152 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A KDNP a lelkiismereti és vallásszabadság kérdését, valamint az európai keresztények ellen megnyilvánuló diszkrimináció és intolerancia problémáját már számtalan alkalommal a magyar parlament napirendjei közé emelte. Sajnos, a keresztényeket érő at…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ajánlásból megállapítható, hogy a törvényjavaslathoz a mezőgazdasági bizottság egy önálló koncepciót nyújtott be, amely terjedelmében, összefüggéseiben egy vitaszakaszt képez; a második vitaszakaszban pedig a további módosító javaslatok me…
T/11210 Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztéshez összesen két módosító javaslat érkezett, mindkettő egy-egy összefüggő javaslatsor, ezért az elnöki javaslat arra irányul, hogy a két módosító javaslatot külön-külön tárgyalja meg az Országgyűlés. Először az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7…
T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: Az első vitaszakaszban a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a menedékjogról szóló törvényekhez érkezett indítványok vitájára kerül sor az ajánlás 1-3. pontjai szerint. A második v…
A/11310 A kiemelt csapatsportágak milyen arányban részesültek az elmúlt időszakban a TAO kedvezményből?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Aki áldoz a sportra, azt ösztönözni kell, és a kormányzat kiemelt célként deklarálta, hogy minél több fiatal ismerje fel a sportolás szerepét és jelentőségét, és népszerűsítse a sportot is. Érzékelhető, hogy Magyarország ko…
A/11310 A kiemelt csapatsportágak milyen arányban részesültek az elmúlt időszakban a TAO kedvezményből?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm államtitkár úr válaszát. Azt hiszem, hogy a sporttámogatás és a sportfinanszírozás kapcsán az egyik kulcskérdés a hosszú távú és kiszámítható rendszer lesz. Kérem, hogy ennek jegyében végezzék a munkájukat a jövőben is. Valamint a létes…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
DR. STÁGEL BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! "Szabadnak lenni nehéz. Miért? Mert nekem kell választani. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy én magam határozom meg a magam határait. Szabadnak lenni nem csupán azt jelenti, hogy lehullanak a…
H/10783 A rezsicsökkentés eredményeinek hosszútávú megőrzéséről és a fenntartható fejlődés biztosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. május 21-én a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a munkahelyteremtésre fordított támogatások hasznosulását vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról szóló H/10847. számú, Szél Bernadett, független, képviselő által benyújtott el…
I/11151 A kommunista nyugdíjprivilégiumok felülvizsgálata
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány megalakulása óta elkötelezett a kommunizmus alatt elkövetett bűnök feltárása és az ott elkövetett bűnök jóvátétele mellett. Már a parlamentben is többször szót emeltünk nemzetünk XX. századi történelmének egyik legsötétebb…
I/11151 A kommunista nyugdíjprivilégiumok felülvizsgálata
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Türelmes nemzet vagyunk, és azt hiszem, ez a 23 év nemcsak a szimbolikus kérdések rendezésére lett volna elegendő, hanem az ilyen fajsúlyú kérdések rendezésére is, hiszen a történelmi igazságtételnek egy újabb állomásához é…
Napirend utáni felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnos az agrárium hosszú évek óta nem tudott vonzó területté válni az új nemzedék számára, köszönhető ez a Gyurcsány-Bajnai-korszak ámokfutásának, amely tudatosan ellehetetlenítette a hazai mezőgazdaságot, így a fiatalok ink…
K/11085 A Nemzeti Együttműködési Alap 2013. évi működési pályázatain milyen támogatásban részesültek a nemzetiségi civil szervezetek?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Nemzeti Együttműködési Alap létrehozásának egyik célja az volt, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megőrizzék és erősítsék kulturális identitásukat. Ennek a nemzeti identitásnak a megőrzését kívánja elérni Magyarorszá…
Napirend előtti felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010-re drámai mértékűre csökkent a természettudományi pedagógus szakokra jelentkező hallgatók száma. 2010 szeptemberében az ELTE földrajztanári képzésére mindösszesen nyolcan, a fizikatanárira kilencen jelentkeztek, a biológ…
Napirend előtti felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm szépen, államtitkár úr, hogy a felszólalásában említést tett ezekről a napokról. Azt hiszem, hogy emlékezetes valamennyi fiatal és valamennyi magyar ember számára mindaz, ami az elmúlt napokban Budapesten zajlott, és beigazolódni látszi…
H/10346 A Turáni Rokon Népek Napjáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. április 15-én a kulturális és sajtóbizottság a turáni rokon népek napjáról szóló H/10346. számú, Vona Gábor, Jobbik, és más képviselők által benyújtott előterjesztés tárgysorozatba-vételét elutasította.
