858 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan kérdésről kell beszélnem, ami Pécs és Baranya esetében sajnos sokszor felmerül a nukleáris energia használatával összefüggésben. Ugye, tudjuk azt, hogy Pécset, illetve Baranyát, Pécs térség…
A/3153 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A téma, amelyet idehozok, nem lesz ismeretlen, és remélem, hogy picit konstruktívabb hangvételben tudunk erről beszélni, mint az iménti kérdéskörben. Én ugyanis a magyarországi ivóvízhálózat borzalmas,…
A/3153 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök úr, azért azt le kell szögeznünk, hogy azt a profitot, amit az akkumulátorgyárak itt megtermelnek, el is viszik az országból (Zaj a kormánypárti padsorokból.), tehát abból nem nagyon fog jutni a víziközmű-hálózat f…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Napirend után szűkebb hazám, Pécs és Baranya ügyeiről szoktam beszélni, ez a századik ilyen jellegű napirend utáni felszólalásom, és ezzel az alkalommal egy különösen, számomra különösen fontos témár…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is köszöntök mindenkit. A mai felszólalást kezdhetnénk azzal a kérdéssel, hogy mi lesz a sorsa Magyarországon egy olyan vízügyi vezetőnek, aki feltárja a valóságot egy tervezett akkugyár kapcsán.…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, napirend utáni felszólalásaimban jellemzően szűkebb hazám, Pécs ügyeiről szoktam beszélni, és most az egyik olyan kérdésről kell szólnom, ami, mondhatjuk, a legsúlyosabb kihívások egyike a v…
B/950 Az ügyészség 2021. évi tevékenységéről H/2017 Az ügyészség 2021. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Engedjék meg, hogy a vita ezen szakaszában ne csak a főügyészi beszámolóra vagy az ügyészségi beszámolóra reagáljak, hanem arra is, ami elhangzott a vitában. Én törekszem…
B/950 Az ügyészség 2021. évi tevékenységéről H/2017 Az ügyészség 2021. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr, és elnézést, hogy ismét egy nagyon rövid időre szót kérek, egyszerűen csak elfelejtettem egy fontos ügyet felhozni, amit egyébként említett legfőbb ügyész úr is, elnök úr. A környezetvédelmi ügyek kapcsán különböző mutatókat említett legf…
I/3259 Hogyan gondolta a kormány Magyarország jövőjét a szennyező akkumulátorgyártásra alapozni, amikor arra sem képesek, hogy a törvény erejénél fogva, az illetékes hatóságok bevonásán keresztül a már működő üzemekben betartassák a sokszor emlegetett, mű
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát, úgy is kezdhetnénk ezt a kérdést, hogy milyen környezeti garanciákról beszél a kormány akkor, amikor a hírek szerint kirúgják azt a vízügyi vezetőt, aki felhívta a figyelmet a Debrecenbe terve…
I/3259 Hogyan gondolta a kormány Magyarország jövőjét a szennyező akkumulátorgyártásra alapozni, amikor arra sem képesek, hogy a törvény erejénél fogva, az illetékes hatóságok bevonásán keresztül a már működő üzemekben betartassák a sokszor emlegetett, mű
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Sajnos nem tudom elfogadni a választ, tekintettel arra, hogy a konkrétan megfogalmazott kérdésekre és felvetésekre nem is hangzott el válasz. Tehát itt megismételte államtitkár úr azokat a propagandakijelentéseket, amelyek alapján majd a kormány…
A/3154 Ki a felelős ezért, Miniszter Úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt előzetesen jeleztem, az aligai beruházás ügyéről lesz szó. Államtitkár Úr! A kormányhivatal szemrebbenés nélkül engedélyt adott egy páratlan természeti kincsünk, egy…
A/3154 Ki a felelős ezért, Miniszter Úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt évben a kormányhivatal két alkalommal adott építési engedélyt az aligai magaspart lepusztítására, a természeti kincsünk lepusztítására. Erről mi államtitkár úrnak, mi a minisztériumnak a véleménye? Csak azért nem ál…
I/3013 Miért árusítja ki a kormány a termőföldjeinket, ivóvizünket és más természeti kincseinket az idegen akkumulátorgyártók és a külföldi profitérdek kiszolgálásáért cserébe?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan kérdésről fogunk ismét csak beszélni, amely alapvetően határozza meg a nemzetünk jövőjét. Tisztelt kormánypárti képviselők, illetve tisztelt jelen lévő kormánytagok, önök hoztak egy politik…
