460 felszólalás
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Tegnap az Országgyűlés a kormánypárti képviselők támogatásával megszavazta a 2001. évi ülésrendet, menetrendet. Ennek alapján háromhetente ülésezünk, hiába bizonyítottuk azt, hogy az Országgyűlés munkáj…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Senki sem vitatja, hogy a Széchenyi-tervben szereplő különböző programok a nemzetgazdaság számára nagy előnnyel járnak. Számomra, mint hajdúszoboszlói lakos számára különösen helyes és jó az, hogy a turizmust nagymértékbe…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Urak! Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy akik részt vettünk a reklámtörvényről szóló vitában, megtapasztaltuk, hogy igen nagy hévvel próbáltunk érvelni az ésszerűség mellett. (Folyamatos zaj.) A legnagyobb gondot a törvénnyel kapcsolatban a 3. § j…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én általában mondtam azt, hogy a kilencvenéves emberekre általában nem hatnak a különböző dolgok, de elnézést, tudom, hogy Varga képviselőtársam igen pozitív ebből a szempontból, csak véletlenül említettem meg a nevét. Köszönöm szépen. (Élénk…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tiszta erkölcs - Széchenyi szavaival élve - megalapozott ígéreteket és azok valóra váltását igényli az ország házában is. Már számtalan alkalommal bizonyítottuk, hogy az ígéretek és a valóság között nagy űr tátong. Ezen állításomat most csak…
H/3507 Az agrárgazdaság 1999.évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Szabadi államtitkár úr beszélt itt arról, hogy növekszik a mezőgazdaság támogatása. De közgazdászként azt jól tudja, nem mindegy, hogy azt az összeget hogyan költjük el, hogy a hatékonyság növelésére fordítjuk-e, vagy más formában…
J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/3508 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt versenyhivatali Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Már így a végén furcsa helyzetben vagyok, mert sok mindenről volt szó - mondhatnám, hogy hál' istennek. Elöljáróban hadd jegyezzem meg azt, hogy a 2669. számú beszámoló, a Gazdasági…
J/2669 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/3508 A Gazdasági Versenyhivatal 1999.évi tevékenységéről és
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban érdemes itt a verseny általános kérdéseiről szólni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egyre kedvezőbb az Európai Unióba való belépési feltételünk. Ha visszaemlékezünk arra, hogy az 1993-as koppenhágai csúcs három feltételt határozott meg…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Valóban elveszett a közbizalom, és az a diagnosztizálás, amiből a Fidesz kiindul, az nem teljesen jó, ezért a terápiát sem találja el. Egy majdnem rosszindulatú daganatnál nem lehet tyúkszemtapasszal gyógyítani a betegséget. Mert biztos igaz a…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Továbbra is feszegetném azt, hogy a vagyon mellett másra is szükség van ahhoz, hogy a tekintélyünket visszaszerezzünk, elsősorban a tisztességes emberi magatartásra. Mert szentül hiszem azt, hogy a politika az emberért van, és ha a politik…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban, a 3447. számú törvényjavaslatnál - figyeljék meg - az általános vitában a közbizalom kérdése volt a csúcspont, és valóban igaz, hogy erről van szó, egy jó törvényjavaslat ezt megerősíti. A vitában, az általános vitában eddig azt l…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Az általános vita kapcsán akarok szólni. Azt szeretném elmondani, elnök úr és képviselőtársaim, hogy ez a 3447. számú törvényjavaslat valóban gyökereiben a korrupció ellen akar fellépni, ezzel valamennyien egyetértünk. De hozzá kell tenni azt, hogy a Veres János és Keller kép…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A napirend előtti hozzászólásban már szó volt arról, hogy mi a helyzet Györgytarlón. Annak ellenére, hogy MIÉP-es képviselőtársam mondta ezt, én megtapsoltam. Mert valóban, a választókörzetemben felmértem az iskolákban azt,…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Nemcsak fejezetek közötti átcsoportosítást, hanem fejezeten belüli átcsoportosítást is beadtam módosító javaslatként annak érdekében, hogy az általam már annyit emlegetett 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza megépüljön. Én örül…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Kovács képviselőtársam szólt az önhibájukon kívüli települések helyzetéről. Ezek száma - ha a jövő évi központi támogatást vesszük figyelembe - jövőre feltétlenül nő, hiszen a központi támogatás 12,6 százalékkal emelkedi…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! 