554 felszólalás
T/12367 A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Hasonlóan rövid leszek, mint az imént, bár tartalmában némileg eltérő. A környezetvédelmi termékdíj szabályozásával kapcsolatban, mint azt az általános vitában is elmondtuk, alapvető problémáink vannak. Nem jelen módosítás elsősorban a problémánk, hanem a körny…
T/12590 Egyes törvényeknek az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzésével és kezelésével összefüggésben történő módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A Jobbik ezen törvényjavaslat kapcsán ismét bizonyságát szeretné adni, hogy fellép a kényszerbetelepítés ellen, legyen szó akár emberekről, akár növényekről; nem támogatjuk a növényi inváziót, ugyanúgy, ahogy a humáninváziót sem, úgyhogy ezt a törvény…
T/12721 Az egyes klímapolitikai és zöld gazdaság fejlesztési tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, így Kiotó fényében, Párizs és Marrakesh után mindannyian beláthatjuk, talán nincs is olyan képviselőcsoport vagy képviselő a parlamentben, aki ne látná be, hogy mennyire fontos a klímavédelem és a zöldgazdaság-polit…
K/12873 Mi lesz az Erzsébet-programban résztvevő állami ingatlanok sorsa?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy a szocialista kormányok alatt megkezdett, a balatoni ingatlan vagyon szétrablását érintő intézkedések tovább folytatódnak 2010 óta is folyamatosan. A múlt héten jelent meg a sajtóban, hogy a kormány felmondott…
T/12721 Az egyes klímapolitikai és zöld gazdaság fejlesztési tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor klímapolitikai, zöldgazdaság-fejlesztési tárgyú törvényjavaslat kerül a parlament asztalára, az mindig egy kicsit alkalom és lehetőség arra, hogy áttekintsük a világ helyzetét ilyen szempo…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok mindent elmondtak már az előttem szólók, és kormánypárti képviselőtársaim elmondtak sok mindent, amiről szerintem ez a törvényjavaslat nem szól. Ez a törvényjavaslat, legalábbis én…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm a reagálás lehetőségét, ha már ennyiszer elhangzott a nevem, akkor mindenképpen úgy gondolom. Witzmann képviselő úr azt mondta, hogy még nem is tudom, mit fog mondani, hát, pontosan tudtam, hogy mit fog mondani, hiszen az elmúlt fél évben valahányszor velem kapcsolatba…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni a normál időkeretet, és valóban igyekszem én is kicsit higgadtabb hangnemet megütni. Igaza van Witzmann képviselőtársamnak abban, hogy az nagyon jó, ha a vendégéjszakák száma nő a Balatonon vagy akármelyik, a turizmus által érintett terüle…
T/12737 A nemzeti turizmusfejlesztésről
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Én eredetileg Gelencsér képviselő úrra szerettem volna reagálni, akinek kár volt lejönnie a pulpitusról, mert házhoz jött a pofonért, ugyanis azt mondta, hogy semmi köze a fideszes megyei közgyűlési vezetőknek az SCD-kempingek elkótyavetyéléséhez. Hát, ki volt…
T/12743 Energetikai tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindössze kettő percet kérek. Azt gondolom, hogy ez a nap a konfrontációk napja volt itt a Magyar Országgyűlésben, itt a plenáris ülésteremben akár az alaptörvény-módosítás kapcsán, akár imént a turizmussal kapcsolatos tör…
T/12367 A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat indoklását meglehetősen részletesen, talán túl részletesen is meghallgattuk már előterjesztő államtitkár úrtól és a fideszes vezérszónoktól is, nem kívánnék most…
T/12590 Egyes törvényeknek az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzésével és kezelésével összefüggésben történő módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, talán a mai nap utolsó felszólalójaként nem is fogom sokáig húzni az idejüket. Elintézhetném annyival, hogy azt mondom, a Jobbik az előterjesztést támogatja, de azért egy mondatot hadd fűzzek hozzá én is, ha már itt többsz…
T/11851 Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, a rezsicsökkentés már a bevezetésekor egy nagyon ügyes politikai kommunikációs trükknek bizonyult, amely a későbbiekben a háztartások nagyon kis számában eredményezett érdemi megtakarítást, amint azt az elmúlt évek tapasztalata mutatja. Ezzel…
I/12479 Megfizeti-e a kormány a hibájából késedelmesen kiszámlázott szemétdíj összegét a lakosság helyett?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, válaszoljon nekem egy egyszerű kérdésre: felelőssé tehetők-e a magyar emberek a kormány alkalmatlanságáért? Amikor márciusban hatályba lépett a hulladékokról szóló törvény azon módosítása, amely létrehozta a Nemzeti Hul…
