743 felszólalás
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Avarkeszi Dezső képviselő úr és Mécs Imre képviselő úr úgy méltatták június 19-ét, ahogy én tavaly, amikor megindokoltam a 2001. évi XVII. törvény elfogadását és a magyar szabadság napjának törvénybe iktatását, és ami után ezt megszavaztuk…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Ismételt felszólalásra kértem lehetőséget, megígérem, hogy tényleg csak a legszükségesebbeket mondom el; lehet, hogy nem fogom sokkal a két percet túllépni. Érdemben egyedül Szabó Zoltán képviselő úr legutóbbi, mondjuk így, jogi, szakmai természetű észre…
H/530 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom elrontani ezt a vitát, de szeretném valamire felhívni a figyelmüket, amiről eddig megfeledkeztünk. A Házszabály 23. §-a a házbizottság hatáskörei között a következőt állapítja meg a h) pontban: Állást foglal a nemzetközi kapcsolatok…
H/530 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában először - a mostani felszólalásomban először - a bal- és a jobboldal Nagy Imréhez való viszonyáról szeretnék elmondani olyan gondolatokat, amiről itt szerintem még nem esett szó. Legelőször is vitatkoznék nagyon erőteljesen azzal a fe…
H/530 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, tartozom azt megválaszolni, ami igaz, hogy Nagy Imre emlékének törvénybe iktatását 1996-ban nem szavazta meg az akkori ellenzék - én független voltam akkor, én sem szavaztam meg, tartózkodtam. Miért? Mert az ellenzék úgy érezte, úgy ít…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szigorúan a kérdés alkotmányjogi oldalához annyit, hogy önök egy olyan konstrukciót választanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank hatáskörét most átadják a kormánynak, és egyben a Magyar Nemzeti Banknak vétójogot adnak ehhez a döntéshez, azaz a döntéshozata…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném kérdezni Veres képviselő úrtól, hogy annak a mondatnak, amiről itt most vitatkozunk, mi fogja garantálni az érvényesülését, és ki fogja megmondani, hogy az a mondat, amiről mi most vitatkozunk, a konkrét esetben érvényesült-e vagy…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Domokos László nagyon sok... - lényegében elmondta, amit én mondani szerettem volna (Derültség az MSZP soraiban.), de engedjék meg, hogy a dolog lényegét még egyszer kiragadjam és aláhúzzam. Kérem, az Európai Központi Bank nem módosító javaslat…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami a kitüntetések lehetséges számát illeti, én elvi állásfoglalásomat vagy álláspontomat mondom csak, függetlenül attól, hogy egyébként a törvénnyel kapcsolatban mi a véleményem: azt gondolom, hogy minél kevesebb a kitüntetések száma, annál na…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök úr, sajnos azt az ügyrendi észrevételt kell tennem, hogy kétszeresen is megsértette az imént a Házszabályt, amikor Révész Máriusztól megvonta a szót. Egyrészt, mert ha egyszer megenged a túloldalon ilyen fejtegetéseket, akkor a pártatlan ülésvezetés követelménye ne…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ez a kitüntetés az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a maga teljességében akarja megjeleníteni, akkor annak a módosító indítványnak a teljesítésétől, amelyik mellett Halász János érvelt, nem lehet elzárkózni. Én gyerek…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szekeres Imre korábbi érveihez szeretnék visszatérni, amivel indokolta, hogy miért csak az a két szervezet legyen a kuratóriumba delegáló szervezet. Azt mondotta, hogy ez a kitüntetés nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharcról szól, hane…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Egészen meglepődtem, hogy az én érvelésem fogja összedönteni azt a most már teljesen nyilvánvaló konszenzust, amelyet - úgy látszik - lehetett érzékelni a Házban. Megmondom őszintén, hogy ezt nem nagyon hallottam ki, bár így lett volna, de most már egészen zavarban vagyo…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy egy vitának akkor van értelme, ha az elhangzott érvekre valamilyen odavágó válasz hallatszik. Én itt figyelem a vitát, és úgy érzem, hogy ennek ez a vita már nem felel meg. A fideszes képviselőtársaim számos hozzászólásban…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Két felszólalásra reagálnék, mind a kettő korábban hangzott el. Göndör képviselő úrnak egy kitétele az ügynökök megítélésével kapcsolatban inspirál szólásra, mondván, hogy most lettek szánandóak ezek az ügynökök. Képviselő Úr! Én mind a három c…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller László képviselőtársam fejtegetésével kapcsolatban csak arra szeretnék rámutatni, hogy ha az elmúlt négyéves ciklus és az azt megelőző négyéves ciklus nyugdíjpolitikáját összehasonlítjuk, akkor láthatjuk, hogy amíg a Horn-Kuncze-kormány…
