197 felszólalás
I/6419 Az ügyészség valóban nem észleli a bűncselekményeket?
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, amit a legfőbb ügyész úr, dr. Kovács Tamás az alkotmányügyi bizottság előtt elmondott, abból számomra egy dolog derült ki, hogy az ügyészség mindig következetesen - és a legfőbb ügyész személyétől függetlenül mint ügyé…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Győri képviselőként igazán csak azokért a módosítókért szeretnék lobbizni, illetve kérni a támogatásukat, amelyek Győr városának a régióban és Magyarországon elfoglalt szerepét erősítené. Tudjuk jól, hogy a budapesti régión túl a győri régió az, amely a…
T/6751 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ángyán professzor úr felszólalásához szeretnék annyiban kapcsolódni, hogy valóban, az integrációban óriási lendületet és az integrálódó szervezetek óriási lehetőséget is kapnak. Ugyanakkor, ha ez nem jó módon történik, akkor nemcsak az integrált…
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, az előttünk fekvő törvényjavaslatról elmondhatjuk, hogy jobb későn, mint soha. Az előttem szólók elmondták, hogy milyen komoly problémát, és régóta húzódó problémát kezel most a tisztelt Ház azzal, hogy megpróbálja a törvényi keretekk…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kóka miniszter úr a felszólalásában feltette azt a költői kérdést, hogy meg kellene vizsgálni, mitől nőtt az elmúlt időszakban 10 százalékra az államháztartás hiánya. Nem tudom, talán elkerülte a miniszter úr figyelmét Gyurcsány Ferenc minisztere…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy figyelemmel kísértem a miniszter úr hozzászólását, különös tekintettel a vízügyi kérdésekre. Szeretném elmondani miniszter úrnak, hogy a Szigetközben élők nagyon aggódnak a Szigetközért, hiszen azok a programok, amelyek akár a hétéves nemzet…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akik figyelték eddigi hozzászólásaim, azok tudják, hogy mindig a szűkebb pátriámból, Győr-Moson-Sopron megyéből vagy Győrből hozom a példákat. Szeretnék ráerősíteni Nógrádi Zoltán képviselőtársamnak arra az általánosság…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim már hozzászokhattak, hogy én mindig a megyénkből vagy a közvetlen környezetemből hozom a példákat. Nos, Győr-Moson-Sopron megyét járva, mint megyei közgyűlési elnök kistelepülések polgármestereivel vagy iskolaigazgatóival találko…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitát hallgatva egyetértek az államtitkár úrral abban, hogy a megyének az ellenőrzésben és a kisiskolák tanítási színvonalában szerepe lenne. Kérném, hogy a tárca hozzon egy olyan jogszabályt, amelyben ebben a megyei pedagógiai intézeteknek ese…
I/18011 Mi lesz a győri kórház sorsa, avagy az egészségügy szocialista reformja a kórházak csődjét jelenti?
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Talán a parlament ülését figyelemmel kísérő tévénézők és rádióhallgatók is emlékeznek az MSZP 2002-es ígéreteire: rendbe tesszük az egészségügyet, ingyenessé tesszük a szívbetegek és a csontritkulásban szenvedők gyógys…
I/18011 Mi lesz a győri kórház sorsa, avagy az egészségügy szocialista reformja a kórházak csődjét jelenti?
