755 felszólalás
T/16818 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat valóban túlmutat annyiban egy törvénymódosításon, hogy az Európai Unió és az Európai Unió szerveinek hozzáállását is kifejezi az egyes jogrendszerekhez. Ezt már előttem szóló k…
T/16275 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt két téma a parlament plénuma előtt egy kicsit összecsúszott. Van ez a jelenlegi javaslat, amely előttünk fekszik, ez valóban az uniós rendelet átültetése, illetve a magyar jogrendszer megfelelő módos…
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, nem számítottam rá, hogy ma már napirendre kerül ez a javaslat, amikor reggel a képviselőtársaimmal benyújtottuk és utána rögtön indítványoztuk, hogy a házszabálytól való eltéréssel lehe…
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem vagyok annyira bosszúálló típus, hogy ilyen késői órán a 17 percet lebeszéljem, viszont mindenképpen reagálni szeretnék egy-két felvetésre. Azt értem én, hogy savanyú a szőlő, tehát most tulajdonképpen ez hangzott el az előttem szóló fideszes és KDNP-s…
T/15329 A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban heves vita alakult ki a Törvényalkotási bizottság ülésén. Úgy is mondhatnám, az, hogy itt vagyunk, és egy rendkívüli ülés keretében kell ezt tárgyalnunk, bebizonyítja,…
T/15329 A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Sok mindenről szó volt, de önök hogy neveznék azt, amikor egy többségi döntéssel ki szeretnék zárni, hogy olyan szervezetek, amelyek közpénzből gazdálkodnak, olcsóbban vehessenek igénybe bizonyos szolgáltatásokat, tehát a közpénzt takarékosan köl…
T/15422 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem adjuk fel, hogy az alaptörvény-módosítással kapcsolatosan, amely a bevándorlási ügyet érintette, felhívjuk a figyelmet és rádöbbentsük a magyar társadalmat, hogy a Fidesz képmutató módon a saját politikai céljai kihaszn…
T/15422 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szellemóriásokhoz méltó érveket hallhattunk mind a bekiabálások, mind az elhangzott hozzászólásokkal kapcsolatosan. Tudják, hogy mennyire közpénz vagy nem közpénz: Vas képviselőtársam, hallott már olyanról például, hogy koncessziós szerződések? (…
K/15723 Kinek, mit és miért engedett el tavaly a NAV?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A napokban számolt be a sajtó arról a tényről, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tavalyi évben 637 milliárd forintnyi követelésről mondott le, amelyet azzal indokolt, hogy már nem számít annak behajtá…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési vitában mindig gondban van az ember, hogy nagy ívű, az egész költségvetést érintő gondolatokat vezessen fel, vagy egy-egy pontra térjen ki, ami adott esetben pozitív vagy negatív, és fel lehet rá hívni a figyelmet. É…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, hogy rövid leszek. Csak egy dologra hívnám fel a figyelmet, ha már meghatalmazásokról beszélünk, és nem szeretném újra megismételni, amit Gyüre Csaba elmondott. Ez a törvény támogatható, nagyon örülünk neki. Az egy másik kérdés, ho…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Igen, elnök úr, így a pontos, hogy egy hozzám írott levélben. Viszont Vejkey Imrének igazat adok annyiban, hogy ez egyfajta jogértelmezésnek tekinthető, nem a bíróságoknak megküldött, hanem számomra megküldött, de nyilvánvalóan ez egy nyilvános anyag. Ha t…
T/15361 A választottbíráskodásról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy fontos törvény van előttünk, annak ellenére, hogy ez az emberek többségét nem érinti, a fogyasztók többségét nem érinti, de attól még a gazdasági élet szempontjából egy nagyon fontos javaslattal állu…
T/15371 Az ügyvédi tevékenységről
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy fontos javaslat fekszik előttünk, az új ügyvédi törvényről kell döntenünk, kell közösen döntenünk arról, hogy merre és milyen irányba módosítjuk azokat a szabályokat, amelyek már közel két évtizede v…
K/15246 Ki rendelte meg az új ügyvédi törvény meglepő módosításait?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Asszony! Nemrégen a sajtó hosszasan taglalta, hogy kinek állhat érdekében az új ügyvédi törvény előirányzott változtatása, amely az eddigi összeférhetetlenségi szabályokon enyhítene. A tervezet alapján a jövőben az ügyvé…