I/12479 Megfizeti-e a kormány a hibájából késedelmesen kiszámlázott szemétdíj összegét a lakosság helyett?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Államtitkár úr, egyetlen kérdésre sem kaptam választ, de főleg arra a kérdésre nem kaptam választ, hogy mi volt az oka annak, hogy egy szervezet, amit létrehoznak, hat hónapig nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták. Vagyis két eset lehetséges: vagy alkalmatlan a…
T/12369 Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fő kérdés, amint itt már az előzőekben is elhangzott, mégiscsak az, hogy ki fizeti a cechet, ki fogja megfizetni a kormány hibás döntéshozatali, jogalkotási politikájának az árát. Ugyanis lett…
T/11907 A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Sallai Benedek képviselőtársam a zöldhatósággal kapcsolatos álláspont egy részét már elmondta, és nagyrészt egyetértek azzal, amit az országos zöldhatóság kormányhivatalba való beintegrálásával kapcsolatban elmondott. Mi sem értünk egyet vele, mint ah…
T/11901 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon sajnálatos szerep, legalábbis az államtitkár úrra nézve, hogy egyfajta modern kori szélmalomharcot egyfajta modern kori Don Quijoteként kénytelen felvállalni itt…
T/11901 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is Sallai Benedek képviselőtársam ihletett reagálásra, aki azt mondta, nagyon megnyugodott abban, hogy jó helyen ül. Nem tudom, hogy ezt 2018 után is így fogja-e gondolni, de teljesen nyilvánvaló, hogy már-már egyfajta vallási fanatizmussal felé…
T/11901 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Összefoglalásként szeretném elmondani, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom továbbra is úgy gondolja, hogy további szélerőmű-kapacitásokra szükség van Magyarországon, és bár hosszú távon a helyben megtermelt és helyben felhasznált energiatermelésbe…
T/11762 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, az előttünk fekvő törvényjavaslat akár egy adminisztratív jellegű módosításnak is tűnhet, azonban néhány kérdést szeretnék én is itt néhány percben felvetni államtitkár úr részére, amire majd a zárszóban remélhető…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ülésszak zárásaként szokásomhoz híven képviselői tevékenységemről néhány szóban beszámoljak önöknek. Mi a feladata egy országgyűlési képviselőnek? Természetesen, ha egyéni képviselő, akkor képviselnie k…
Ü/11016 Kérelem az Igazságügyi bizottság 7/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy már Staudt Gábor képviselőtársam is elmondta, ezzel, hogy idehoztuk a plenáris ülés elé, egy lehetőséget kívántunk adni a kormánypártoknak, hogy beismerjék, hogy nagyon nem fair módon viselkedtek, és nagyon pitiáner módon viselkedtek ‑ hogy a ki…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen Schmuck Erzsébet képviselőtársamnak a környezetvédelem világnapja alkalmából elhangzott, nagyon fontos napirend utáni felszólalását. Figyelmébe ajánlom, hogy én azzal is védem a környezetemet, hogy a napirend utáni és egyéb fel…
T/10095 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én sem rabolnám sokáig a tisztelt képviselőtársaim idejét. Mérnökember vagyok, és többször nekifutottam az összegző módosító javaslatban szereplő megújuló energiaforrás definíciónak, és többször bele is gabalyodtam. Tehát nem tudom, egy kicsit át lett…
T/10538 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az imént Vas Imre képviselőtársunktól az hangzott el, hogy a 14 pontos összegző módosító javaslat csupán helyesírással kapcsolatos javításokat tartalmaz, ami nem teljesen így van, hiszen a 4. pontban…
T/10724 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Elnök úr, a gombokkal küzdöttem, de végül is sikerült megoldanom a feladatot. Ahogy azt az általános vitában is elmondtuk, a törvényjavaslat eredeti céljával egyetértünk, hogy a vegyipari célra felhasznált földgáz mennyisége után megfizetett tagi hozzájárulás visszaigényelhető…
T/10530 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban nem nevezhető éppen betonszilárdságúnak ez a hulladékos törvény, hiszen két tucatnál is több módosítása volt, mióta megszületett. Ez származhat abból, hogy gyorsan változnak a körülmények, és alkalmazkodnia kell a jogszabálynak a változó körül…
T/10531 Egyes területrendezési tárgyú törvények módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már Harangozó képviselőtársam azt mondta, hogy nincs itt egyetlen Balaton-parti képviselő sem, aki a Balaton érdekeiért kiállna, megszólítva éreztem magam mint Balaton-parti képviselő. Azt hiszem, nemcsak földrajzilag vagy lakhely szerint, hanem eg…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam, -társaim! ‑ ha még lehet többes számban beszélni. Sajnos elmondható, itt a parlament falai között nagyon kevesen vagyunk olyan képviselők, akik egyik legnagyobb nemzeti kincsünk, a Balaton sorsáért aggódnának vagy azért szót…