257 felszólalás
A/9830 Ebben egyetértünk
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Egyrészt szerencsére a szakdolgozók száma 98 ezer a szükséges 102 ezer helyett, de én most nem is erről szeretnék beszélni. Inkább arról beszélnék, hogy 2009. január és május között, tehát 2009. I-V. hónapban 2008. I-V…
K/9808 Mikor juthatnak újra orvosi ellátáshoz a kalocsai kórházban az intézmény körzetében élő gyerekek?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a felvetett probléma alapvetően az intézményt fenntartó önkormányzatra tartozik. Miután Kalocsa - emlékképeim szerint - nem megyei jogú város és nem megyei ö…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt részletesen beszámolnék az Országgyűlésnek az új típusú influenza megjelenését bekövetkezően történt eseményekről. Szeretném elmondani, hogy változatlanul nem fordult még elő Magyarorszá…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön hozzászólásának a címe "Az ápolók nemzetközi napja", és ezért, ha ez már szóba került, akkor röviden összefoglalnám, hogy miért is ez az ápolók napja. Florence Night…
A/9655 Sem az influenzát, sem a festést...
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha történetesen igaz lenne, hogy én döntöttem, az egy történet lenne, de sajnos nem igaz, a kormány döntött egy szabályos előterjesztés alapján, hogy mennyi pénzt csoportosítun…
A/9655 Sem az influenzát, sem a festést...
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Annak a megítélése, hogy kell vagy nem kell, rendkívül nehéz. Majd utólag, amikor azt tudjuk mondani, hogy hatalmas nagy járvány volt, és tízmillió ember betegedett meg, akkor biztos, hogy…
K/9493 Ki védi meg a betegek jogait? XIII.
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Lipót 849 ágyából 600 üzemel, nem felel meg a valóságnak az, hogy a 87 orvos közül csak 30-at foglalkoztattak, nem felel meg a valóságnak, hogy csökkentettük például a Semmel…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon örülök, nagyon lényeges kérdés az, amit a képviselő úr feszegetett. Röviden elmondanám, hogyan áll Magyarországon az influenzaellenes, pandémiára való felkészülés. Elősz…
A/9567 Emberkísérlet
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt kell hogy mondjam sajnos, hogy nem tetszett elég figyelmesen elolvasni a jogszabályt, ugyanis a jogszabályban szó sincs semmiféle konkrét gyógyszernévről. Egyszerűen a…
A/9567 Emberkísérlet
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Az a baj, hogy amikor ezt a kérdést írta, akkor lehet, hogy igaza volt. Most viszont már abszolút nincs igaza. Föl kell menni a www.oep.hu/gyogyszer honlapra, ez a szakmai kezdőlapon van, és csodák csodájára azt l…
A/9570 A kullancsok és rovarok vagy az emberek élete és egészsége fontosabb a kormányzat számára?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban komoly probléma a kullancs elleni védekezés. Ez az Actellic-C nevű gyógyszer, amiről szó van, egyébként szerves foszforsavésztert tartalmaz; a szerves foszforsavészterr…
A/9570 A kullancsok és rovarok vagy az emberek élete és egészsége fontosabb a kormányzat számára?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Még egyszer mondanám, hogy az egyéni védekezés. És akkor a kordé elkerülte-e a csacsit vagy fordítva, ezzel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy szó sincs jogszabály-módosításról. Forgalombahozatali engedély volt, ami lejárt, me…
I/9371 Hihetünk még az egészségügyi miniszternek?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Ha megengedik, akkor én onnantól kezdve válaszolnék erre a kérdésre, amikor is 2008 júliusában ígéretet tettem arra, hogy hamarosan megjelenik ez a pályázat. 2008 augusztusáb…
A/9438 Az egri veszedelem
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kétségkívül nagy probléma a HospInvest-kérdés, de ha ön úgy látja, hogy ez az egészségügy legsúlyosabb kérdése, akkor lelke rajta, szerintem sajnos vannak egyéb súlyos problémá…
A/9438 Az egri veszedelem
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, akkor most nem irodalmi idézettel válaszolnék önnek, hanem elmondanám konkrétan, hogy mire utasítottam az ÁNTSZ-t. Arra utasítottam, hogy az összes HospInvest-kórházban napi rendszerességgel folytasson el…
A/9439 Most már tenni kell valamint, mert tényleg nem lesz, ki ápol, gyógyít bennünket