I/10613 Segítette-e a családi adórendszer és a családtámogatások a népességcsökkenés mérséklését? Részesülnek-e a kedvezményekből a bérből és fizetésből élők is?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyermek - mondta még 2010-ben a kormányzás legelején a miniszterelnök. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a Bajnai-kormány megalakulásának évében, 2009-ben 34 ezer fővel c…
I/10613 Segítette-e a családi adórendszer és a családtámogatások a népességcsökkenés mérséklését? Részesülnek-e a kedvezményekből a bérből és fizetésből élők is?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a választ, tisztelt államtitkár úr. Azt hiszem, a legfőbb célkitűzésünk az, hogy a családbarát szemlélet az élet minden területét átszője, és ahogy a válaszában is említette, a legális foglalkoztatást támogatja a kormány, ez is örömteli tény. Azt kérem, hogy ne állj…
K/10617 Milyen jövőbeni támogatást nyújt a kormányzat a Nemzetközi Diákolimpián kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar fiataloknak?
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A 2012. évi nemzetközi diákolimpia magyar szempontból kiemelkedő eredménnyel zárult. A diákolimpián a magyar csapat 1 arany-, 11 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett. A részt vevő országok száma tudományterületenként válto…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: az első vitaszakaszban az ajánlás 3-12. pontjainak megtárgyalására kerül sor. Ezek az indítványok a normaszöveg egyes részeinek összefüggéseket is tartalmazó módosítására irányulnak. A második vitaszakaszban pedig a prea…
Napirend utáni felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években a közélet kiemelt témája lett a magyar fiatalok külföldre vándorlásának kérdése. Örvendetes, ha minél több magyar fiatal, akár felsőoktatási tanulmányai során, akár a szakmai végzettség megszerzését követően…
Napirend előtti felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még a '70-es évek elején kutatók egy holland nő 14 hetes abortált fiúmagzatának veséjéből nyertek ki olyan embriósejtet, amelyen különféle anyagok tesztelését végezték. Ennek eredményeként egy nemzetközi cég üzleti kapcsolatb…
T/9810 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvénynek a munkavállalók védelmét szolgáló módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. március 18-án az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról szóló T/9833. számú, Bar…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok során nem döntünk az ajánlás 6., 15., 19., 21., 28., 29., 30. és 33. pontjairól, mert azokat előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 1., 2., 4., 5., 7., 8., 10., 11., 12., 13., 14., 16., 17., 18., 20., 22., 23., 24., 25., 26., 31. é…
T/9426 Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2013. március 4-én az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosításáról szóló T/9426. számú, Schiffer András, LMP, képviselő által benyújtott előterjesztés; a Magyarorszá…
J/9399 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról H/10097 A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról
DR. STÁGEL BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Alaptörvényének vonatkozó rendelkezése szerint Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elős…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégiájáról szóló határozati javaslat általános vitájában most elsősorban a fiatalok szemszögéből kívánok hozzászólni. A jövő Magyarországáról, az élhető jövő megteremtéséről csak a leg…
Napirend előtti felszólalások
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata alapján minden év február 25-én tartjuk a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárá…
T/9383 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szellemi tulajdonjogok egységes rendszere az ipari tulajdonjogtól a szerzői és szomszédos jogokig biztos alapot nyújtanak a kreativitásnak és az innovációnak, nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban is. A belső pia…
T/9106 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2012. december 17-én az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása című, T/9106. számú, Nyikos László, Jobbik, képviselő által benyújtott előterjesztés tárgysorozatba-vételét elu…
T/9401 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
DR. STÁGEL BENCE jegyző: Az Országgyűlés elnöke azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a határozati házszabályi rendelkezése…