195 felszólalás
A/10384 Miért fordított hátat az ügyészség a fagyállós borosgazdának, illetőleg név szerint melyik vezető ügyész felelőssége, hogy az ügyészség visszavonta az enyhítésért bejelentett fellebbezését, és hamut hintve a fejére sajnálkozik, hogy nem súlyosbítá
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr valószínűleg félreértett engem. Én nem foglaltam állást ebben a kérdésben, mint ahogy konkrét ügyben egyébként sem foglal állást a legfőbb ügyész. A legfőbb ügyész általános ügyekben, elvekben állást foglal, és úgy irányítja az ü…
A/10166 Miért csinál csörgősipkás bohócot az ügyészség a teljes igazságszolgáltatásból?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A tartalmi kérdésekről először, aztán majd a stílusról. A tartalmi kérdéseket illetően azt gondolom, hogy szakmai viták voltak, vannak, lesznek. Nyilvánvalóan az igazságszolgáltatás így működik,…
A/10166 Miért csinál csörgősipkás bohócot az ügyészség a teljes igazságszolgáltatásból?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy mindenre válaszoltam. Amire esetleg nem, az kikövetkeztethető a szavaimból egyértelműen. (Derültség az ellenzék padsoraiból.) Ami pedig a vádat illeti, alkalmas arra, hogy ez alapján tárgyaljanak, az ügyészség megf…
K/9869 Miért húzódnak olyan sokáig a politikailag kényes ügyek?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném a szíves figyelmét felhívni arra, amit már többször megtettem e falak között, hogy az igazságszolgáltatás nem ismer politikai, nem politikai, politikailag kényes ügyeket, ilyen kategór…
B/4680 Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről H/6384 A legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadásáról
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója: Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örömömre szolgál, hogy egymást követő két évben is előterjeszthetem az előző évekről, idén az előző évről szóló legfőbb ügyészi beszámoló szóbeli kiegészítését. Azt gondolom, nagyon fontos az, ho…
B/4680 Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről H/6384 A legfőbb ügyésznek az ügyészség 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadásáról
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nagy érdeklődéssel hallgattam a hozzászólásaikat. Valóban, ez egy sok tanulsággal járó vita volt. Egyetlenegy hiányérzetem azért akadt: az, hogy kevéssé szólt a 2014. évi beszámolóról,…
A/6062 Transparency International jelentés - mi a véleménye Legfőbb Ügyész Úr?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Örültem neki, mert végre egy alkalom, hogy egy meggyőződésem szerint kedvező korrupciós jelentésről itt a Ház előtt is beszámoljak. Tudniillik ez a jelentés, amit nem ártott vol…
A/6062 Transparency International jelentés - mi a véleménye Legfőbb Ügyész Úr?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm, elnök úr. Az előbb említettem, hogy ezek jogalkotási kérdések, egyébiránt mind a Velencei Bizottságnak, mind a GRECO-nak ezekre nézve részletes válaszokat adtunk. Azt gondolom, hogy ezek a válaszok helytállóak, a szabályozás megfelelő, európai, jogállami, és…
A/5417 Vannak-e tudatmódosító jövedelmek?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A jelzett ügyben feljelentés érkezett a jegybankelnök úrral és elnökhelyettes úrral szemben költségvetési csalás vétsége, illetve magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Az V-XIII. Kerületi Ügyészség…
A/5417 Vannak-e tudatmódosító jövedelmek?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ezek jogdogmatikai kérdések. Én a bűnösségről beszéltem, ön valami egészen másról beszél. Itt a bűnösségnél azt kell valószínűleg elmagyaráznom, hogy természetesen tudta az elnök úr, az alelnök úr, hogy ez a jövedelem v…
K/5192 Kinek telefonált Tarsoly Csaba a Quaestor-csőd előtti héten?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! 2015. március 11-e óta van nyomozás Tarsoly Csaba és társai ellen különösen jelentős értékre elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozás elrendelését követően három házkutatást tart…
A/4271 A "mindenfajta emberi jognak" ellentmondó ügyészségi gyakorlatról
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr véleménye egy hét alatt megváltozott e tárgykörben, ami jelen esetben akár szerencsés fordulatnak is tekinthető. Egy héttel ezelőtt ugyanis szó szerint a következőket mondta: „Az a ké…
A/4271 A "mindenfajta emberi jognak" ellentmondó ügyészségi gyakorlatról
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ilyen gyakorlat lenne, ennek meg kellene jelennie a bíróságok gyakorlatában is. Én nem tudok ilyenről, szívesen állunk bármilyen vizsgálat elé. Egyébként felhívnám a figyelmét erre az emlékeztetőre, ami a büntetőeljárási kó…
A/4274 Politikusbűnözés?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön említette, hogy az OLAF vizsgálódik az ügyben. Erről egyébként mi is a sajtóból szereztünk egyelőre tudomást. Azt tudni kell az OLAF eljárásáról, hogy az adminisztratív jellegű, tehát nem bünte…