T/28 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az a tiszteletteljes ügyrendi indítványom, szíveskedjék intézkedni az iránt, hogy a kormány illetékes tagja a vita további szakaszában is részt vegyen. Az ügyrendi indítvány indoklásául hivatkozom a Házszabály 45. § (4) bekezdésére, amely…
T/28 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! A miniszterek helyettesítéséről a miniszterek jogállásáról szóló törvény rendelkezik, és ez azt mondja ki, hogy a minisztereket az Országgyűlés ülésén a minisztériumhoz kinevezett politikai államtitkár helyettesíti. Arra nincs lehetőség, hogy poli…
T/13 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék hozzászólni az elhangzottakhoz annyiban, hogy azt gondolom, ebben a Házban mindenki egyetért abban, hogy a nyugdíjak tekintetében fennálló vagy előforduló méltánytalan helyzeteket orvosolni kell, és azok a törvényi keretek köz…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vastagh képviselő úr iménti felszólalásából két elemre szeretnék röviden válaszolni. Az egyik a büntető törvényeink szigorának kérdése. A képviselő úr előadása, óvatos fogalmazása ellenére is sejteti azt, ami az igazságüg…
Ü/5645 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 77/1998-2002 állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A H/5509. számú országgyűlési határozati javaslat, melynek házszabályszerűségét az ügyrendi bizottságnak vizsgálnia kellett, több okból sem felelt meg a Házszabály rend…
Ü/5645 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 77/1998-2002 állásfoglalásának elutasításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr.
H/5592 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kivételesen egyszerű feladatom van, amikor az ügyrendi bizottság által előterjesztett, most tárgyalandó házszabály-módosítás indokait a tisztelt H…
H/4998 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY. határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság nevében kérem az Országgyűlést, hogy az ügyrendi bizottság előterjesztését, a házszabály-módosításról szóló országgyűlési határozati javaslatot a szükséges…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést, ez tévedés. Nem ügyrendi, kétperces.
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Először is azzal kezdeném, hogy bár Tóth András képviselő úr is támadó élű megjegyzést tett, de amit ő mond, az egészen más, mint amiről Bauer Tamás beszélt. Bauer képviselő úr inszinuált az imént; Tóth András képviselő úr pedig arról besz…
T/4982 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A jogállási törvénnyel kapcsolatos itteni vitában én a felvetett kérdések közül először a hozzátartozói vagyonnyilatkozattal kapcsolatos kérdéshez szeretnék hozzászólni. Azt gondolom, az az elgo…
T/4982 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és még egyszer elnézést, hogy az imént megfeledkeztem a korlátozásról. A második témakört szeretném tehát folytatni, Szili Sándor képviselőtársam módosító javaslatát, amiben a képviselő úr arra tesz javaslatot, hogy ha a képviselő nem tesz eleget a va…
H/4998 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY. határozat módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Azt gondolom, amit Tóth András felvetett, az egy olyan speciális, apró szakmai részlet, amit bizottsági szinten biztosan meg fogunk tudni oldani. Egy mondatot mondanék, hogy a kérdésére itt válasz hangzódjék el: úgy gondolo…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt az alkotmányügyi bizottság törvényjavaslatával egyetért. Ez a javaslat mind a három pontban, az 1., a 2. és a 3. §-ban ésszerű, racionális és indokolt változtat…