274 felszólalás
T/8405 A választási eljárásról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban az 1., 3., 8. és a 32. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Az 1. ajánlási pontban, az általános részben úgy gondoltam, hogy talán jó lenne kiegészíteni azzal, hogy a választók felelősségteljesen döntsenek. Sokat hallottu…
T/8405 A választási eljárásról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A részletes vitában ugye arra buzdítanak minket, hogy nevezzük meg az ajánlási pontokat. Én is szeretnék az ajánlási pontjaimra választ kapni, nem nagyon sikerült, de talán az 1. ajánlási pontra mégis megkaptam a választ itt a vita során. Az egyik…
T/8405 A választási eljárásról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom, hogy Csizi képviselő úr miért fél az e-mailektől. Csak talán nem elolvasta ezeket? Mert most bevallotta. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Tehát annyira fél ezek szerint a jobbikos e-mailektől, hogy megrendült a Fideszben való hit…
T/8405 A választási eljárásról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném pontosítani. Tehát mi nem kifogásoltuk azt, hogy 200 darab ajánlás kell. Nem erről szólt a dolog. Tehát nem erről szól ez a 37. ajánlási pont. Arról szól, hogy egy választópolgár hány jelöltet ajánlhat. Csupán erről szól. Mi a 200-at nem…
T/8405 A választási eljárásról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak az 57. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyben arra tettem javaslatot, hogy a választópolgár mikor döntse el azt, hogy ő most a nemzetiségi listára kíván szavazni vagy pedig a normális listára. Úgy gondolom, nem a választás előtti…
T/7953 Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a szűk egy percben arra hívnám föl a figyelmet, hogy az alkotmányügyi bizottság záró módosító javaslata tulajdonképpen nem más, mint a költségvetési bizottság által elfuserált módosító javaslatok korrigálása.…
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem akartam ehhez hozzászólni, de magából a törvényjavaslatból és a most elhangzott kétperces szóváltásokból egyértelműen kiviláglik, hogy ez a törvényjavaslat és ezek a kétpercesek az elmúlt 23 év igen éles kritikái. Az elmúlt kormányzatok egy…
T/8597 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Arra szeretnék kitérni, hogy úgy érzem, hogy az igazság nincs teljesen kibontva ezen törvényjavaslat tárgyalása során, és itt utalnék az előterjesztő azon kitételére, amikor nemzetbiztonsági okokat emlegetett. Ezt elfogadom a kormányzat részéről,…
T/7953 Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem rövid lenni. Először a 4., 5. ajánlási pont. Itt a két ajánlási pont összefügg. Itt arról lenne szó, hogy a cigaretta és a vágott dohány jövedéki adóját milyen mértékben emeljék. Én úgy gondolom, hogy a vágott dohány kétszeres mértékű em…
T/7953 Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek, hogy a vita menetét megzavarom, de én a törvényjavaslatról szeretnék beszélni. Nagyrabecsülésem tisztelt államtitkár úrnak, de azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat jobban illett volna Lázár államtitkár úrhoz. Nagyon sok szépet hal…
T/8404 Magyarország Alaptörvényének második módosítása
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt törvényjavaslat tulajdonképpen nem szól másról, mint arról, hogy a Fidesz hogyan őrizheti meg a hatalmát 2014 után, erre jól rávilágítottak az előttem hozzászólók. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a törv…
T/8274 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én egy kiegészítő ajánlási javaslatot tettem arra vonatkozólag, mivel világörökségi területről van szó, és a törvényjavaslat indoklásában is arról van szó, hogy városképi jelentőségről lehet szó abban az értelemben, hogy egy világörökség részén lé…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Először idéznék a Magyar Narancs című folyóirat 1998. évi X. évfolyam 11. számából, amely, úgy tudom, a Fideszhez közel áll. A Magyar Narancsból idéznék: bár Farkas Flórián most elkerülte a büntetőeljá…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Ékes József képviselőtársamra reagálnék, és örülök, hogy ő hozta fel, hogy az előző évek során is két cigányszervezet már kapott székházat, és tett utalást arra, hogy milyen állapotban leledzettek ezek a székházak, vagy mi lett velük. Már ez is…
