14 799 felszólalás
I/41 Kiskirályok aranykoronája
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadom a szót a képviselő úrnak válaszadásra, engedjék meg, hogy megköszönjem mai munkájukat, átadjam az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak, és kívánjak önöknek rendkívül eredményes és sikeres mai munkát. Viszontlátásra! (T…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunkon, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat. Az Országgyűlés 2002-2006. évi ciklusa tavaszi ülésszakának ötödik ülésnapját megnyitom. Köszöntöm önöket. Bejelentem, hogy az ülés vez…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök-jelölt úr. Tisztelt Országgyűlés! Köztársasági Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik a miniszterelnök személyéről, illetőleg a beterjesztett kormányprogramról. Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány 33. §-ának (3) bekezdésében foglalta…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többen jelezték, hogy a gépük nem működik. Kérem, akik észlelték, hogy a gépük nem működik, most jelezzék ezt, még a szavazás előtt. (Nincs ilyen jelzés.) Nincs ilyen jelzés. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság alkotmánya 33. § (3…
Eskütétel
ELNÖK: Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a miniszterjelölteket az illetékes országgyűlési bizottságok meghallgatták, s a javaslatokat támogatták. A Magyar Köztársaság alkotmánya 33. § (4) bekezdése szerint a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársas…
Eskütétel
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig felkérem a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, Medgyessy Péter urat, mutassa be a kormány tagjait. Miniszterelnök úr!
Eskütétel
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmány szerint a Magyar Köztársaság kormánya ünnepélyes esküt tesz. Előtte, kérem, hogy együtt énekeljük el a Himnuszt. (A teremben lévők felállva eléneklik a Himnuszt.) Köszönöm. Most pedig kérem Juhászné Lévai Katalin jeg…
Eskütétel
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig felkérem Medgyessy Pétert, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét és a minisztereket, hogy kézjegyükkel lássák el az esküokmányokat. Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, közreműködjön az esküokmány aláírásában. (A miniszterelnök és a miniszterek aláírják az esküokmá…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a mai ülésünket berekesztem. Az Országgyűlés következő, azaz egynapos ülését 2002. június 4-én 9 órára összehívom. Megköszönöm mai munkájukat, részvételüket. Kívánok…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket. Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2002-2006. évi ciklusa tavaszi ülésszakának harmadik ülésnap…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólási időkeretre előterjesztett házbizottsági ajánlást tisztelt képviselőtársaim kézhez kapták. A Fidesz képviselőcsopor…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr, a javaslatát. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát frakcióvezető-helyettes úr gombnyomással kérte a szavazást, így megismételjük azt. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést és tisztelt képviselőtársaimat, hogy egyetértenek-e az általam ismertetett, 15…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja háromperces időkeretben felszólalhat. Megkérdezem a frakcióvezetőket, kívánnak-e élni ezzel a jogukkal. (Nincs…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Köztársasági Elnök Úr! Ügyvezető Miniszterelnök Úr! Most pedig megadom a szót Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt úrnak, hogy tartsa meg az expozéját. (Taps.) Öné a szó, miniszterelnök-jelölt úr.
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Megköszönöm a miniszterelnök-jelölt úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselőcsoportok nevében képviselői felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben; közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként megado…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megköszönöm frakcióvezető asszony felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót Pokorni Zoltán frakcióvezető úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja vezérszónokának, engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést Mandur László alelnök úrnak, aki eb…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunkon. Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Az Országgyűlés 2002-2006. évi ciklusa tavaszi ülésszakának 2. ülését megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezet…
H/18 Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakulásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Így, tisztelt képviselőtársaim, kérem, hogy ugyanezt a szavazást ismételjük meg. Kérdezem tehát ismételten a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a napirend kiegészítésére irányuló javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapí…
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az Országgyűlés ülését. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor képviselők önálló indítványát T/10. számon kaptá…
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Csákabonyi Balázsnak, az alkotmányügyi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok nevében felszólalni kívánó képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás értelmében 15-15 perces időkeretben. Elsőként Gyuriczáné Németh Erzsébet képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsopo…
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Kuncze Gábor frakcióvezető úr. Öné a szó, képviselő úr.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Balsai István frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, frakcióvezető úr.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Most pedig megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek. Öné a szó, frakcióvezető úr.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki kör végéhez értünk. Most pedig megadom a szót elsőként az írásban előre jelentkezett képviselőknek, először Mátrai Márta képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony felszólalását. Most pedig megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
H/9 Az Országgyűlés titsztségviselőinek megválasztásáról
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Honfitársaink! Engedjék meg, hogy minden megválasztott képviselőtársam nevében megköszönjem azt a bizalmat, amit közös hazánk, a Magyar Köztársaság…
H/11 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Soron következik az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Megvárjuk, amíg jegyzőtársaim elfoglalják a helyüket. (A jegyzői székeket…
A HSZ 45.§ (2) bekezdése szerinti felszólalás
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Kérem, hogy valamennyien foglalják el helyüket! (Zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm figyelmüket! Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Min…