460 felszólalás
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, egyetértek azokkal a javaslatokkal, amelyeket Dancsó képviselőtársam benyújtott, és akkor, amikor az általános vita folyt, én magam sem támadtam ezt a törvényjavaslatot, mert úgy éreztem, hogy ez eg…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Keller képviselőtársammal teljesen egyetértek az 54. § módosítására vonatkozóan is, amely a 26. jelölésben van meghatározva. Valóban az egy nap adott alkalommal igen kevés lehet, és jó lenne, ha két munkanapon belül kü…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Erre én csak azt tudom mondani: jaj, istenem! Akkor, amikor valóban szakmai vita folyik, és arról van szó ennél a 32. ajánlási pontnál, hogy ne terheljük már túl az adminisztrációt a felügyeletnél, és ne 5 százalékos, hanem…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Elnézést. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én nem akarok teljes mértékben vitatkozni Dancsó képviselőtársammal, de eszembe jutott Galbraith-nak "Az új ipari állam" című könyvében egy nagyon okos érvelése, amelyben kifejti - és mi is egyetérthetünk vel…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egyetértek Horváth képviselőtársammal abban, hogy a menedzsereket a tulajdonosok elmozdíthatják, de annak idő kell, míg rájönnek arra, hogy jó vagy rossz döntést hoztak. Az azonnali elmozdítás nem lehetséges. Azonban a…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Keller képviselőtársam 157. számú ajánlása egy súlyában valóban jelentős ajánlás. Nem akarom megismételni azokat a gondolatokat, amelyek már elhangzottak, de valóban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ilyen j…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! A vita végéhez közeledve valóban egy nagyon lényeges gondolat merült fel az előbb. Tulajdonképpen a szakirodalom a pénzügyi piacokat pénzpiacra és tőkepiacra osztja, és mi lassan befejezzük a tőkepiac törvényjavaslat…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy Balczó Zoltán képviselőtársam olvassa a Népszabadságot, és nagyon értékes gondolatokat merített abból. Valóban igaz ez az elemzés. Többször felmerült itt a vitában az, hogy a tandíj milyen életveszél…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon szép álom lenne az - mert mostanában sokat álmodnak egyesek -, hogy a jó képességű hallgatók ott maradjanak az egyetemen oktatni, de még szebb álom lenne az bizonyos főiskolákon, egyetemeken, hogy a már nagy jel…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr, Miniszter Úr és idefigyelő Képviselőtársaim! Már a délelőtt folyamán több oldalról bizonyították a felszólaló képviselők, hogy az oktatás mennyiségi fejlesztése egy ponton túl a minőség rovására megy. Ezzel kapcsolatban én már nem sokat szeretnék itt szólni…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy Lezsák képviselőtársam is érzi azt, hogy általános műveltség nélkül nincs korszerű felsőoktatás. Ez valóban így van, de hadd mondjam azt is, hogy azt hiszem, Erdei Ferenc írja a Város és vidéke című könyvében, hogy a…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Lezsák képviselőtársamnak valóban igaza van abban, hogy a régi időkben a származás számított akkor, amikor valaki egyetemre jelentkezett, de én azért az egyéb származásommal is bejutottam, és azért valahogy elvégeztem, sőt, jó is volt…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hadd említsem meg, hogy amikor délelőtt beszéltem erről - remélem, idefigyelt Révész Máriusz képviselőtársam -, nem azt mondtam, hogy ennyi vagy annyi a bér, hanem hasonlítottam az egyetemi oktatók bérét a versenyszférában dolgozókéhoz. Mivel felké…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnézést, képviselőtársaim, de a diplomások jövőbeni problémáiról hadd szóljon most Polónyi István és Tímár János, akik jóval jobban ismerik ezeket a gondolatokat, mint mi. Ők a Közgazdasági szemle 2001. évi októberi számának 888. oldalán a következőt állapítják meg: "A belát…
J/5029 A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI.04.) OGY határozat megvalósulásáról H/5030 A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom az időt húzni. Felolvastam Polónyi Istvánnak és Tímár Jánosnak a Közgazdasági Szemle 2001. októberi számában megjelent tanulmányát; még azt is mondtam, hogy a 888. oldalon van. Én nem azt mondtam, hogy ez így van vagy úgy van; arra kértem…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az alábbi gondolatokat a KSH jelentése alapján szeretném megfogalmazni. Eszerint 1998-ban a feldolgozóipari beruházások jelentősen nőttek, amelyek megalapozták a következő évek gyors növekedését. Ekkor a beruházások gyarapodá…
T/5293 A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek azzal, hogy a nők sok területen hátrányos helyzetet szenvednek el. Egy kicsit mellékvágányra érdemes itt elmenni. Én a múltkor itt a Házban felvetettem az államtitkár úrnak azt, hogy a nőket fo…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én nem szoktam ilyen pártcsatákba belemerülni itt a Házban, de most kénytelen vagyok. Fenyvessy képviselőtársam egyenlőségjelet tett a választási kampánnyal kapcsolatban a két nagy párt vonatkozásában. Nincs egyenlőségjel. Nincs egyenlőség…
T/5466 A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Fenyvessy képviselőtársam, ez már anyagi esélyegyenlőtlenség, amiről én szóltam, mert nyilvánvaló, hogy nekünk nincs lehetőségünk olyan hangzatos és nem mindig reális képet festeni a médiában különböző eredményekről, mint amit a kormány tesz. Ezt nyilvánvalóan n…
K/5397 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a döntően nőket foglalkoztató vállalatok érdekében?
