627 felszólalás
T/10096 A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni a bizottságoknak, illetve a képviselőtársaknak a konstruktív hozzáállást az előterjesztéshez, a módosító javaslatokat, és ‑ mint ahogy említettem ‑ ezeket a mó…
T/10096 A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem az első bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos törvénycsomag van a Ház előtt. Elindultunk 2014-ben az Államreform Bizottság létrehozásával, és ennek célja többek között az is…
T/10096 A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Először is, köszönöm szépen az észrevételeket, és köszönöm szépen a támogató hozzáállást is az előterjesztéshez, néhány dologra azért szeretnék reflektálni, ami elhangzott. Gúr képviselőtársam,…
T/6976 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány támogatja a TAB módosító javaslatát. Ami itt indoklásként elhangzott, azt annyival szeretném kiegészíteni, az imént a kisebbségi vélemény előadóját, Tukacs képviselőtársamat, hogy h…
T/6976 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Ígérem, nem fogom kihasználni a 8 percet, megértettem a figyelmeztetést, hogy így mondjam. Szeretném néhány tévedésre felhívni a figyelmet. Először is, menjünk végig az eljáráson, kedves képviselőtársaim! Nem a kormányhivatali…
T/6988 Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány támogatta az egységes javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiból. ‑ Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)
T/6988 Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon röviden szólnék hozzá, tekintettel arra, hogy nem volt vita, és a TAB-ülésen a képviselők nem vitatkoztak ezen a témán, hiszen ‑ mint ahogy az általános vitában is elhangzott ‑ ez a kérdés az áll…
T/7399 A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! A kormány támogatja. (Dr. Vejkey Imre tapsol.)
T/7399 A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném először is megköszönni a parlamentben részt vevő pártoknak a támogató hozzáállását a törvényjavaslathoz, csakúgy, mint az előzőhöz. Szeretném elmondani, hogy a jogellenesen kiszállított kulturáli…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Mondhatnám azt is, mint az egykori képviselő, nem vagyok egy poliészter, hogy mindenhez értek, de szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni és egyben megköszönni azt a támogató hozzáállást, amely a törvényjavaslat általános vitáját kí…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon röviden reagálnék az elhangzottakra. Igaza van Kulcsár képviselőtársamnak abban, hogy a Felvidéken jóval nehezebb a magyar sors, illetve a magyar állampolgárság elérése. De már az is nagy szó volt, hogy ezt a törvényjav…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném először megköszönni a tisztelt képviselőtársaknak az ez év nyarán, július 4-én történt hozzáállásukat a hadigondozásról szóló törvényhez, hiszen 176 igen szavazattal szavazta meg a parlament. M…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen azokat a támogató hozzászólásokat, amelyek a Lázár János, L. Simon László és általam benyújtott törvényjavaslatot érintették. Úgy érzékeltem, hogy a parlament méltányolta azt a szándékot, amivel mi a nehéz sors…
T/6410 A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Itt a TAB-döntésekről kell vitatkoznunk, és nem általános kérdésekről, hiszen azokat megvitattuk az általános vita idején, ezért csak néhány rövid reflexió az itt elhangzottakhoz. Képviselőtársam, Bárán…
T/6988 Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Csak hogy rövidre lehessen zárni, amit ön felvetett és még néhány képviselőtársunk is, Lázár miniszter úr azzal kezdte, hogy ez az első lépés, és mondott példát is, hogy mit lehetne egyébként még m…
T/6988 Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megküzdök ezzel a mikrofonnal, olyan erős a csíptetője, hogy nehéz feltenni. Talán ezzel az utóbbi felszólalással szeretném kezdeni. Megszoktuk már, hogy Gúr Nándor képviselőtársunk mindig provokat…
T/6976 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azt mindannyian leszögezhetjük, hogy az önkormányzáshoz való jog számos törvényi garanciával védett, mivel a helyi közügyek helyben történő intézése kiemelten fontos érdek. Ez…
T/6976 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Csak nagyon röviden. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ha így marad a törvény és önök nem támogatják ezt, akkor valóban nem lesz az alkotmánybírósági döntés végrehajtva december 15-ig, de rosszabb helyzetben lesznek az önkormányzatok, m…
T/6976 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám azt is, hogy személyes érintettség okán szólhatnék Gúr Nándor képviselő úrhoz, aki a hatalmi arroganciáról és ezekről beszélt. Ön, tisztelt képviselő, aki a pártállamban vezető szerepet tölt…
Napirend előtti felszólalások
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy e történelmi visszatekintést követően én is egy történelmi gondolatot idézzek az általam igazán nem kedvelt kalapos királytól, de valahol mégis, nincs új a nap ala…
T/6291 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. évi XX. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az imént, amikor felszólított az elnök úr, akkor elmondtam volna a kormány nevében, hogy a Törvényalkotási bizottság egységes javaslatát a kormány támogatja. Gyakorlatilag most néhány dolgot szeretnék m…
T/6410 A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt négy órában eléggé kiveséztük, talán szabad így mondani, ezt a beterjesztett törvényjavaslatot, amelyet fajsúlyának megfelelő módon tárgyalt a parlament. Hiszen jó néhány hozzászólás a jó szán…
T/6290 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról T/6291 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. évi XX. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az á
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy elnök úr is említette…
T/6290 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról T/6291 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. évi XX. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az á
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitában a konkrét előterjesztésről nagyon kevés szó esett, ezzel ellentétben sok másról igen, Lázár Jánosról, Rogán Antalról sokszor személyeskedő megjegyzések keretében, vagy akár a kormányt érté…
T/4824 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gyakorlatilag lefolytatta a parlament azt a vitát, amit már korábban lefolytatott. A Törvényalkotási bizottságnak mindösszesen egy nagyon rövid javaslata volt, ami miatt a köztársasági elnök úr visszaküldt…
A/5099 Fizetés nélkül marad ezer közszolga?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: (Nem működik a mikrofonja.) Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Szeretném először is visszautasítani, nem ámokfutás volt a közigazgatásban, hanem egy előre eltervezett átalakítás. Ez 2010 óta zajlik, és ennek része volt a taval…
A/5099 Fizetés nélkül marad ezer közszolga?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön kormányzott volna már képviselőként vagy kormánytagként, akkor tudná, hogy először a jogszabályokat kell megalkotni. A jogszabályok következtében kell létrehozni a megállapodásokat, és ezt követően lehet azt a költségv…
Napirend előtti felszólalások
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most olyan tárgykörben hallottunk egyébként napirend előtti felszólalást, amely egyébként is napirenden van, hiszen a költségvetést most tárgyalja az Országgyűlés. De mindezek e…
I/4863 Miért nem indulnak meg a 2014-2020 közötti időszakra szóló uniós források kifizetései?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is engedje meg, hogy megköszönjem a Lehet Más a Politika és az ön érdeklődését az európai uniós források iránt. Szeretném is tájékoztatni, hogy jelen helyzetben hogy állunk. Egye…
A/4616 Megkezdődött a veszélyes hulladékok elszállítása. Milyen ütemben zajlik az Illatos úti telep rendbetétele?
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a kérdést. Egyetértek önnel abban, hogy sem a talaj, sem a talajvíz, sem a környezetünk nem szenvedhet maradandó károsodást. Ezért fontos ez az ügy nemcsak az ott élők, hanem…