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt egy évben vagy közel egy évben, amióta miniszter vagyok, most hatodszor sikerült ugyanebben a témában megkérdezni engem. Utoljára egyébként március 16-án. U…
A/9439 Most már tenni kell valamint, mert tényleg nem lesz, ki ápol, gyógyít bennünket
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elmondanám, hogy a programnak az a neve, hogy "Biztonság és partnerség". Ezt egyébként a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal képviseletében a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger Ist…
A/9437 Betegjogok európai napjáról
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt tizenkét évben a betegjogok védelme hatalmas fejlődésen ment keresztül Magyarországon. Ennek első lépése az 1997. évi CIV. törvény, az egészségügyi törvény, amelyben…
A/9437 Betegjogok európai napjáról
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Köszönöm az észrevételeket, képviselő úr. A Nemzeti Egészségügyi Tanács által szervezett betegjogi konferenciának a záródokumentumait nyilván meg fogják küldeni részemre. Mindenképpen úgy gondolom, hogy az abban foglalt kérdések döntő többsé…
I/9069 Válságkezelés, gyógyszeráremelés
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném elmondani, nagyon jó azzal példálózni, hogy ez emberéleteket követelhet, de a tények azt mutatják, hogy 2008-ban az elmúlt évtizedben szerencsére a legk…
K/9055 Számít-e végre a kormánynak a Békés megyei betegek sorsa?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen a kormányzatnak igenis számít Békés megye összes betege, pontosan ugyanúgy, mint az ország tízmillió potenciális betegének helyzete. Én úgy gondolom, ha a számok mögé nézünk,…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A múltkori kérdése kapcsán már elmondtam, hogy nincs jobboldali gyógyítás, és nincs baloldali gyógyítás. Most szeretném kiegészíteni a múltkori meg…
I/9068 Kormányzati átverés, avagy a volumenkorlát nem vész el, csak átalakul
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A következőkkel szeretném az előttem szólókat kiegészíteni. Először is: én nem gondolnék itt semmiféle trükközésre. Ahogy egyébként a sajtótájékoztatón, ahogy egyébként az Országgyűlés egészségügyi b…
A/9247 Ez nem népírtás véletlenül? - idézetek a hozzászólásokból
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha a kérdéseire megpróbálok válaszolni, akkor azt mondom, hogy a minimumfeltételek módosítása semmiféle huncutságot nem tartalmaz. Nemes egyszerűséggel bátorkodtunk a szakmával egyeztetetten megh…
A/9247 Ez nem népírtás véletlenül? - idézetek a hozzászólásokból
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Szándékosan hagytam a végére. Úgy gondolom, hogy a "népirtás" szó önmagában nem illik a Parlament falai közé; főleg nem akkor, ha ebben a konstellációban megalapozatlan adatok alapján mond bárki ilyen véleményt. A KSH…
A/9248 Érez-e felelősséget az egri kórházért?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szerencsére Magyarországon jogállamban élünk, ezért annak az eldöntése, hogy mi jogsértő vagy mi nem jogsértő, a bíróság hatáskörébe tartozik, és nyilvánvalóan egy bármikori bí…
A/9248 Érez-e felelősséget az egri kórházért?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szerencsére az egészségügyi reformfolyamat közepette létrehoztuk az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Az Egészségbiztosítási Felügyelet egy független szerv, amelyhez a betegek minden olyan esetbe…
K/9130 Mikor kezdik el építeni a zalalövői mentőállomást?
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel jelenthetem, hogy a december 29-én kelt levelemben foglaltakhoz képest semmi változás nincs. Változatlanul az a vélemény, hogy 2010 első negyedévében át fogjuk adni a mentőállomást. Az pe…
A/9187 Orvosi kollégiumokat választott magának a miniszter
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kamarai választások a múlt héten lebonyolódtak. A szakmai jelölő szervezetek javaslata alapján a 48 kamara, ami egyébként néggyel több, mint a korábbi kamarák száma, kivála…
A/9187 Orvosi kollégiumokat választott magának a miniszter
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem keverem össze a kamarát a szakmai kollégiumokkal. Elmondanám, hogy a szakmai kollégiumoknak nincs döntési jogkörük, javaslattévő szervről van szó. Miért szükséges az, hogy…