A/4274 Politikusbűnözés?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Szeretném azt hangsúlyozni, képviselő úr, hogy nálunk ez a fogalom nem létezik, hogy politikusbűnözés. Vannak bűncselekmények, amelyek a büntető törvénykönyvbe ütköznek, és akárki követi el ezeket, azok ellen szigorúan és következetesen fellépünk. Ha ö…
A/4127 Mi tartott eddig Legfőbb Ügyész Úr?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett ügyben az eljárást a rendőrség folytatja, a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett, a Legfőbb Ügyészség egyébként kiemelt ügynek nyilvánította. (16.50) Nem egyszerű…
A/4127 Mi tartott eddig Legfőbb Ügyész Úr?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önnek mint jogásznak nagyon jól kell tudnia, hogy aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, ez mindenfajta emberi jognak ellentmond. (Felzúdulás az MSZP soraiban. ‑ Dr. Bárándy Gergely: Hánys…
A/3858 Meddig marad szőnyeg alatt a zöld dosszié?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Horváth András feljelentése alapján a hatóságok 2013 decemberében rendelték el a nyomozást hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. A nyomozás jelenleg is tart, öt tényállási pont…
A/3858 Meddig marad szőnyeg alatt a zöld dosszié?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Igen, képviselő úr, a vizsgálatok megakasztásával kapcsolatban folyik a nyomozás, a gyanúsítotti felelősségre vonás éppen egy ilyen ügyben történt, tehát ezt a részét is vizsgálja a nyomozó hatóság. Még egyszer szeretném azt mondani, hogy számos olyan más nyomozás is v…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt országgyűlési Képviselő Hölgyek és Urak! Megtiszteltetés részemre, hogy itt a Ház előtt előadhatom Magyarország ügyészségének elmúlt ötévi munkájáról szóló beszámolót. Egyben természe…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Maratoni ülés vége felé járunk. Én nagy figyelemmel hallgattam az önök reagálásait. Sajnálom, hogy csak 30 percem van. Nagyon sok mindent felvetettek, nagyon sok konkrét ügyet is felvetettek. Gondolom, nem várják el től…
A/2156 Mikor hozzák nyilvánosságra a 34 korrupciós ügyet?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az OLAF által tett feljelentéseket említi kérdésében. Az OLAF az Unió költségvetési csalás elleni hivatala, közigazgatási jellegű vizsgálatokat folytat az Unió pénzügyi érdekeinek védelmében. A…
A/2156 Mikor hozzák nyilvánosságra a 34 korrupciós ügyet?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy említettem az előbb is, ezek a számszerű eltérések adódhatnak abból, hogy vannak közigazgatási természetű jelzések, és vannak büntetőeljárásokat érintő jelzések. Természetesen minden felvilágosítást megadunk, amennyiben az nem sérti a nyomo…
A/2160 Meddig maradunk következmények nélküli ország?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ügyészség két területen érintett ebben az ügyben, egyrészt a közérdekvédelmi területen, másrészt pedig a büntetőterületen is. A közérdekvédelmi területen előre kell bocsánatom, hogy az ügy…
A/2160 Meddig maradunk következmények nélküli ország?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Talán nem volt teljesen világos akkor, amit mondtam. De megismétlem, hogy az ügyészség törvényességi felügyeletet nem gyakorol, csak törvényességi ellenőrzést az alapítványok fölött. Jelen esetben gazdálkodási kérdésekről van szó, ebben nincs…
A/2052 Hogy kerül a zöld dosszié és a trafik a szőnyeg alá?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A válaszom az ön kérdésére, hogy igen, már tisztábban látunk, de még nem értünk az ügyek végére. Ön helyesen mutatott arra rá, hogy mind a két, ön által említett ügyben nyomozás folyik, a…
A/2052 Hogy kerül a zöld dosszié és a trafik a szőnyeg alá?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Tisztelt Képviselő Úr! Annyi kérdést föltett, hogy egészen biztos, hogy nem tudom ezt megválaszolni, nem azért, mert nincsenek adatok erről, hanem azért, mert idő hiányában erre nincsen mód. Úgyhogy azt tudom felajánlani, hogy ezeket a kérdéseket én nagyjából jegyeztem…
A/360 Különböző mércével mér az Ügyészség?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt kérdezte képviselőtársával együtt, hogy különböző mércével mér-e az ügyészség. Azt tudom erre mondani, hogy az egyforma ügyeket egyforma mércével, a különböző ügyeket pedig különbözőképpen…
A/360 Különböző mércével mér az Ügyészség?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szívesen beszélek önnel is szakmai ügyekről a jogkörömön és a törvények adta kereteken belül, ugyanúgy, mint más képviselőkkel is. Megjegyzem, hogy nagyon sok, ellenzéki oldalról érkező írásbeli kérdés van, felvetés, ez…
A/12508 Nincs válasz, nincs nyomozás. Akkor mi lesz a lelátókon és bárhol az országban?
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megpróbálok a feltett kérdések sorrendjében válaszolni. Az első a hivatalból való eljárás, az kötelezettsége az ügyésznek, más hatóságnak is, ha hivatalos minőségében tudomást szerez valamilyen bű…