755 felszólalás
T/7821 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Igyekszem rövid lenni, csak egy dolgot még kifelejtettem, ami alapvetően kodifikációs hiba. Önök a 2. §-ban úgy fogalmaznak, hogy az 50/A. §-sal egészül ki. Addigra már hatályba fog lépni, amit elfogadtunk, ami a felessel átment, tehát itt azt kellett v…
T/7830 Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 20
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr Tisztelt Ház! Természetesen támogatni fogjuk a javaslatot. Azért néhány gondolatban kifejteném, hogy melyek azok a módosítások, amelyek kiküszöbölhetik azokat a technikai problémákat, vagy inkább úgy fogalmazok: széles…
A/7908 Hányszor két hét kell még a rendhez?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Elfogadom. Köszönöm.
A/7908 Hányszor két hét kell még a rendhez?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, az országos statisztikákat kellene megnézni. Egyet-kettőt természetesen ki lehet ragadni. Úgy gondolom, hogy sokszor egyébként, ahol elfogadják, ott is a rendőrség erőfeszítésére szavaznak igennel, nem a kormány politikájára. És itt az O…
T/7471 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Úgy gondolom, hogy az az alaptörvénybeli megfogalmazás nem új keletű, ami a nemzetközi szerződések vonatkozásában zárja ki azt, hogy az emberek véleményt nyilváníthassanak, és amennyiben ezt a javaslatot a Ház elé engedjük ‑ mindent ki l…
T/7394 A választójoggal nem rendelkező személyek nyilvántartásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én rövidebb felszólalással készültem, mint az előttem felszólaló MSZP-s képviselőtársam. Megmondom őszintén, egy kicsit zavarban vagyok, mert javarészt nem arról van szó, mint ami az imént elhan…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem készültem ilyen nagy ívű beszéddel, mint az előttem szóló Gúr Nándor, egy-két pontban viszont hozzá szeretnék szólni a javaslathoz, lévén, hogy tisztázni szeretném, hogy nem a honvédség kivezénylése, határra vezénylé…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban támogatható az előttünk fekvő javaslat, én azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi az, ami még hiányzik, nagyon régóta hiányzik az 1994. évi törvényből. Attól függetlenül, hogy egyébként az előttünk fekvő ja…
I/7432 Államkötvény-mutyi: hogyan tüntetik el az ország pénzét az Orbán Viktor környezetében levő emberek?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2012 nyarán Rogán Antal ötlete alapján bevezették a letelepedési államkötvényt, amely árusításával nem a külképviseleteket, hanem javarészt offshore-cégeket bíztak meg kizárólagos joggal. A forgalmazó cégeket egyébkén…
I/7432 Államkötvény-mutyi: hogyan tüntetik el az ország pénzét az Orbán Viktor környezetében levő emberek?
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Államtitkár Úr! Semmit nem cáfolt abból, amit én mondtam. Nem mondta azt, hogy milyen munkahelyek teremtődtek a program hatására ‑ nem hiszem, hogy Európában például kajmán-szigeteki cégek vennének részt ezekben a programokban, ha igen, akkor Európa is mélyebben van a korr…
T/5803 Az offshore vállalkozásoknak a közpénzek felhasználásából történő kizárásáról, valamint az államigazgatás offshore-mentesítéséről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az a probléma, hogy szép szavakat hallunk a kormány részéről, hogy az offshore-t le kell törni, le kell törni azt, hogy sokszor feketén, kinyomozhatatlan módon áramlanak ki az országból a pénzek, de valódi tetteket…
T/7332 Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hát akkor itt egy-két dolgot rendbe kell rakni jogilag és eszmeileg és minden szempontból. Először is onnan kezdeném, Mesterházy Attila sok gondolatot szentelt a Jobbiknak, ennek nagyon örülünk természetesen. Ha egy klubban benne va…
T/7332 Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Röviden, elnök úr, mi azt szeretnénk, ha nemcsak most, hanem a mindenkori kormányok tekintetében ‑ és ezért szeretnénk alaptörvény-módosítást ‑ is irányadó lenne az, hogy népszavazásra lehessen a hasonló témákat bocsátani. Tehát mi hosszú távra gondolkodunk, és úgy gondolj…
T/6985 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló 2014. évi XC. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én sem fogom kihasználni az időkeretet, de mindenképpen el kell mondjam, miért nem tudjuk a javaslatot támogatni, és ezt azért kell néhány gondolatban indokolnom, hiszen humanitárius segítségnyújtásról van szó, illetve, hogy pontosítsak, azoknak…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hosszas vita alakult ki a bizottságban, főleg a Győrffy-módosító javaslattal kapcsolatosan, hiszen azt kell mondjuk, hogy a céljával egyet lehet érteni annak, ami ott elhangzot…
T/6981 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem hiszem sajnos, hogy sokan követik már az eseményeket, de a jegyzőkönyv és a jelenlévők kedvéért elmondom, hogy tovább kérdezősködtem vidéken, hogyan is állnak a dolgok, és néhány egyszerű példát mondanék önöknek. A befektetésekre az vo…