I/3013 Miért árusítja ki a kormány a termőföldjeinket, ivóvizünket és más természeti kincseinket az idegen akkumulátorgyártók és a külföldi profitérdek kiszolgálásáért cserébe?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, ismét nem hangzott el válasz az összes vízigényre és az összes energiaigényre, ezt a nagyon fontos információt a kormány titkolja a magyar emberek elől. Egyébként az idézett bizottsági ülés éppen azért volt határozatképtelen, mer…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszonyok és Urak, Képviselőtársaim! Magyar Levente államtitkár úr felhívta a figyelmünket arra, hogy itt egy józan vitára van szükség. Ezzel maradé…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Így negyed 2 környékén törekszem arra, hogy ne használjam ki ezt a 20 percet. Bár azt gondolom, hogy mindannyian érezzük ennek az ügynek a fontosságát, mindannyian érezzük, hogy kötelességünk van…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a napirend utáni felszólalásaimban jellemzően szűkebb hazám, Pécs és Baranya megye problémáiról, a városomat érintő kihívásokról szoktam beszélni, így járok el ma is. Pécs városának…
T/1785 Az egyházakat érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak igen röviden szeretnék hozzászólni ehhez a törvényhez. Az LMP-frakció támogatni tudja. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez a törvény rendelkezik, hogy az ingatlanok n…
T/1842 Az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes vagyongazdálkodást és postaügyet érintő törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak nagyon röviden szólnék hozzá. Ez egy salátatörvény, ami előttünk fekszik, 13 törvényt módosít. Én azt alapvetően le tudom szögezni, hogy az LMP ezt a javaslatot nem fogj…
I/2180 Mikor engedélyezik a szélerőművek telepítését?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterhelyettes Asszony, Államtitkár Asszony! Azt hiszem, vitán felül áll, hogy milyen súlyos helyzetet teremtett az energiaválság ma Magyarországon. És én azt gondolom, az is felelőssége…
I/2180 Mikor engedélyezik a szélerőművek telepítését?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Én nagyon-nagyon figyeltem, hogy kapunk‑e ezekre a konkrét kérdésekre választ, de a legjobb szándékkal sem leltem fel az ön felszólalásában ezeket a válaszokat, úgyhogy nem tudom elfogadni a reakcióját, a választ. Ugy…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Napirend utáni felszólalásaimban szűkebb hazám, Pécs, illetve Baranya megye problémáiról szoktam beszélni, így teszek most is. Mielőtt megkezdeném a felszólalásomat, annak érdemi részét, néhány szomorú esetről kell beszámo…
T/2033 Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, egy olyan törvényjavaslatról kell hogy beszéljünk, ami olyan törvényjavaslatokat vagy törvényeket ismét módosít, amelyek módosítására m…
T/2033 Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kiss János képviselő úr hozzászólására tartalmában nem nagyon szeretnék reagálni. Azt gondolom, hogy amikor több ezer milliárdról beszélünk, arról, hogy azt elveszíthetik a magyarok, akkor kár egy olyan irányba kanyarítani a vitát, hogy ö…
T/2033 Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nyilván itt abban a helyzetben, amikor egyébként ilyen válságokat élünk meg, amikor egyébként összeomlik a víziközműszektor, amikor az energiaválságra nem tud megoldást találni a kormány, és amikor most konkrétan arról van…
T/2099 A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hallgatom itt az előttem felszólalókat, és én azt gondolom, helye van annak, hogy tegyünk egy helyzetértékelést, hogy milyen súlyos válságot élü…
T/1846 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én is azt gondolom, hogy egy rendkívül fontos törvényjavaslat van előttünk, és nem is csak önmagában ez a törvényjavaslat fontos, hanem maga a tém…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban egyetértek az előttem szólóval azzal kapcsolatban vagy a tekintetben, hogy nemzetstratégiai jelentőségű kérdésekről van szó. Ugye, itt e…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, hogyha rossz gombot nyomtam meg, csak képviselő úrnak a kétperces felszólalására szeretnék reagálni. Elnézést, hogyha ön nem tartotta ezeket a szankciókat elhibázottnak, és nyilván mindenkinek lehetősége van véle…
T/1843 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az iménti törvényi vitában, Paks I. üzemidő-hosszabbítása, illetve az atomtörvény módosítása kapcsán én igen részletesen elmondtam a kritikámat,…