1997 óta folyamatosan ostromolom a kormányt azért, hogy a Hajdúszoboszlót elkerülő 4-es számú út megépüljön, Lotz Károly képviselőtársam a szent tanúm erre. Azóta minden évben módosító javaslatokat adok be, részben sikerrel…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egész nap itt ültem a vita során, önök is tanúk erre. Tíz percre kimentem, amikor az egyik csoportom idejött, és erre az alkalomra, erre a tíz percre bejött Márton Attila képviselőtársam, akit azóta sem láttam…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Az általános vitában én is szóltam erről a kérdésről. Valóban ugyanazt a fogalmat ugyanazzal helyettesíteni enyhén szólva tudománytalan. De a "félrevezetés" is talán majdnem ugyanaz, mint ha a "megtévesztés"-t mondanánk. Szóval az…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! A 3. § már az általános vitánál is sok gondot okozott, de úgy érzem, hogy itt a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is sok esetben találkoztak gondolatban. Azt gondolom, hogy a 3. §-t legjobb lenne úgy, ahogy van, kiseperni, s nem alka…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Én nem vagyok a szexhirdetés fő koreográfusa, nem arról van szó, hogy én mindenáron azt akarom, hogy tele legyen a reklám szexszel, de tételezzük fel, hogy bennmarad ez a törvényjavaslat. Mondják már meg, képviselőtársaim…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnézést, elnök úr, képviselőtársaim, azt hiszem, ebből a szexből már elegünk van, de azt mondom, hogy ha mégis benne marad a törvényben ez a 3. §, akkor kérem önöket, hogy az általam beadott módosító javaslatot támogassák, mert higgyék el, az szakmailag megfelelő. Még egysze…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Kénytelen vagyok még egyszer elmondani azt, hogy 1997 februárjában, amikor benyújtotta az akkori kormány a törvényjavaslatot, és márciusban, amikor megkezdődött ennek a törvényjavaslatnak a vitája, higgyék el, számtalan r…
T/2989 A sportról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Jó reggelt kívánok mindenkinek! (Közbeszólás: Még nem keltünk fel.) Amit mondott Göndör képviselőtársam, megmondom őszintén, életveszélyes dolog. Emlékszem rá, Bakonyi Tibor képviselőtársam a megmondhatója, annak idején a F…
Napirend utáni felszólalások
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A globalizálódás világában a nemzeti értékek megőrzése, fejlesztése igen fontos feladatunk. Ezt nemcsak a nemes múlt jeles értékei, hanem az országkép kedvező kialakítása is igényli. Nem helyes, ha az országképet csak olyan esz…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az köztudott, hogy a korrupció országonként különböző mértékben, de világjelenség. Ennek alapján neves közgazdászok már kidolgozták a korrupció elméletét, ami Magyarországon is már részben ismert. Hazánkban az etikai válság fokozódásával…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A most felszólaló Braun Márton képviselőtársam és a korábbi hetekben felszólaló képviselőtársaim már sokszínűen elemezték a törvényjavaslat egyes elemeit, paragrafusait, ezért engedjék meg, hogy én egy tágabb megközelítést…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Horváth János képviselőtársam egy nagyon érdekes kérdést vetett fel, a cím kérdését, mert valóban jó az, ha egy törvényjavaslat címe visszatükrözi magát a törvényjavaslatot. De ha jól emlékszem, Dávid Ibolya miniszter asszo…
T/3256 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én nem azt mondtam az amerikai etikai kódexekkel és a Dániában alkalmazott etikai mérlegbeszámolóval kapcsolatban, hogy mi ezeket a törvénykezésnél vegyük figyelembe, hanem azt mondtam, hogy jó lenne, ha a nagyvállalatok ezt tanulmá…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Zsikla Győző képviselőtársam nem volt itt az előző általános vitánál, amikor a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról vitatkoztunk. Jó lett volna, ha megfigyeli, hogy milye…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Kis Zoltán képviselőtársam lényeges közgazdasági kérdésekről szólt. Arról van szó, hogy a piacgazdaságban elég sok zavar van, még akkor is, hogyha egy fejlett piacgazdaság van, és ezt a zavart kiküszöbölni csak akkor lehet, h…