T/15065 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem lényegre törő lenni. Egy-két pontban azért olyan témákat is fogok érinteni, amelyekről eddig még nem esett szó. Ez öröm lehet annak, aki végighallgatta a vitát, bár nem vagyunk túl sok…
T/15054 A titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntetőeljárási törvény vitáját már megkezdte a tisztelt Ház, még a szavazásra nem került sor, és az előzetes egyeztetéseken szóba került, hogy ez a javaslat, ami a hatálybalépéshez szükséges…
T/15066 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Új szempontokat szeretnék behozni a vitába. Érdeklődéssel hallgattam előttem felszólaló képviselőtársaimat, az ellenzéki oldalról elhangzott felvetéseknek is lehet alapjuk, de én egy teljesen má…
T/14185 A közpénzek védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik), a napirendi pont előterjesztője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy fontos javaslat fekszik az Országgyűlés előtt, és arra vár, hogy először tárgysorozatba vegyük, és utána döntsünk róla és elfogadjuk. Természetesen, mint mindenhez, módosító javaslatot e…
T/14185 A közpénzek védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyobb vitára számítottam, megvallom őszintén. Ez is egy olyan kérdés, amire minden frakciónak illett volna reagálnia. Így most legfőképpen csak Répássy Róbertre tudok reagálni, illetve Szilágyi képviselőtársamra, de vele nyilvánvalóan egyetérte…
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében.
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt nagyon sajnálom, hogy az LMP nem értette meg a kezdeményezésünket, mert az, hogy az MSZP és a Fidesz nem érti, akik benne voltak abban, hogy idejussunk, ez még valahol bizonyos szempontból érthető is, az LMP-től többet várnánk, illetve hogy m…
T/14683 Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, és ehhez kapcsolódóan más törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán a javaslat fontosabb annál, mint ahányan jelenleg a képviselők közül a teremben tartózkodnak, bár tény, hogy technikai ‑ sok szempontból lehet egy technikai javaslatnak mondani ‑, és nem is gondo…
T/14237 A nemzetközi magánjogról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék hozzászólni. Répássy államtitkár úr elmondta, hogy mi történt a Törvényalkotási bizottság ülésén, illetve, hogy az összegző módosító javaslat nagy többséggel került elfogadásra. Én viszont kiemelnék egy font…
K/13950 Hogyan folyhat több mint hat éve az Alstrom-szerződések ügyében a nyomozás?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Ismeretes, hogy az OLAF nemrég zárta le a 4-es metróval kapcsolatos vizsgálatát, aminek eredményeként 76,7 milliárd forint büntetés várhat hazánkra. Már a fenti eseményeket megelőzően í…
V/14405 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatva az előttem felszólalókat, alapvetően a kormánypárti képviselőket és a kormány képviselőit egy olyan szemlélet jellemzi, hogy mennyi pénzt tudunk lehívni, mennyi pénzt tudunk elkölteni, de az elköltött összegek önmagukban csak fel…
T/13838 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása a közpénzek védelme érdekében
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A tény az, hogy a rendszerváltás óta a magyar államadósságnak közel a háromszorosa tűnt el különböző feketecsatornákon, lehet, hogy még több is. A rendszeren változtatni kell, de bármit hozunk az Országgyűlés elé, egyszer túl pontos…
T/13972 A büntetőeljárásról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy valóban fontos javaslat fekszik előttünk, és csatlakoznék annyiban az előttem szólókhoz, hogy itt az egyeztetések, hála istennek, megtörténtek több körön keresztül, szakértői körökben is. Te…
T/14237 A nemzetközi magánjogról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Végighallgattam az előttem felszólalókat. Nyilvánvalóan aki kívülről követi a vitát és nem jogász, az úgy gondolhatja, hogy egy rendkívül száraz vita az, ami itt folyik, pedig minden életviszonyt, akár a…
T/14298 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is üdvözlendő mindenképpen a javaslat, de jó lett volna, ha egy kicsit több időt hagynak a felkészülésre nemcsak nekünk, hanem önmaguknak is, mert itt azért egy-két kérdőjel is felmerül attól függetlenül, hogy a jelenlegi he…
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahhoz, hogy ezt a javaslatot meg tudjuk ítélni, egy kicsit a múltba vissza kell mennünk, és az egész közigazgatási rendtartást, perrendtartást és a kormány igényét a különvált közigazgatási bíróságokra fel kell idéznünk. És pont nem…