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért, mert mi vagyunk az előterjesztők (Szilágyi György: Nem kötelező hozzászólni.), tudom, hogy nem kötelező hozzászólni, csak ebben a módosító javaslatban arra szerettük volna felhívni a kormányzat figyelmét, hogy ha már odaadja, ha már tu…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm a szót elnök úr. Ügyrendben szeretnék hozzászólni. Úgy tudom, a Házszabály szerint a kettőperces hozzászólások... (Közbeszólások: Nem halljuk! - Dr. Kiss Sándor kézbe veszi a mikrofonját.) Tehát ügyrendben szeretnék hozzászólni. Úgy tudom, a kett…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Két módosító javaslatomról szeretnék beszélni, a 80-asról és a 81-esről. A 80-asban arra tettem javaslatot, hogy az autistákat támogassuk, és azokat az autista gyerekkel rendelkező szülőket, akik otthoni ápolást végeznek. Ezeknek a gyermekeknek mi…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a 3., 6., 7., 10. és 11. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. A 3. és 6. ajánlási pontban tulajdonképpen az iskolaőrre tettünk javaslatot. Tehát úgy gondolom, hogy ha van őre a mezőnek, van őre a fának, van a madárnak ő…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatnám a 14. ajánlási ponttal, de az iskolaőr témájához csak annyit engedjenek meg, hogy ahány iskola, ahány térség, annyi helyzet van. Tehát arra hívnám fel az államtitkár úr figyelmét, hogy ez egy lehetőség, az önkormányzatok csak ott élnéne…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kolber képviselőtársam késztetett szólásra. Ő egy ilyen idealizált világot fest le. Adjon nekem választ; emlékszünk a híradásokból, amikor egy 12 éves vagy 10 éves gyermek leszúrt egy másik gyermeket a villamosmegállóban, vagy nem is tudom pontosa…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden fogok szólni. Én csak a 23. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Itt az előterjesztő 14 évben jelölte meg...
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Most akkor a 23. ajánlási pont. Itt már az általános vita során felvetődött annak kérdése, hogy miért 14 éves kortól ellenőrizheti a rendőr az utcán csellengő gyermeket, ha egyszer 16 éves kor a tankötelezettség. Tehát én úgy értelmeztem itt a tör…
T/7668 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 8. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, amely kapcsolódik a Pósán képviselőtársam által előzőekben elmondott hátrányos helyzethez. Én ezt a 25. életévet enyhén szólva soknak találom. Tehát az, hogy valaki úgy legyen halmozottan hátrányos h…
T/5538 A hulladékról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a 16. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Tehát ahogyan megszületik ez a hulladékgazdálkodásról szóló törvény, ebből is láthatjuk, hogy mennyi szempontot, mennyi érdeket kell figyelembe venni az előterjesztőnek; nincs kö…
T/5538 A hulladékról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): (Mikrofon nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr. Hozzá szeretnék szólni tulajdonképpen a 62., 64., 77., 109. és a 150. ajánlási pontokhoz. Nagyjából hasonló témát ölelnek fel, de előzőleg hallottuk Ékes József képviselőtársamat, és akkor eszembe jutott, hogy Olaszországban is…
T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a két percben mindenképpen ki szeretném fejezni azt, hogy örülünk, hogy a kormányzat felismerte annak szükségszerűségét, hogy az embereknek joguk van megvédeni saját magukat. Sajnáljuk, hogy ezt csak most ismerte fel, és bizonyos vagyok abba…
T/7855 Az Erzsébet-programról
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Elnök úr, ha lehetséges lenne, hogy ezen törvényjavaslattal kapcsolatban az ülésnap végéig nyújtsunk be módosítót!
T/7768 A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A kapcsolódó módosító indítványaimhoz szeretnék hozzászólni, amennyiben ez lehetséges. Úgy gondolta a törvényalkotó, a törvényjavaslatban ajánlást kell adni arra vonatkozóan, hogy a kamarának az állat-egészségügyi szolgáltatások díjazásánál egy al…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Sem a csirke-, sem a libatolvajokról nem szeretnék beszélni, a költségvetésről szeretnék csak beszélni. A költségvetés XX. fejezetének 21. címén a közgyógyellátási alcímen szeretném bemutatni azt, hogy ez a költségvetés mennyire nem átgondolt és m…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző felszólalásban nem volt időm elmondani a gyógyszerkasszával kapcsolatban, amit hiányolok a kormányzat részéről. El kell ismernünk, hogy ez egy megszorító költségvetés, tehát a lakosságnak sokkal többet kell majd fizetni a gyógyszerért. Am…