70 felszólalás
T/6220 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap én is ott voltam a Gazdasági Bizottság vitáján; valóban konstruktív és jó hangulatú párbeszédet tudtunk folytatni ellenzéki képviselőkkel is, akik alapvetően támogatták…
T/6073 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház asztalán fekvő törvényjavaslat módosítja az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt. A törvényja…
T/5893 Az egyes adótörvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház asztalán fekvő, az egyes adótörvények módosításáról szóló T/5893. számú törvényjavaslat célja elsősorban az egyes uniós jogharmonizációs kötelezettségekből eredő módosít…
T/5877 A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház asztalán fekvő, a globális minimumadószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló T/5877. számú törvényjavaslat cé…
T/5881 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/5887 Az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, a T/5881. számú, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény és az egyes kapcs…
T/5884 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról T/5888 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény és az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról T/5894 Egyes energetika
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló T/5884. számú törvényjavaslat bevezeti az új felügyeleti koncepciót, melynek célja a hatósági felügyelet ha…
T/5886 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény szabályozta a víziközmű-szolgáltatás alapelveinek, ellátási feltételeinek és ‑ tekintettel az ivóvízellátás és a szennyvízelve…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy ha egy törvényről vitázunk, akkor néhány alapvető dolgot lehetne tisztázni. A vita természete, nem árt, ha a törvény szövegéhez valamennyire kapcsolódik, és itt számomra a legutóbbi felszólaló üdítő kivétel v…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én Szabó Rebeka képviselő asszony segítségére szeretnék sietni, a fegyelmi eljárással kapcsolatos kérdésére. (23.20) Itt már több képviselő asszony és úr említette, az előző életében milyen pedagógusi pályát futott be. Én is do…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Varga Mihály miniszter úr az expozéját úgy kezdte, hogy stabilitás és tervezhetőség. E köré a két fogalom köré építette a beszédét, és nem véletlen, hiszen egy nagyon bizonytalan külpolitikai, külgazdaság…
T/4243 A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által benyújtott adócsomag a fennálló háborús helyzet ellenére is egy olyan javaslat, amely megvédi a családbarát adórendszert, vagyis megőrzi Európa egyik legalacso…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház előtt fekvő törvényjavaslat új alapokra helyezi és egységesíti az állami építési beruházások rendszerét. Célja az, hogy növelje a beruházások megvalósításának h…
T/4027 A szerencsejáték szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház asztalán fekvő, a szerencsejáték-szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jo…
T/4028 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. december 1-jével alakult meg, új tárcastruktúrában és új szemléletben közelítette meg a közlekedési ágazattal kapcsolatos fel…
T/3519 A Magyarország Kormánya és Bosznia-Hercegovina Minisztertanácsa között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy 13 éve tartó folyamat újabb állomása. A 2010-től hatályos, minősített adat védelméről szóló új jogszabálynak köszönhetően megteremtőd…
T/3520 Egyes állami tulajdonú vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A tisztelt Ház asztalán fekvő, az egyes állami tulajdonú vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról szóló T/3520. számú törvényjavaslat célja szabályozni az i…
T/3526 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A kormány elkötelezett a jó minőségű ivóvíz-szolgáltatás fejlesztése és korszerűsítése iránt. Közös célunk, hogy minden magyar ember tiszta és egészsége…
T/3517 Az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház asztalán fekvő, az elérhető fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló T/3517. számú törvényjavaslat a Magyarországon…
T/3314 A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A jogalkotó mindenkori feladata, hogy reagáljon a reálfolyamatokra, ha azok valamilyen társadalmi érdeket veszélyeztetnek, akkor a maga eszközeivel be is avatkozzon. A tisztelt Ház előtt…
T/2667 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Tisztelt Ház előtt fekvő törvényjavaslat, a költségvetési törvény módosítása, ahogy a műfaj megköveteli, azon túl, hogy reagál a törvény elfogadása óta történt külgazdasági változásokra és az ebből köve…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a Ház előtt fekvő törvényjavaslat általános indoklása is tartalmazza, az elmúlt időszak jogalkalmazási tapasztalatai alapján szükségessé vált az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törv…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Két dolog miatt kértem szót. Egyrészt az LMP vezérszónoka megszólított bizonyos értelemben, hogy a vezérszónoki felszólalásomban említettem az elhibázott brüsszeli szankciókat. Elég gyakran említjük a brüsszeli szankciókat és a…
T/1843 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház asztalán fekvő, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló T/1843. szám…
T/1844 Egyes bányászati és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt időszak az európai gazdaságpolitikában az energiahordozók szerepének növekedéséről szólt. A gazdasági szakembereket és a laikusokat is az foglalkoztatja a legjobban,…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Készséggel elhinném Jámbor képviselő úrnak, hogy nem szórakozásból vannak itt, de az a helyzet, hogy ezekre a kérdésekre azokat a válaszokat, amelyeket meg tudunk adni, már megadtuk önöknek; többször is m…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A rendszerváltáskor volt egy bonmot, amely szerint Lengyelországban kilenc év, Magyarországon kilenc hónap alatt zajlott le a rendszer agóniája; ez Csehszlovákiában, akkor még volt ilyen ország, kilenc hét, az NDK-ban kilenc nap, ilyen…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Úgy gondolom, visszavonom a hozzászólásomat, ha már a vége felé tartunk, ha ezzel segítem az ügyet.
T/1622 Az állami vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt időszak vagyongazdálkodási tapasztalatait felhasználva olyan törvénymódosító rendelkezések megalkotása szükséges, amelyek a jelen gazdasági nehézségek ellensúlyozása érdekében vezetn…
T/1614 Egyes adótörvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány 2010-ben elkötelezte magát egy adócsökkentő gazdaságpolitika mellett. Ez az elköteleződés a mai napig töretlen annak ellenére, hogy az elmúlt három évben olyan példátlan kihívásokkal…
T/1614 Egyes adótörvények módosításáról
DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megszólítottak ellenzéki képviselő urak. Nincs ellenemre az ironikus, gúnyos kérdésfeltevés sem, de igyekszem nem fölvenni ezt a kesztyűt, bár lenne rá igényem. Képviselő úr elkezdte sorolni az inflációs adatokat, de vala…