1 368 felszólalás
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK : Köszönöm szépen. Köszöntöm képviselő kollégáimat és az ülés vezetésében segítőket. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. t…
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom, hogy a vitában további hozzászólásra és a vita végén a zárszó elmondására nagyjából 22 és fél perc áll rendelkezésére. Tisztelt Országgyűlés! Most a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Vejkey Imrének, a Törvényalkotás…
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Felhívom figyelmüket, hogy a frakcióknak 30-30 perc, a független képviselőknek összesen 8 perc áll rendelkezésükre. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Herczeg Tamásnak, a Fide…
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, jegyző úr!
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Hollik Istvánnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalásokra van lehetőség. Kérdezem, hogy kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra senki nem jelentkezett. Az összevont vitát…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk, most a napirend utáni felszólalások következnek. Megadom napirend utáni felszólalásra a szót Alexov Lyubomir szerb nemzet…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönjük szépen. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselőcsoportjából: „Meddig még?” címmel. Parancsoljon, jegyző úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Nagy Csaba, a Fidesz képviselőcsoportjából: „Szentlőrinc város fejlesztési aktualitásai" címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kanász-Nagy Máté, független képviselő: „Aktuális ügyeinkről” címmel. Parancsoljon, képviselő úr!
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm a munkánkat segítő kollégák munkáját. Az Országgyűlés holnap 10 óra 15 perckor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom.
T/12803 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat és az ülésvezetésben segítő kollégákat. Kérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelentkező.) Tisztelt Országgyűlés! További felszólalót nem látok, a vitát lezárom. Kérdezem…
T/13058 Az államháztartási tárgyú törvényeknek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU irányelv módosításáról szóló, 2024. április 29-i (EU) 2024/1265 tanácsi irányelv átültetésével összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik „Az államháztartási tárgyú törvényeknek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU irányelv módosításáról szóló, 2…
T/13058 Az államháztartási tárgyú törvényeknek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU irányelv módosításáról szóló, 2024. április 29-i (EU) 2024/1265 tanácsi irányelv átültetésével összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. (Dr. Fónagy János: Köszönöm szépen, majd zárszót, elnök úr!) Köszönöm szépen. Most képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehető…
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és összegző módosító javaslat vitája. A ko…
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor 7 perces időkeretben. Megadom a szót Gy. Németh Erzsébetnek. Parancsoljon, képviselő asszony!
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e felszólalni. (Dr. Fónagy János: Majd a zárszóban, elnök úr.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A…
T/13042 A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete alanyi körének kiterjesztésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete alanyi körének kiterjesztésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági…
T/13042 A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete alanyi körének kiterjesztésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. (Kósa Lajos jelzésére:) Az előterjesztő eszerint nem kíván felszólalni. Megkérdezem, a kormány részéről kíván‑e felszólalni valaki. (Dr. Koncz Zsófia: Én.) Parancsoljon, megadom a szót.
T/13042 A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete alanyi körének kiterjesztésével összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Kérdezem, hogy a fennmaradt időkeret terhére kíván‑e valaki élni a…
T/12936 A nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tör…
T/12936 A nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm az előterjesztő felszólalását. Tájékoztatom, hogy a vitában történő további hozzászólásra 13 perc 38 másodperc áll rendelkezésre. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, a kormány részéről kíván‑e valaki hozzászólni. (Jelzésre:) Parancsoljon, megadom a szót.
T/12936 A nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi Bizottság nem állított előadót, most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak. Parancsoljon!
T/12936 A nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki felszólalási lehetőséggel élni. (Nincs jelzés.) Senki nem jelentkezik. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Kérdezem, a kormány nevében kíván‑e valaki válaszolni. (Nincs jelzés. ‑ Dr. Koncz Zsófia felé fordulva:)…
T/13057 Közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány előterj…
T/13057 Közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. (Jelzésre:) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlést! A kijelölt Gazdasági Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzá…
T/13054 A vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző…
T/13054 A vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Igen.
T/13054 A vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. (Dr. Répássy Róbert: Később.) A későbbiekben kíván hozzászólni. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági Bizottság nem állított előadót, most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti i…
T/13054 A vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Barkóczi Balázsnak a DK képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!