekapcsolódom. Én ugyan nem vagyok paksi, de egy Paks melletti kis faluból származik a családom, Németkérről, s ebből adódóan, valamint abból adódóan, hogy a rokonságom jelentős része kötőd…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tekintve, hogy a rendelkezésünkre álló időkeretből még mintegy 6 perc hátravan, szeretném összefoglalni a saját részünkről a mai vitanap tanulságait. Ugyan sokszor voltak, akár a vezérszónoki felszólalásokban vagy a vitában is hevesebb kirohanások, de azt gondo…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem azért jelentkeztem újra napirend utáni felszólalásra, mintha annyira szeretnék az üres kormánypárti padsorokhoz vagy az üres kormányzati bársonyszékekhez beszélni (Dunai Mónika felé fordulva:) - bocsánat, majdnem üres, még éppen nem üres padsorokh…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy az előző ciklusban is és most, ebben a ciklusban is szinte magamra maradok itt az Országgyűlésben, és egyedül kell nagy nemzeti kincsünk, a Balaton érdekében időről időre ismét felszólalnom. Rengeteg aspektus…