620 felszólalás
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Két, a szívemhez közel álló dologról szeretnék a költségvetés apropóján beszélni önöknek. Az egyik, szerintem nem titok, az egészségügy és az egészségügy közkiadási old…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy évvel vagyunk az után, hogy Magyarország az első koronavírusjárvány-hullámot sikeresen leküzdötte, közös erőből, és épp itt az ideje, hogy egy kicsit mérleget vonju…
T/15997 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem azoknak, akik az elmúlt időszak védekezésében részt vettek, és annak ellenére, hogy milyen intézke…
T/15997 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Nacsa képviselő úrnak készítettem egy viszontválaszt olyan stílusban, amelyben Nacsa Lőrinc is szokott fogalmazni. Ezek szerint világos a helyzet: Nacsa Lőrinc és Orbán Viktor el akarja terelni a figyelmet arról, hogy hazánkban halnak meg a legtöbb…
A/15774 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, megvárom miniszter urat.
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Ezzel a kérdéssel megvárnánk a miniszter urat a következő héten. Köszönöm szépen.
A/15247 Most akkor mi is az igazság?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nézzük meg, mi is történt az előző héten oltásügyben. Arra a múlt heti újságírói felvetésre, miszerint az Orbán-kormány csak 1,7 millió adagot kötött le a Moderna vakcinából a 3,5…
A/15247 Most akkor mi is az igazság?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Még mindig nem válaszolta meg, hogy az 1,8 millió Moderna vakcina helyett miért kínait kell a magyaroknak használni. Amikor rendelkezésre áll, önök miért nem hozták haza Magyarországra? Miért nem hívták ide, hogy ez itt legyen, és a magyaro…
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, de nem, megvárnám a miniszter urat. (Taps a Jobbik soraiban.)
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogok titkot elárulni önöknek: a Jobbik kijelentette és továbbra is azt tartjuk, hogy e törvényjavaslatra nemmel fogunk szavazni. (Nacsa…
I/14952 3500 magyarázat
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! ‑ jaj, bocsánat, leendő miniszter úr, ha esetleg igazak a pletykák. Szóval, tisztelt államtitkár úr, közel tízezerrel többen hunytak el tavaly, mint 2019-ben, összesen 139 549-en, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal beszámolójából. 1999…
I/14952 3500 magyarázat
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Nem fogadom el, köszönöm szépen, különösen azért, mert a legfőbb álhírről még államtitkár úr sem beszélt ebben a válaszban. A legfőbb álhír az volt, hogy Orbán Viktor azt ígérte, hogy mindenkit meg fognak gyógyítani. Önök 14 ezer embert hagytak meghalni koronavírus…
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! A nevekkel könnyű tévedni, és nem a házvezetést szeretném kritizálni vele…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy apró pici jó hírrel kezdjem a mai napot, ugyanis mégiscsak a ciklus első olyan napja van, amikor nem kell a hazug és cinikus kormányzati válaszokat hallgatnunk. (Egy hang a Jobbik s…
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy egy egyre növekvő aggodalomról beszéljek, ami a magyar embereket érdekli. Aggódnak az emberek amiatt, hogy ha úgy alakulnak a számok, ahogy most vannak, akkor bizony karanténkarácso…
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Miniszter úr, ne haragudjon meg érte, egy kicsit sarkosabban fogok fogalmazni: én azt kérdeztem, hogy az az 500 halálozás, amely november első hetében, fekete hetében volt, az a pluszhalálozás, az minek tudható be. Én erre vagyok kíváncsi, a többi adatot ismerem. M…
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Bár sok minden nincs már az egészségügyből a miniszter úrra bízva, de mégis megvárnánk őt a válaszadással. Köszönöm szépen. (Taps és derültség a Jobbik soraiban.)
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is valóban a köszöneté a szó. Köszönjük azoknak az egészségügyi dolgozóknak, szociális dolgozóknak, rendvédelmi dolgozóknak, a honvédség körében dolgozóknak, minden…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan szeretnék felszólalni, és engedjék meg, hogy azzal kezdjem a felszólalásomat, amit mindannyian meg szoktunk tenni a Házban: köszönjük szépen azoknak az egés…
T/13657 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy rendkívül röviden beszéljek a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról. Én azokat a területeket, amelyeket világosan ki leh…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is azzal kezdjem, hogy megköszönjük mindazoknak az egészségügyi, szociális, sőt rendvédelmi dolgozóknak is, illetve valamennyi olyan magyar dolgozónak, aki részt vesz a véde…
T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Köszönjük a bátorító szavakat öntől, aszerint, mivel azt mondta, hogy mindenki kéri, hogy álljon ennek a javaslatnak az oldalára, ezt minimum provokációként lehet érté…
A/13320 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Szijjártó Péter jelenleg, most éppen nem, de egyébként oltásért házal vagy éppen portyázik, legfőképp Keleten, ott, ahonnan dobozszámra kaptuk még tavasszal a selejt, védekezéshez s…
A/13320 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Ha már itt tartunk, miniszter úr, akkor esetleg azt is érdemes tisztázni, hogy kötelező lesz‑e az orosz oltás mindenkinek, ha már ön ezt beadatná magának. Illetve tudják‑e garantálni a magyar hatóságok és Orbán Viktor, hogy az oroszoktól szerzett oltás várható előn…
A/13518 Milliók.
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor a fideszes képviselőtársaink két héttel ezelőtt örömködtek, hogy a brutálisan nagy, 600 ezer forintos bírságok nem fognak vonatkozni a maszkviselési szabályt megsértőkre, csak a karanténszab…
A/13518 Milliók.
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Egy dologban biztosan egyetérthetünk: igenis fontos, hogy mindenki viseljen maszkot. Nem olyan régen Orbán Viktorral pont ebben a Házban vitáztam ebben a témában. Ő azt mondta ‑ emlékeztetem rá ‑, hogy „nem tudom garantálni a magyaroknak azt, hogy…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ismételten, mint már oly sokszor, köszönetet mondjunk azoknak az egészségügyi, szociális vagy akár rendvédelmi dolgozóknak, akik az elmúlt időszakban állták a sarat, és a koron…
T/13308 A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Először is szeretnék egy általános tisztázással indítani. A mai napon többször szó volt arról, hogy miként védekezik Magyarország, és miként védekezik a kormány. A kormánypárti ké…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban köszönettel tartozunk azoknak, akik a tegnapi napon a Borsod megyei 6. számú választókörzet időközi választásában részt vettek, elmentek és szavaztak a tegnapi napon. Köszönettel tartozunk azok…
T/13174 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Képviselő Urak, Képviselőtársaim és Képviselő Hölgyek! Az a helyzet, hogy nekem van egy hiányérzetem az előterjesztővel kapcsolatban, méghozzá az, ho…