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én a grafikonját figyelemmel kísértem, de mondja meg, hogy mit mondjak azoknak a győri vagy Győr környéki betegeknek, akiknek három-négy-öt hónapot kell várakozniuk arra, hogy egy egészségügyi beavatkozást megkapjanak. Mit kell mondanom azoknak a bet…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az MSZP és az SZDSZ által szorgalmazott egészségügyi privatizációhoz szeretnék egy-két gondolattal hozzászólni. A napokban Győrben volt a siketek és nagyothallók megyei szervezetének egy gyűlése, ahol a SINOSZ győri vezetője elmondta, hogy óriási…
Napirend utáni felszólalások
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha megengedi, akkor ott folytatnám, ahol Szijjártó Péter győri képviselőtársam abbahagyta. Bármerre járunk mi, Győr-Moson-Sopron megyeik, győriek az országban, mindig azzal találkozunk, hogy mondják: szerencsések vagytok ti, hisz ott, az ország é…
T/15819 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a gázellátásról szóló törvény vitája okán egy szűkebb szegmensről, nevezetesen az önkormányzatokról szeretnék ebben a vitában egy-két gondolatot elmondani. Fontos lenne, hogy amikor ezt a törvényt a parlament megalkotja, akkor ne…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a bizottsági üléseken elhangzottak alapján, és ami itt elhangzott, kiderül, hogy kevés a pénz, kevés az a forrás, amely rendelkezésre áll, hiszen az igények messze meghaladják a kormány, illetőleg a büdzsé által biztosított ily…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy itt az elmúlt pár perces vitából is az tűnt ki, amit Sisák képviselőtársam is elmondott: borzasztóan kevés a pénz. Tehát azokhoz a fejlesztésekhez, beruházásokhoz, amelyek az önkormányzatoknak a kórházi, egészségügyi ellátás, s…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak annyiban szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, hogy itt úgy tűnik, mintha csak most, a 2005. évben lenne problémája az önkormányzatoknak, hiszen ahogy a szocialista párti polgármester urak, képviselőtársaim is elmondták, az egyik legn…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én itt figyeltem a vitát kezdettől fogva, vádaskodást nem érzek, nem láttam. Én azt látom, hogy panaszkodás van, az önkormányzati tisztségviselők elmondták, hogy milyen helyzetben vannak. Arra, hogy milyen helyzetben vagyunk mi Győr-Moson-So…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatva itt a vitát, bizony nagyon sok sületlenség elhangzik mind szabad demokrata, mind szocialista párti képviselők részéről. (Dr. Szabó Zoltán: De csak ti vagytok okosak!) Engedjék meg, hogy az ország egyik legnagyobb kórházának a fenntartój…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sisák képviselőtársunk felszólalásához csatlakoznék, aki felhívta a figyelmet, hogy a szociális ellátórendszer egyik legnagyobb kötelező feladatellátója az önkormányzati szféra, ezen belül is a megyei önkormányzatok, hiszen tulajdonképpen az idős…
T/12319 A népesség személyi, családi és lakásviszonyainak képviseleti minta alapján történő 2005. évi felméréséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, a magyar családok hozzászokhattak, hogy tízévente bekopognak hozzájuk évkezdet vagy év vége környékén, és egy népszámlálás keretében rögzítik az ország statisztikai adatait, amelyeket a népszámlálások előírnak. Két népszámlálás között…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A miniszterelnök úr hozzászólását hallgatva egy régi Illés-dal címe jutott eszembe: A szó veszélyes fegyverö. Ez így igaz, és ezt a fegyvert ön, miniszterelnök úr, jobban forgatja, mint elődje. Ugyanakkor az egyik mondása elődjének, amivel…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Sportarénával kapcsolatban csak egy gondolatot szeretnék mondani. Sajnálatos volt, amikor 1999. december 15-én leégett, de az Orbán-kormány az intézkedésével lehetővé tette, hogy egy ilyen nem tervezett beruházás megtörténjen, és azóta is nagyo…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában képviselőtársaim nagyon sokszor hivatkoztak a lakosságra, a lakosság érdekére. Tisztelettel tájékoztatom a vitában gyéren részt vevő képviselőtársaimat, de talán a rádión keresztül a kedves hallgatókat is, hogy Győr képviselőjeként meg…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző hozzászólásokhoz szeretném mondani: Tállai András képviselőtársam a költségvetést hívta fel, hogy ott véletlenül egy szám az euró-forint árfolyamra benne maradt. Nem tudom, képviselőtársaim figyelték-e, hogy ott legalább volt szám, és a…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy akik ebben a vitában részt vesznek, többségükben önkormányzati tisztségviselők, tehát tudják jól, hogy a 3200 önkormányzat döntő többségére, kilencvenkilenc egész, nem tudom én, hány tized százalékára ez a probléma nem vonatkoz…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak arra szeretnék reagálni, ami a javaslatból is előtűnik, tehát ami főleg a kistelepüléseken dolgozó közgyűléseknek, illetőleg képviselő-testületeknek szól. Valóban az van, hogy egy kistelepülésen olyan szűkösek az önkormányzat költségvetési forrásai…
T/12105 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvény módosításáról
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy kicsit Gémesi György barátom gondolatmenetét folytassam. Amikor járjuk a világot, és a magyar nemzetről, Magyarországról van szó, akkor a gazdag kultúrát, a sok Nobel-díjas tudóst és a világhírű sportolókat szokták a magyarságh…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én örülök, hogy Béki Gabriella ezt a szociális érzékenységet ilyen hosszasan fejtegette a Ház előtt. Én szeretném felhívni a Ház és a képviselő asszony figyelmét is arra, hogy van egy olyan ellátórendszer, amely kimondottan az elesettek, a szociá…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Kár, hogy a szocialista-szabad demokrata képviselők demagóg irányba mentek el, tényleg le lehetne egy jó vitát is folytatni ebben a kérdésben. Én azt szeretném elmondani egy megyei önkormányzat elnökeként, hogy bizony…