T/6623 Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Nagyon röviden, elnök úr. Apáti István képviselőtársam volt a javaslat témafelelőse a Jobbik részéről, megígértem neki, hogy néhány mondatban a véleményét tolmácsolom. A mi problémánk az, hogy a profilozásra alkalmas tárolásnál szkeptikusok vagyunk, hogy nem hatol-e be túl…
T/6980 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint egyéb eljárásjogi és igazságügyi törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat alapvetően nem politikai, ezt azért az előttem zajló vitából is lehetett látni. Persze a kormányt lehet vádolni azzal, hogy az elektronikus átállással kapcsolatosan ne…
T/6985 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló 2014. évi XC. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Figyelmesen meghallgattam az előttem szóló képviselőtársaimat, alapvetően nem a törvényjavaslatról beszéltek. Ez persze megesik elég gyakran itt a tisztelt Házban, de amikor elolvassuk, hogy nemzetközi h…
T/6988 Egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ígérem, nem fogom kihasználni a rendelkezésre álló időt, hiszen a javaslat támogatható, nem okozok meglepetést, ha ezeket az illetékcsökkentéseket, illetve illetékeltörléseket a Jobbik is természetesen t…
Napirend előtti felszólalások
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Többször konkrét korrupciós ügyeket olvastunk az önök fejére itt az Országgyűlésben. Ezt még meg is fogjuk tenni, de egy gyakori válasz az, hogy miért nem tetszettünk feljelentést tenni. Ugye, ezáltal is Antall örököseinek tekinthet…
B/5618 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/6370 A Kúria elnökének a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati n
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kúria-elnök Úr! Az előttünk fekvő beszámoló valóban egy tartalmas és sok területre kiterjedő anyag. A bizottsági vitában már lehetőségünk volt elnök úrhoz kérdéseket intézni, és azt his…
B/5618 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/6370 A Kúria elnökének a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati n
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Mátrai képviselőtársamnak azért el kell mondjam, hogy sok igazság van abban, amit mondott, de azért azt ne felejtsük el, hogy az első Orbán-kormány alatt vált lehetővé, hogy fogyasztói devizaalapú kölcsönöket felvegyenek az emberek. Varga Mihály annak idej…
B/5618 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében H/6370 A Kúria elnökének a Kúria 2014. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati n
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Örömmel és érdeklődéssel hallgattam Répássy képviselőtársunk szavait, aki most talán először nem államtitkárként, hanem képviselőként beszállt a vitába. Egyetértek, de egy dolgot hiányolok azért, képviselőtársam, hogy itt az elmondo…
T/6625 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvények módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önmagában az, hogy a 2012-ben elfogadott szabálysértési törvény korrekciójára kerül sor, nem ördögtől való. Valóban van jó néhány pont - ki is fogok térni ezekre -, amelyek előremutatóak, jó irá…
T/6634 Egyes rendészeti tárgyú törvényeknek az európai uniós kötelezettségek teljesítése érdekében szükséges és más célból történő módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Előttünk fekszik egy újabb törvénymódosítási csomag, amiből szintén sok elem támogatható. Amit Firtl képviselőtársam mondott az utolsó szavaival, hogy az Interpol-adatbázishoz való hozzáférés egy fontos dolog Magyarország vé…
T/6410 A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos javaslat van előttünk, és meghallgatva Lázár miniszter úr felszólalását, nagyon sok igazságot is felfedezhetünk benne. Az egy kicsit bánt, hogy nem várta meg a vitát és az ellenzéki hoz…
T/6133 A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átülteté
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár eléggé megfogyatkoztunk erre a napirendi pontra, ami az országgyűlési képviselők létszámát illeti, azért attól függetlenül, hogy támogatásunkról biztosítottuk a kormányt ebben a témában -, mert valóban előremutató javaslatról va…
T/6129 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szeretném indokolni a Jobbik álláspontját, hogy miért nem tudjuk támogatni ezt a javaslatot. Noha technikainak tűnik a javaslat, de valóban mi is megtettük azokat az egyeztetéseket, amelyek a személyi, tárgyi, financiális feltételekre von…
T/6244 Az egyes polgári és büntető ügyekben eljáró bíróságok illetékességéről
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Schiffer Andrással még egyet is lehetne érteni, ami a szakmai töltetét illeti a hozzászólásának. Valóban mi is úgy gondoljuk, hogy szakmailag nem jó a javaslat. Szakmailag nem jó, mert általános megoldást nem nyújt, de ebben a helyz…