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A forint árfolyamsávjának megkésett és rosszul megvalósított kiszélesítése igen nehéz helyzetbe hozta elsősorban a bérmunkát végző, exportáló és döntően nőket foglalkoztató vállalatokat, amit a termelékenység növelésével, az árak emelésév…
K/5397 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a döntően nőket foglalkoztató vállalatok érdekében?
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar parlament történetében néhány perccel ezelőtt fordult elő egy olyan eset, hogy egy államtitkár egy fél szót nem válaszolt arra a kérdésre, amit én feltettem, ehelyett sértegetett. Én azt kérdeztem meg, hogy milyen intézkedéseket…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tőkepiacról szóló törvényjavaslat célja, hogy hozzájáruljon a gazdaság zavartalan működéséhez, hogy a fogyasztási javak, a pénz- és munkapiac mellett a tőkepiac szabályozottsága erősítse a többi részpiacot.…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Sajnálom előre azokat, akik a tőkepiaci törvénnyel foglalkoznak a jövőben, mert várhatóan a nemzetközi tőkepiacon olyan jelentős változások lesznek, amelyek előre kiszámíthatatlanok. Azonban egyre nagyon vigyáznunk kell: nem szabad az európai…
T/5127 A tőkepiacról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A megtakarítási hajlandósággal kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a KSH legutóbbi füzete kifogásolja ennek a gondját, tehát hogy visszaesett a megtakarítási hajlandóság, magyarul egy egységnyi jövedelemnövekedésből a h…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! A kormány tevékenységét nem a komplex fejlesztés jellemzi. (Derültség a Fidesz és a kormány soraiban.) Hazánkban Hajdúszoboszló a gyógyfürdőforgalomban és - a 2000-es zajmonitoring-vizsgálat alapján - a zajártalomban is az első helyen áll. Az utóbbi oka a 4-es s…
T/4979 A felnőttképzésről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is hadd említsem meg, hogy az, amit Csizmár képviselőtársam mondott, nagyon helyes, nevezetesen: a munkaidő melletti tanulás kérdése. A világon ma már vannak olyan vállalatok, amelyek beépítették rendszerükbe a…
T/4979 A felnőttképzésről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr!
T/4979 A felnőttképzésről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy Horn Gábor képviselőtársam rámutatott arra, hogy a közoktatás aranybánya a felnőttképzésben. Ezt nemcsak szavakban lehet kifejezni, hanem a tények, a tettek is igazolják. Én csak a közgazdasági szakköz…
T/4979 A felnőttképzésről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Ilyen későn és ennyi gondolat után jó is, nem is felszólalni. Mindenesetre Jánosi képviselőtársam megemlítette, hogy a beruházás az emberi tőkébe igen lényeges dolog, nagyon fontos dolog. Hadd említsem meg Theodore Schul…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Elnézést, megkésve bár, de törve nem, felálltam, tudniillik azt az ügyrendi javaslatot akartam előterjeszteni - mivel nem tolongunk e Házban -, hogy a szakaszokat ne külön, hanem együtt tárgyaljuk. De már megszavaztuk, így felesleges az ügyrendi javaslatom.